Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 5. szám
Gondolatok környezetünk állapotáról és bajainak orvoslásáról BEVEZETÉS Az elmúlt évtizedekben a világ számos országában (keleten és nyugaton) — így hazánkban is — a társadalmi gazdasági fejlődés olyan következményekkel járt, amelyek már megközelítették, helyenként meghaladták a környezet teherbíró képességét. Helyre nem hozható károk következtek be, a tiszta, egészséges környezet korlátos erőforrássá vált. Erősödött a felismerés: a gazdaság- és társadalomfejlesztés, energiatermelés, fogyasztás jelenleg létező modelljei — kellő ökológia nélkül — válsághoz vezethetnek. Ennek oka az, hogy az eddigi gazdálkodás érdeke gyakorta szembenáll a környezeti érdekekkel, a környezeti problémák éppen a korábbi — a környezeti hatásokkal nem számoló — gazdálkodási rendszer működéséből fakadtalk, és a kiéleződött ellentmondások sok esetben csak e hagyományos rendszer meghaladásával oldhatók fel. Ma már lehetetlen elkülöníteni a gazdasági fejlesztést a környezetvédelem kérdéseitől. A gazdasági fejlesztés és tevékenység a természeti erőforrásokat rombolja, és a természeti környezet rombolása alááshatja a gazdasági fejlődést. Eddig csak a gazdasági fejlődés környezetre gyakorolt hatása miatt aggódtunk. Most arra kényszerülünk, hogy a termőföld és az erdők állapotának romlása, a vizek és a légkör fokozott szennyeződése gazdasági lehetőségeinkre gyakorolt hatásával törődjünk. A „felélt" természeti környezet a gazdaságfejlesztés gátjává válik egy ponton túl. Mindezek előtt pedig egészségünkre is egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a környezeti ártalmak. Az emberi faj egészséges fennmaradása érdekében biztosítani kell a természeti környezet regenerálódásának feltételeit. A természet és a társadalom helyes kapcsolatának kialakítása azonban nem a természeti erőforrások felhasználásának egyszerű lefékezését, hanem észszerűvé tételét jelenti. A gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összehangolásához a harmonikus fejlesztést megvalósító, szilárd környezettudatos szabályozás szükséges. Elengedhetetlen tehát a környezetpolitika, a környezetgazdálkodási elvek elemzése, a megfogalmazott feladatok újbóli áttekintése. A feladatok ismételt számbavétele, rendszerezése a stabilizáció, valamint a kibontakozás eredményes megvalósítását kívánja szolgálni. 1. A KÖRNYEZETVÉDELMI TEVÉKENYSÉG ÉS A KÖRNYEZET ÄLLAPOTA 1.1. A környezetvédelem kialakulása A környezetvédelem alapvető problémáját jelenti, hogy a jó környezethez fűződő érdekek általános, de gyenge érdekek. Hiszen az emberi élet fő folyamatai (termelés, fogyasztás, közlekedés stb.) terhelik a környezetet, ezekhez egzisztenciális érdekek és életmódok kötődnek és kialakult erős szervezetek (vállalatok stb.) szolgálják őket. Ezzel szemben a környezeti érdekek csak nehezen ismerhetők fel, sokáig nem tűnnek létfontosságúaknak, s akiket érint, azoknak' külön erre szerveződniük kell, sőt az érintettek egy része — mint a jövő nemzedéke, kipusztuló fajok — nem is képviselhetik érdekeiket. A környezet megvédésének szükségessége a fejlett országokban is későn, az első katasztrófák után merült fel; jelentős részben tudományos felismerések hatására. Eleinte a sajtónyilvánosság és a szellemi mozgalmak mellett helyi tiltakozások formájában jelentkezett, a következő fázisban jelent meg a környezetvédelem a kormányzati politikában. Ez már nem csak az egyes környezeti károk elleni tiltakozást és az utólagos intézkedést jelentette, hanem az előidéző okok, folyamatok korlátozását, szabályozását is, noha ez jelentős kiadással járt és jár (a fejlett országokban ez a GDP kb. 2%-a). Kialakult a