Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 5. szám

el. Komoly gond a szabályokat ellenőrző apparátus kis létszáma, rossz műszerezettsége, ami hosszú évekig lehetővé teszi a durva környezetszennyezések büntetlenségét is. Bonyolítja a helyzetet az irányítás még mindig meglévő széttagoltsága és az, hogy a termelés ágazati irányítása keveredik a környezetvédelmi hatósági funkciókkal. A mélyebb okok között találjuk gazdaságunk anyag- és energiapazarló szerkezetét, valamint lassú megújulási képességét.

Az elmúlt évtizedekben a termeléshez kötődő érdekek ágazati, szakszervezeti, stb. elsőbbséget élveztek a döntéshozatalban az „inproduktiv” tevékenységekkel (infrastruktúra, településfejlesztés, egészségvédelem, művelődés, környezetvédelem) szemben.

Ez utóbbiak a deklarációk és ígéretek ellenére nem tudtak egyenramgúvá válni a helyi és a képviseleti demokrácia fejletlensége és a nyilvánosság korlátái miatt. Ennek ellenére a környezetvédelem megpróbált központi felvilágosult államérdekként megjelenni a gazdasági érdekcsoportokkal szemben (büntetésekkel, kemény szabályozással). így a lehetséges — kölcsönösen méltányos — kompromisszumok helyett állandósult a bizalmatlanság.

1.2. A környezet állapota

Hazánkban — főként — az ötvenes, hatvanas években kialakult extenzív gazdaságfejlesztés túlzottan koncentrált és alapvetően szennyező termelési rendszert alakított ki. Az energetika, a szénbányászat, a kohászat, majd a nehézvegyipar erőltetett ütemű fejlesztése — a környezetvédelmi szempontok akkori kezelése mellett — máig tartó hatást gyakorolt és gyakorol a környezet állapotára.

A mezőgazdaságban a természettel alapvetően harmonizáló kisparaszti gazdálkodás átalakításával sokkal termelékenyebb, de a természettel sok ponton szembekerülő rendszer alakult ki.

Környezetvédelmi szempontból is kedvezőtlenül alakult a településszerkezet. A lakosság koncentrációjának növekedésétől elmaradt az infrastruktúra fejlődése, ez a gazdaság alkalmazkodóképességének is akadálya. Az indokolatlanul anyagigényes termelési folyamat mellett fogyasztásunk is pazarló és környezetszennyező. Sok esetben az élenjáró országokban megfigyelhető tendenciákkal ellentétes folyamatok kialakulása tapasztalható hazánkban (pl. a környezetidegen, el nem bomló, emellett drága műanyag csomagolóanyagok előállítását szolgáló beruházások).

Az 1970-es évek végétől fokozatosan a népgazdaság egyensúlyi helyzetének megőrzése került a figyelem középpontjába. Kevesebb forrás szolgálta a műszaki fejlesztést és a termelési szerkezet korszerűsítését. A vállalati jövedelmek nagyarányú központosítása, az alacsony hatékonyságú gazdálkodók folyamatos támogatása mérsékelte a termelésfejlesztés, az innováció ütemét.

A környezetvédelem szempontjából mindezek olyan hatásokkal jártak,

hogy lényegében változatlan összetételben, de növekvő mértékben újratermelődtek a környezeti ártalmak. A további károsodást okozó folyamatok hatásaként (illetve azok mellett) minőségileg új jelenségek is veszélyeztetik környezetünket (erdőpusztulás, talajok elsavanyodása stb.).

Jelenlegi ötéves tervünk az eredeti célt feladva már csak a további romlás ütemének mérséklésével számol.

A 80-as évtized első felében nem teljesülhetett az a feltételezés sem, hogy a gazdasági növekedés visszafogása a környezetszennyezést is mérsékli, mert a lassú növekedés mellett a gazdaság továbbra is abban a környezetszennyező termelési és termékszerkezeti struktúrában maradt, amely folyamatos elavulása miatt még tovább fokozta a feszültségeket. Gazdaságpolitikai alapcélkitűzés volt a környezet szempontjából is kedvező feldolgozóipari orientáció, ez időszakban ennek mégis az ellenkezője történt. A restrikció viszonyai között is a legtöbb beruházásforrással az energetika, a kitermelőipar és az elsődleges feldolgozóipar rendelkezett.

