Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 7. szám

Az utolsó pillanatig kitart. Aradon az emelkedő felvonóhídról ugrat le, hogy Budára vigye Lahner György tábornok levelét. Az egyik aradi vértanú utolsó soraival vágtat át az ellenséges gyű­rűn ... A szabadságharc bukása után elfogják, a halálos ítélettől csak a szerencse — egy hamis igazolvány — mentette meg. Kívánhatott-e magának különb apát Gárdonyi Géza, az Egri csillagok írója? Vörösmarty-hegy Az őszelő a Velencei-hegységben ép­pen olyan, amilyennek a poéta látta: Csend van az erdőben, gályáit nem rezgeti szellő Alom uralkodik a vadaikon... Erdőjárás utáni pihenőre a hegyi vendégfogadóba térek be. A ház kü­szöbéről körbe pillantható az egész vízivilág. Nyilak jelzik az idáig vezető utat — a táblák gyalogost, autóst egyaránt a hegyre csalogatnak. Ma Vörösmarty­­hegynek hívják, nemrég még Bence­­hegy volt a neve. A nádsüveges ház — a pince — amely hófehér falával messze kiviláglik a hegyoldal szürkés-zöldjéből, százegy­­nehány esztendeje Vörösmarty Mihály tulajdona volt... Tulajdona-e? — torpanok meg rög­tön a küszöbön. Búvóhelye inkább, menedéke egy elfáradt, reményvesztett ötvenéves költőnek, kinek sors-rótta kö­telessége a nagy veszteség elviselése. Fejét hó trafó rdítván mögötte az össze­omlott haza, a halott Petőfi, az aradi hóhér... Megállók a pince boltíve alatt, s mintha látnám Vörösmarty Mihályt, ke­zében borospohárral, koccintgató bo­rosgazdák körében. Vajon az övé volt-e a termés, amit odafenn a Bence-he­­gyen kínálgatott? Annyi kudarca között miért éppen a szőlő igazolta volna az álmait? Pezs­gőjét, amelytől a jószerencsét várta, poros víznek tartották, bora sem tartott ki a következő esztendőig. Brunszwik grófnő üzente segítőkész szándékkal M a rtonvá sárról: ahányszor csak kiürül akóshordója, küldesse át hozzá, hadd töltsék tele jófajta nedűvel ... Az irodalomtörténet tanácstalan. Nem tudja: hol született utolsó nagy verse? Legfeljebb sejti, hogy a Bence­­hegyi pince nádkucsmája alatt körmöi­­te a Iúdto 11 a Vén cigány-t. Vörösmarty hangszere akkor már rég­óta néma volt. De ahogy a nyűtt vonó még egyszer felzengette a húrokat, azt senki élő nem utánozhatta Magyaror­szágon. Mintha újra hallanák a pusztán, A lázadt ember vad keserveit, Gyilkos testvér botja zuhanását, S az első árvák sirbeszédeit, A keselynek szárnya csattogását, Prométheusz halhatatlan kínját. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Miikor lesz a nyűtt vonóbul bot: Szív és pohár teli búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Látták-e, vajon láthatták-e az utolsó kéziratokat ezek a falak? A pince már nem a régi. Újjáépí­tették, általában külföldiek hallgatják a meggypirosba bújtatott mai cigány­­zenekart. Vörösmarty Mihály gyermekévei és életének utolsó esztendei egy térképen kirajzolható háromszög szárai közé szo­ríthatók. Ez a háromszög a Vörösmarty­­hegy, Kápolnásnyék és Baracska közé helyezhető el. Nyék a legismertebb. Itt rendezték be a Vörösmarty-imúzeumot. A nyékiek szülőháziként tisztelik az egyszerű, ötablakos, zöldtornácos kú-Halászcsárda a Szúnyog-szigeten Touring Hotel Agárdon Siklik a vitorlás 24

Next

/
Thumbnails
Contents