környezetvédelem háttéripara, amely az egyik leginkább profitábilis ágazattá vált. Nemzetközi erőfeszítések A hatvanas évek végén az ENSZ és különböző szervei egyre gyakrabban foglalkoztak a környezetvédelem kérdéseivel. A riasztó hírek hatására nyilvánvalóvá vált, hogy közös cselekvésre van szükség. Az UNESCO 1968. évi „Bioszféra" címmel Párizsban rendezett nemzetközi kormányközi szakértői konferenciája tett először kísérletet a környezetvédelem fogalmának első általános megfogalmazására, amikor számbavette a bolygónkat fenyegető (az újabb tudományos-technikai forradalom által kiváltott) károsodásokat. Ezt követően határozat született arról, hogy az ENSZ tartson világértekezletet az emberi környezet problémáiról és vitassa meg az ezzel kapcsolatos feladatokat. A stockholmi környezetvédelmi világkonferencia (1972) már a globális következményekkel és a kormányok számára ajánlható stratégia meghatározásával is foglalkozott. Az elfogadott nyilatkozat többek között kimondja, hogy emberi környezet megőrzése és fejlesztése döntő jelentőségű az emberek jólétének és a gazdasági fejlődés biztosításának szempontjából szerte a világon; ez egyben a világ egész lakossága sürgető kívánsága és minden állam kormányának kötelessége. A Brandt-bizottság „Túlélési program" (1980) és „Közös válság" (1982), valamint a Palme-bizottság „Közös biztonság" (1982) felhívása után fogalmazódott meg a „Közös jövőnk” című jelentés, amelyet az ENSZ-közgyűlés 1983. évi 38. ülésszakán elfogadott határozat értelmében létrehozott Környezet és Fejlesztés Világbizottság készített. A huszonegy tagú — ismert politikusokból és tudósokból álló — Világbizottságnak az ENSZ felkérésére a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Láng István akadémikus is tagja volt. így lehetőség nyílt arra, hogy hazánk ebben a kiemelkedő jelentőségű nemzetközi munkában cselekvő részt vállaljon. A Világbizottság feldolgozta a környezet és fejlesztés általános problémáit, elemezte a gazdaság- és társadalomfejlesztés környezeti követelményeit, és megállapította: 9 a környezetvédelem komplex kérdései meghatározóak a jelen és a jövő nemzedékek léte és életkörülményei szempontjából; így 9 alapvető fontosságú, hogy a kormányzati problémákat ne csak a gazdaság és a politika területén működő szakemberek, hanem az egész társadalom megismerje; 9 a környezet állapotának megőrzésére, fejlesztésére tudatos intézkedések szükségesek. A Világbizottság ajánlásokat dolgozott ki (az ENSZ-tagországok kormányai, valamint a multilaterális szervezetek és pénzintézetek számára), a harmonikus fejlesztés alapelveire, amelyek a következők: ® a növekedés újjáélesztését a növekedés minőségi megváltoztatásával kell megvalósítani; 9 az erőforrásalapok megőrzése és fejlesztése során a (különféle) technikák alkalmazásából eredő kockázatok számbavétele (is) szükséges; és 9 a döntéshozatalban elengedhetetlen a környezeti és gazdasági szempontok integrálása (az ökonómiai és ökológiai gondolkodás együttes alkalmazása). A hazai környezetvédelem kialakulásában is — a hagyományos tevékenységek, mind a növény- és állatvédelem, köztisztaság, vízforrások védelme, stb. mellett — mérföldkőnek tekinthető néhány, a 60-as, 70-es években bekövetkezett környezeti probléma (balatoni halpusztulás, folyók olajszennyezése stb.). A létrejött szellemi és tudományos mozgalom, a külföldi tapasztalatok hatására folyamatosan alakult ki a kormányzati környezetvédelmi tevékenység és szervezet. A szabályozás jelentős fejlődése ellenére azonban igazi áttörés nem történt. A közvetlen okok között kiemelhetjük a környezetvédelmi ráfordítások csekély mértékét, amely — rendre — a GDP 1%-át sem — vagy alig — éri
