Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 1. szám

A csapatmunka jelentőségét már sok kiváló elme hangsúlyozta. Itt most M. von Ardenne felfedező ezzel kap­csolatos Véleményét 'adjuk közre, idézve gondolatát: „Korunkban megváltoztak a tudományos alkotómunkának és ma­gának az allikotóaiktusnalk a forrásai is. Ma mór lángelme csőik ritkán tevékeny­kedik csendes magányban. Gyújtó öt­letek, felfedezésekhez vezető feladatok és megoldások egyre gyakrabban fa­kadnak kölcsönhatásokból, üti. okos partnerekkel folytatott eszmecserékből. A problémáik növekedő bonyolultsá­gát ellensúlyozza a munkaközösség se­gítsége. . . Egy fiattal tudomány úttörő szakaszaiban még a jelenlegi feltételek között is kiindulhat egyetlen kutatótól döntő kezdeményezés. De az ő sikeré­nek is előfeltételei olyan elemeik, ame­lyeket már mások megalkottak előtte. . ." Fentiek előrebocsátása után termé­szetesen hangsúlyoznunk kell, hogy a környezetvédelemben sem lehet minden­fajta alkotóim unkát team útján megol­dani. Alkotómunkát kizárólag aíkkor célszerű csoportra bízni, ha több egyén még szervezeti támogatással sem képes megoldani az adott problémát. így például elképzelhetetlen lenne, ha a környezetvédelmi problémák megoldá­sát például csak biológusokra vagy csak hidrológusokra vagy csak vegyé­szekre stb. bíznák. A feladatok itt oly sokrétűek, hogy az említett tudomá­nyok képviselői mellett még számos tu­dományterület szakembereinek (kell köz­­reműködniök a keletkezett bajok orvos­lására és a továbbiak keletkezésének megelőzésiére. De elképzelhetetlen len­ne például a környezetkímélő techno­lógiák különböző válfajainak kialakítása is team igénybevétele nélkül. Az emlí­tetteken kívül még igen sok példát le­hetne felhozni arra, hogy a környezet­védelem számos területén nem lehet­ne boldogulni teammunka inélkül. Az előzőek alapján röviden tekintsük át a csoportmunka pozitív vonásait. Tézisszerűen ezeket a következőkben fog lalhatj ok össze: — a team olyan alkotó feladatók esetén van fölényben, ahol nemcsak egyetlen helyeS, hanem a lehető leg­több különféle alternatíva lehetséges; — lehetőség nyílik az alaptudomá­nyok és a különböző határtudományok összekapcsolására: — az eltérő képzettség a csoportot alkalmassá teszi olyan problémák meg­oldására, amelyeket szólóban egyetlen specialista sem tudná; — egy csapott egészében mindig több szakismerettel és tapasztalattal, infarmá di óvá! rendelkezik, mi n t kü lön - kükön a csoport bármely tagja; — a teamen kívül visiszautasított öt­letek közösen jó megoldó sokká alakít­hatók ; — a team már létező elképzelést ki­dolgoz vagy finomít, azaz olyan mint a „gyémántcsiszoló”; — a hozzáértő teamvezető olyan, mint a generátor, kicsiholja együttesé­nek minden tagjából a jó gondoláitokat; — egyedi munkánál előbb-utább ki­apadnák a források, elfogynak az ötle­tek, ezzel szemben az alkotócsoportban mindig újabbak merülnek fel a többiek ösztön zéSére. A team szervezete szempontjából az az elsőrendű követelmény, hogy ponto­san és világosam legyenek körvonalazva a team által elérendő délolk. A célokat vagy a célt — amennyi ben az elképzel­hető — konkrétan, a megkövetelt mű­szaki paraméterek, mutatóik, gazdaságii eredmények stb. formájában kell meg­határozni. Csak így van ugyanis lehető­ség a teáim felelősségének pontos kö­rű Ihatárofásóra, valamint a feladat tel­jesítésének tárgyilagos elbírálásaira. Ennek a követelménynek a teljesülése ugyanokkor azonban előfeltétele an­nak is, hogy a team tagjai tudatában legyenek a közös munkával elérhető célnak, ami a team egyik legfontosabb ismertetőjegye. Egy-egy team hatékony működésének egyik fontos feltétele a megfelelő