Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 4. szám
A távérzékelés a vízgazdálkodás szolgálatában A VITUKI Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Osztályán a távérzékeléssel kapcsolatos kutatások már egy évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Kutatógárdánkból Fekete Balázs Ausztriában, Vekerdy Zoltán Hollandiában vett részt tanulmányúton 1988-ban. Ezen számban összefoglaljuk tapasztalataikat, majd rövid áttekintést nyújtunk az osztályon végzett kutató-fejlesztő munkáról és a külföldi tapasztalatok gyakorlatba való átültetésének lehetőségeiről. Az ITC-ben szerzett tapasztalatok A Hollandiában, a német határihoz közei eső Enscbedeben található ITC-t (International Institute for Aerospace Survey and Earth Sciences) 1952-iben hozták létre azzal a céllal, hogy szakembereket képezzenek a légifényképezéssel és a távérzékeléssel kapcsolatos szakterületeken, a fejlődő országok számára. Az első évékben húsz-harminc hallgatóval indultak, ma már 450-en koptatják az iskolapadot évente. Kezdetben Deliftben volt a központ, de a hetvenes évek elején az ott meglévő épületrész már kicsinek bizonyult, így mindenképp új helyet kellett találni. Egy művelődés- és foglalkoztatáspolitikai döntés nyomán a. kulturális és tudományos centrumoktól távolabb eső Ensohedebe, ott is a város legnagyobb irodaház komplexumába költöztek át. Sok panaszt is lehetett erre hallani, főleg az oktatóktól. Valószínűleg itt is érvényesül az a közismert tétel, hogy ha egy intézménynek szép nagy székiháza lesz, az már a hanyatlás első jele. No nem kell azért vészharangot kongatni, hisz a holland kormánytól évente kapott 30 millió guldennyi támogatás mellett, mintegy 10 milliót magúk keresnek meg a nemzetközi szakértői tevékenységgel, így egyelőre nem kell a tönkremenéstől félniük. A külső piaci tevékenység egyre bővül, bár ebben a kényszer is közrejátszik, hiszen az állami pénzek egyre vékonyabb patakokban csordogálnak arrafelé is. Az ilyenfajta továbbképzések szervezése állami szinten nagyon jó üzlet, még ha a beruházások megtérülési ideje kezdetben hosszúnak is tűnik. A sok hallgatónak egy része biztosan visszatér majd megrendelőként oda, ahol tanult. Lehet, hogy nem az alma mater fog majd problémájára közvetlenül megoldást nyújtani, de valószínű, hogy anyagilag és szakmailag is részesedhet a haszonból. Ahhoz viszont, hogy a volt hallgatók visszatérjenek, igen magas színvonalú oktatásra van szükség! A hollandok tudatosan követik ezt a stratégiát, és biztos, hogy a sok továbbképző intézetnek is része van abban, hogy a világ — főleg a nagy piacot jelentő „harmadik világ” — minden sarkában, minden szakterületen megtalálhatók szakembereik. Így is lehet a szellemi tőkéből valódi tőkét kovácsolni. Vekerdy Zoltán 1987 szeptemberétől 1988 júliusáig tartó időszakban vett részt az ITC egyik posztgraduális tanfolyamán. A tanfolyam négy jól elkülöníthető részből (modulból) állt. Az elsőben alapozó tárgyak voltak, a második a távérzékelés elméletével és képfeldolgozással foglalkozott. A harmadik a speciális szaktárgyaikat tartalmazta, míg a negyedik az addig tanultak gyakorlatba való átültetését szolgálta egy terepgyakorlattal. Az egyes modulok végén vizsgák voltaik, majd a tanfolyam legvégén egy összefoglaló dolgozatot, amolyan diplomamunkát kellett készíteni a terepgyakorlat anyagából. A fő téma a vízgyűjtő-gazdálkodás volt. Ez a fogalom a vízgazdálkodás mellett a vízgyűjtőkön egységesen szervezett és átgondolt mezőgazdasági és ipari termelést, településfejlesztést stb. takar. Azt az igényt fejezi ki, hogy az emberi tevékenységet befolyásoló folyamatokat egy természeti egységen belül összefüggéseikben kezeljük. A hangsúly a tanfolyamon ezek közül a hidrológiai és eróziós folyamatokon, valamint az erózió elleni védekezésen volt. A felgyorsult erózió valójában hatalmas veszélyt jelent napjainkban a világ számára. Például a trópusi