Mindezek a tények oda vezettek, hogy a környezeti gondok ma nagyobbak, mint az évtized elején, és megoldásuk sürgetőbb, mint eddig bármikor:

— az élenjáró országokban tapasztaltakkal ellentétben a gazdasági mutatók csökkenése, illetve stagnálása mellett — ha lassabban is — tovább növekszik az ország energiafogyasztása;

— a szennyezett levegőjű településeken élő lakosság száma meghaladja a négymilliót, Magyarországon minden 24. rokkantság és minden 17. haláleset oka a levegő szennyezettségére vezethető vissza;

— bár a műszaki előkészítettség jó, finanszírozási gondok miatt a kívánatosnál, sőt még a tervezettnél is lassabban halad a veszélyes hulladék kezelési program végrehajtása;

— a települési hulladékgyűjtés csak a lakások kevesebb, mint 2 3- ára terjed ki;

— az illegális hulladéklerakóhelyek száma meghaladja az ezret (ezek potenciális veszélyt jelentenek elsősorban a vízbázisokra);

— a közműolló tovább nyílik és a jelen erőfeszítések nem elégségesek a folyamat megállítására;

— az egészséges ivóvíz biztosítása, azok növekvő elszennyeződése mind nagyobb gond;

— nőtt a természetes védettséggel nem rendelkező sérülékeny környezetben lévő ivóvízbázisok veszélyesztetettsége. Ez a kiépített ivóvííkapacitás mintegy 65%-cit érinti;

— romlik az erdők egészségi állapota ;

— a talaj potenciális károsodása a művelt földterület 2/3-át érinti.

Mindezek átfogó ökológiai stratégia kialakítását sürgetik, amelyek a károk mérséklése, felszámolása mellett a megelőzést helyezi előtérbe. Ennek kiemelt szempontjának kell lennie a környezettel harmonikus fejlesztésnek, valamint a környezetállapot egészségügyi megítélésének érvényre juttatása, a környezetszennyezés egészségkárosító hatásainak részletes vizsgálata és az ebből eredő károk pontos(abb) számszerűsítése.

2. KÖRNYEZETVÉDELEM, GAZDASAGÉS TÁRSADALOMFEJLESZTÉS

2.1. Alapelvek

Magyarország mélyreható gazdaságpolitikai, pénzügyi, jogi, kulturális átalakulás előtt áll. A környezetvédelem és a hazai gazdaságfejlesztés összehangolása, fokozott integrálása szerves módon válhatnak a nemzeti kibontajrozási program építőelemeivé. A szerkezetátalakítás megvalósítása — már önmagában is — nagyszabású környezetvédelmi programnak tekinthető. A harmonikus fejlesztés elve keretet ad a fejlesztési stratégia és a környezetpolitika egységesítéséhez. A tartósan kiegyensúlyozott, a környezettel harmonikus fejlődés csak következetes környezetgazdálkodás útján valósulhat meg, amely a társadalmi és a gazdasági döntésekbe beépíti a környezeti szempontokat is. Ennek hiányában a társadalom szükségszerűen rögtönzött és drága intézkedésekkel felelhet csak meg a szükségképpen szigorodó követelményeknek. A gazdasági növekedés mindig magában hordozza a környezetkárosítás kockázatát, mivel általában fokozza a természeti erőforrások kihasználását. A harmonikus fejlődés célja pedig a környezet károsításának minimalizálása és az optimális hosszú távú növekedés biztosítása, a környezetvédelem a harmonikus fejlesztés koncepciójának kiszakíthatatlan része, amely inkább a környezeti problémák forrásaira összpontosít, mint a tünetekre.

A növekedést kevésbé anyag- és energiaigényessé kell tenni úgy, hogy a gazdasági fejlődés folyamata sokkal hangsúlyozottabban épüljön az alapjait jelentő ökológiai értékekre. Ha a környezetmegóvás számára a megfelelő eszközöket a „nagy politika” nem biztosítja, akkor olyan felelősséget vállal, amelynek következményei már rövid távon is politikai és gazdasági feszültségeket okoznak.

A környezeti szempontnak be kell épülnie a gazdaságfejlesztés prioritásai közé, a népgazdasági szerkezetátalakítás programjába. Ki kell emelni, hogy nem létezik többfajta népgazdasági fejlesztési stratégia abban az értelemben, hogy egyesek ezek közül környezetvédelmi intézkedések nélkül, vagy csak azok részleges megvalósításával, míg mások a környezeti szempontokat figyelembe véve valósulhatnak meg.

A környezetvédelem integrálásának a hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepcióba — iparfejlesztési elképzelésekbe, távlati tervezési célkitűzésekbe — azt az elvet kell követnie, hogy a népgazdaság fejlődése szempontjából prioritást élvez azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek egyrészt a gazdaság alapvető erőforrásának, az embernek megfelelő környezeti (életkörülményeket, másrészt a termeléshez

2