kom­munikáció. Igazi teaimmunkáról csak ott beszélhetünk, ahol nemcsak a csoport vezetőije és tagijai között állnak fenn kapcsolatok, hanem ahol intenzív kom­munikáció és interakció valósul meg az összes tagok között is. Ez a követelmény csak öiklkor teljesülhet, ha a tagok szá­ma kicsi, vagyis a kommunikáció tekin­tetében fennálló követelmény egyúttal korlátozó tényezőije a team nagyságá­nak is. Az információ csere érdekében 'meg kell szervezni a tájékoztatás rendszerét és módját. Ha azt alkarjuk elérni, hogy a team munkája gyümölcsözőbb legyen, mint az egyes személyeik által végzett munka, akkor a teamen belül a tagok által tett javaslatokra gyorsan és határozott for­mában kell reagálni. A független szak­emberekből álló teamen belül azonban sokszor nehézséget jelent a javaslatok kölcsönös felülvizsgálata. A teáim vala­melyik tagjának javaslatait annál in­kább elfogadják, minél nagyobb tekin­téllyel és tapasztalattal rendelkezik az illető. A teamtagoknak tehát először meg kell teremteniük a maguk sajátos közösségét, hogy ezzel megszilárdíthas­sák rángj ukat. Az egészséges teamben a hosszú együttműködés révén megszerzett szak­mai tudás mellett jelentős erkölcsi erők halmozódnak fel, nem beszélve a jól bedolgozott teamben rejlő szellemi tőkéiről. A Társulás megalakulása óta eltelt néhány esztendő tapasztalatait elemez­ve örömmel állapíthatjuk meg, hogy itt a team munkában rejlő lehetőségek céltudatos kihasználása révén igen je­lentős olyan megoldások születtek, amelyek hatékonyan hozzájárultak a térség környezeti állapotának javulásá­hoz. Ennék igazolására megemlítjük, hogy pl. a veszélyes hulladéknak mi­nősülő gyógyszergyári szennyvíziszap el­helyezését, annak techno lógta! tamuí­­mánytervét olyan team dolgozta ki, amelynek munkájában geológiai, hidro­geológiai, vegyész, földhasználati, föld­­értékelési, környezetvédelmi, 'közegész­ségügyi szakemberek mellett a helyi sa­játosságokat jól ismerő néhány szakem­ber is résztvett. Ugyancsak team munka révén előrelépés történt az olajtartalmú hulladékok, a galvániszapok problémá­jának megoldásában, a veszélyes hul­ladékok széles körének ártalmatlanítá­sával kapcsolatos eljárások kimunkálá­sában, az erőművi pernye hasznosítá­sában, a laapriték-tüzelés módszerének kialakításában stb. Ezek mögött — a nem teljes körűen felsorolt — műszaki megoldások mögött igen jelentős gaz­dasági eredményeik húzódnak meg. A team munka révén felért eredmények számbavétele kapcsán érdemes utal­nunk arra, hogy ezek a teljesítmények azért születhettek meg, mivel a Társulás keretében működő „alkotóműhely" tevé­kenységéhez sikerült az ideális sze­mélyi és tárgyi feltételéket biztosítani, amiért nagy elismerés illeti a Társulás vezetését. Ezt azért célszerű 'kihangsú­lyozni, mivel napjainkban kritikaként igen sok fórumon elhangzik és külön­böző publikációkban napvilágot lát az a nézet, hogy a nagy-szervezetek, nagy-vállalatok keretein belül nem min­dig sikerül megteremteni az innováció gerjesztésiéhez szükséges feltételeket selm hazai, sem külföldi vonatkozásban. Egyes пару Világcégek jelentős üzleti sikerei Is alapvetően a járt utakat el­hagyó kis csoportok munkájából szület­tek. Az ÍBM-nél állítólag az elmúlt ne­gyedszázadban egyetlen fontos új ter­mék sem jött létre a szorosan vett vál­lalati rendszeren belül. A Generál Electricnél műszaki műanyagok és re­pülőgép-hajtóművek készülteik a ,.zseni­­műhelyekben". Fentiek azt Igazolják, hogy a Komá­rom megyei Környezet- é's Természetvé­delmi Koordinációs Tanács, mint a szellemi alkotó munka hatékony kibon­takoztatásának műhelye, követendő modellnek tekinthető. Dr. László Ferenc 18

Next

/
Thumbnails
Contents