és szubtrópusi országokban az egyre szaporodó népesség a termőföld reményében a vízgyűjtők mind magasabban fekvő régióiban kényszerül az erdőket kiirtani, ami a megváltozó lefolyási viszonyok miatt soha nem látott méretű árvízi katasztrófákhoz vezet. Az elmúlt időkben például a Gangesz és a Brahmaputra szolgált számos szomorú példával. A leírtakból is látható, hogy az erózió nem is elsősorban természettudományos kérdés, hanem sokkal inkább társadalmi probléma, annak összes gazdasági vonatkozásával. No persze a tanfolyam behatóan csak a természettudományos oldalával foglalkozott. Milyen szerepet játszhat ebben a kérdésben a távérzékelés? Természetesen nem lehet általa a világot megváltani (bár a kezdeti lelkesedésbe a hetvenes években mintha ilyen hangok is vegyültek volna . . .), de a kipusztított erdők helyének és az elöntött területeknek nézegetésén kívül a folyamatok leírásához szükséges sok alapadat szerezhető be vele. A távérzékelésnek a vízgyűjtő-gazdálkodásban való alkalmazására tanult módszernek sok általánosítható eleme van, amiket összefoglalóan „ITC módszer"-ként is ismernek. Legjobb, ha a tanfolyam keretében tartott terepgyakorlat példáján mutatjuk be ezt, kiemelve az általánosítható, a hazai gyakorlatban is alkalmazható részeket. Légifelvételek és űrfelvételek szerepe egy vízgyűjtő hidrológiai és eróziós viszonyainak feltárásában A feladat egy dél-spanyolországi vízgyűjtőn (Rio Canas, vízgyűjtő területe 60 kim2, Malagától északra, kb. 40 km-re) a hidrológiai és az eróziós folyamatok feltárása, a (különösen veszélyeztetett területek lehatárolása volt, majd az elemzés alapján javaslatot kellett tenni az eróziót csökkentő beavatkozásokra. A munka gerince egy tematikus térkép megszerkesztése, melyen a kérdéses vízgyűjtő területe olyan homogén egységekre van felosztva, amik a vizsgált jelenség szempontjából homogénnek tekinthetők. Ezek az ún. terepi térképezési egységek (terrain mapping units, TMU). A térképezési egységek meghatározásának alapja a légifotó kiértékelés (interpretáció). Ehhez természetesen jó, ha kiegészítő információk is tartoznak, pl. a terület geológiai térképe. A terület első felosztása geomorfológiai alapon történik. A morfológiailag homogén egységek módosíthatók és tovább oszthatók, amennyiben ez a vizsgált jelenségnek) szempontjából szükséges. Az interpretáció csak sztereó módszerekkel oldható meg hatékonyan. Az elkészült képpáronkénti kiértékeléseket ezután megfelelő méretarányú alaptérképre kell átrajzolni. A térképhez szorosan tartozik a jelkulcs. Ez táblázatosán Foglalja össze a térképezési egységek kvantitatív és kvalitatív jellemzőit. Sokszor nincs mód az összes jellemző számszerűsítésére, ilyenkor célszerű lehet az objektívebb összehasonlítás érdekében a mért adatokat is kvalitatív osztályokba sorolni, és ezeket tüntetni fel a jelkulcsban. A feladat ilyen megközelítésének legnagyobb előnye, hogy területi információs rendszerben (GIS) való feldolgozásra a TMU-térkép a hozzá tartozó jelkulccsal közvetlenül alkalmas. A területi elemzésekbe így sok kiegészítő információ is bevonható, és az eredmények gyorsan és hatékonyan megkaphatok, megjeleníthetők. A Canas vízgyűjtő térképezése az előkészítés fázisában fekete-fehér pankromatikus, mérőkamerás felvételek segítségével történt. A térképezési egységek lehatárolását segítendő egy geológiai térkép, valamint Landsat TM űrfelvételek álltak rendelkezésre. Ez utóbbiak kerültek felhasználásra a terepi mérésekkel megegyező évszak vegetációs indexének kiszámításához, valamint egy automatikus osztályozás készült rajtuk vizuális interpretációhoz. A terepmunkához rendelkezésre álló adatbázist meteorológiai és hidrológiai, valamint növénytermesztési adatok egészítették ki. A terepmunka első két hetében a légifénykép interpretáció helyszíni ellenőrzése volt a feladat. Az ily módon véglegesített TMU térkép alapján a légifelvételek segítségé8
