Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)

1989 / 4. szám

A KlNÄLAT és a kereslet külső gazdasági hatAsok mellett 1. ábra Az ábra a külső gazdasági hatásokból eredő gyenge ha­tékonyságot tükrözi. Az emelkedő MSD és MPD egyenes azt a kárnövekményt mutatja, ami a tulajdont és az embereket egy szennyező üzem által kibocsátott szennyezőanyagok következtében éri. Az alsó, szaggatott vastag egyenes a szennyező vállalat ál­tal ténylegesen elszenvedett határkár, s így a magánhatár­­kár. A felső vastag egyenes a teljes, vagyis a társadalmi ha­tárkár, amely magába foglalja azoknak a kárait is, akiket sújt a környezetszennyezés, de azért nem kapnak kárpót­lást. Az ereszkedő MCA görbe a szennyezőanyag-kibocsátás visszafogásának határköltségét mutatja, azt, hogy a szeny­­nyező vállalatnak mennyit kellene fizetnie az egyes szinte­ken a szennyezőanyag-kibocsátás 1 tonnával való csökkené­séért. Láthatjuk, hogy nagymérvű környezetszennyezés ese­tén a szennyezőanyag-kibocsátás visszafogása olcsó, míg a ,,Z” zérus környezetszennyezési pontban a költség rendkívül magassá válilk. A szabadversenyes eredmény ott áll élő, ahol a szennye­ző cég kiegyenlíti a saját magánhatárköltségét és magán­­határelőnyét, ami a P pontban következik be. Ebben a pontban a környezetszennyezésből eredő társadalmi határ­kár négyszer akkora, mint a szennyezőanyag-kibocsátás visz­­szafogásának határköltsége. A hatékony pont az E pontban áll elő, ahol a társadalmi határköltség egyenlő a szennye­zőanyag-kibocsátás visszafogásának határköltségével. Mivel ezt a társadalom mint fogyasztó, de úgy is mint termelő érzékeli, nyomás nehezedik az államra, hogy vala­miképpen avatkozzon be. E kihívást vállalva lép fel az állam a környezet védelme érdekében. Az első fellépés tehát állami beavatkozást jelent. Ez a tőkés országokban a hatvanas, hetvenes évekre tehető. Az állam szigorú normákat léptet életbe a károsanyag-emisszió korlátozása érdekében. Mivel a technológia alapvetően szennyező, ezt kell lokalizálni. A szabályozás tehát alapve­tően állami, emissziószabályozás. Az a módszer pedig, ahogy a környezetvédelmet megvalósítják, extenzív környe­zetvédelem. A gazdasági szempontok kevéssé (általában egyáltalán nem) dominálnak, hiszen nem gazdaságossági alapon tör­ténik a döntés, a piac nincs bekapcsolva, s a környezetvé­delem gazdasági, nem ritkán környezetvédelmi hatékonysá­ga is alacsony. Az USA esetében pl. számos kutatás kimu­tatta, hogy e környezetszennyezési normák hatástalansága miatt az ország körülbelül kétszer annyit fizetett a szennye­zés csökkentéséért, mint amennyit hatékony módszerek mel­lett kellett volna fizetnie. Ezért aztán komoly támadások érték azt a fajta környe­zetpolitikát, amely minden eredményt a piac kizárásával, ál­lami eszközökkel kívánt megoldani. Talán törvényszerű, hogy a kiutat a „mindent piacosítani” felé keresték. Ennek eredményeként született a szennyezési jogok piaca koncepció, amely természetszerűen éles ellen­kezést váltott ki egyes környezetvédő mozgalmakban, így pl. az NSZK zöldjeiben. A továbblépés útja az állam és piac viszonyaiban, e ket­tő koordinációjaként képzelhető el, s ebben az irányban változott a nyolcvanas években, illetve változik napjainkban a fejlett tőkés országok környezetpolitikája. Továbbra is meghatározó az extenzív környezetvédelem, hiszen még sok helyen működnek az önmagukban szennye­ző technológiáik. Ehhez kapcsolva üzemel (mint légtisztító filter, víztisztítórendszer stb.) a semlegesítő rendszer. Mind­erre kiépült egy olyan környezetvédelmi háttéripar, mely el­látja ezt a tevékenységet mérőeszközökkel, tisztítóberende­zésekkel, ugyanakkor gazdaságos exportot is biztosít az érintett országoknak. Amikor az igen elmaradott magyarországi környezetvédel­mi háttéripar fejlesztése szóba kerül, van aki ennék szüksé­gessége ellen érvel. Mondván, hogy ez csak köztes megol­dás és az igazi megoldás a fejlettebb könnyezetkonform­­technika. Teljes egészében egyetértve a megállapítás má­sodik felével, vitatom az első felét. A környezetvédelmi hát­téripar ugyanis nemcsak konjunkturális tényező, exportké­pes termékeket adó, munkahelyteremtő tényező, de amint erről szó volt, ellátója az extenzív környezetvédelemnek is. Az extenzív környezetvédelem szakaszának kikerülése ugyan­is megítélésem szeriint lehetetlen. A környezetkonform-technológia kifejlődése egyrészt idő­igényes, másrészt tőkeigényes. Harmadrészt — amit nagyon fontosnak tartok kiemelni — nem a technikai fejlődés auto­nóm folyamata, hanem az is tudatos, államilag és a befo­lyásolt — e környezeti szempontokkal is számoló — piac által indukált folyamat, s e folyamatot gerjesztő s fenntar­tó mechanizmusok kialakulását is tudatosan kell segíteni. Az extenzív környezetvédelem szakaszán átlépni sok eset­ben gazdaságtalan lépés is lenne. A működő technológiákban ugyanis óriási tőkék vannak lekötve. Azt kidobni, mind ökonómiai, mind ökológiai szem­pontból vizsgálva is pazarlás, ha kapcsolt tisztítórendszerrel e technológia tisztává tehető, s a gyártott termék maga megfelel a környezetvédelmi követelményeknek, s egyéb szempontok szerint is korszerű. Magyarországon a környezetvédelem alapvetően extenzív, és az állam által alacsony hatásfokkal vezérelt. A piac sze­repének értékelése most folyik, így nem meglepő, hogy nem alakult ki egy kellő állami indíttatású környezetvédelmi im­pulzusokkal befolyásolt piac. Meglepő viszont, hogy a piacról gondolkodva és vitat­kozva nem kerül szóba az externáliák kérdésköre. Pedig ha e piac úgy fejlődik ki, hogy az nem számol megfelelően a környezeti, illetve környezetvédelmi hatásokkal, az fejletlen és torz lesz. Szabályozó hatása pedig alacsony hatásfokú. E szakaszban azt a kérdést megválaszolni, hogy hogyan kell a környezetvédelem feladataira alkalmas megoldást találni, nem lehet. Az ugyanis attól függ, milyen konkrét működési formát választ a gazdaság, a társadalom. A variációk sok­félék lehetnek. A nemzetközi tapasztalatokból azonban az tűnik ki, hogy a megoldást e téren a társadalmilag indu­kált és egyben ellenőrzött állami feladatvállalás és a kör­nyezeti szempontokkal is számolni tudó piaci működés kombinációja lehet. Hivatkozások 1. Szent-Györgyi Albert: Az élő állapot. Válogatott írások. Bukarest, 1973. Idézi Bándi Gyula: Korlátozott fejlődés? Gondolat, 1987. 14. old. 2. Liska Tibor: A humán ökológia bírálata. Valóság, 1973 3. 3. D. Meadows, J. Richardson, G. Bruckmann: Sötétben tapogatózva. (A világmodellezés első évtizede.) KJK, Gon­dolat, 1986. 21—22. old. 4. Samuelson, P. A.; Nordhaus W. D.: Közgazdaságtan. KJK. Bp. 1988. 1013. old. Dr. Szlávik János 27

Next

/
Thumbnails
Contents