Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 6. szám
Magyary Zoltán és a Tatai-medence környezetvédelmének kapcsolata Tudományos ülés vUaqyary Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából A népet szolgáló modern közigazgatás megteremtésének kezdeményezője, a Magyar Közigazgatástudományi Intézet létrehozója, a tatai mintajárás kialakításának szervezője, a nemzetközi hírű jogászprofesszor, Magyary Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatósága, Tata Városi Könyvtára és Tata Barátainak Köre ez év nyarán tudományos ülést rendezett. Ennek keretében több előadás méltatta Magyary Zoltán munkásságát. Ezek között szerepelt dr. László Ferenc c. egyetemi tanár által megtartott „Magyary Zoltán és a Tatai Medence környezetvédelmének kapcsolata” c. előadás is, amelyet az alábbiakban ismertetünk. Tisztelt Tudományos ülés! Mély meggyőződésem, hogy a Tisztelt Jelenlevők egyetértenek velem abban, hogy Magyary Zoltán életművének méltatása nem lenne teljes, ha nem ejtenénk szót azokról az összefüggésekről, melyek a Tatai-medence környezetvédelmi helyzete és az Ő tevékenysége között megtalálhatók. Az Ö szellemi örökségéből környezetvédelmi ten nival óinkhoz is felhasználhatunk néhány olyan útmutatást, melyek megtermékenyítőleg hatnak az e területen folyó munkához. Életműve ui. — bár arra a koronát már nem tudta rátenni — az idők próbáját kiállta és hitelesen igazolódott akkori elgondolásainak időszerűsége. A széles látókörű tudós jövőbemutató koncepciójának sokrétűségéből eredően vezet el az út ahhoz a sikeres környezetvédelmi tevékenységhez, amely a Tatai Medencében napjainkban kibontakozott. A harmincas évek végén általa beindított közigazgatási modellkísérlet vált alapjává az e térségben mintegy két évtizeddel ezelőtt kialakított környezetvédelmi modellnek, amelynék profilja fokozatosan bővült és ma már felöleli a térségben jelentkező környezetvédelmi probémáknak szinte teljes körét. Mielőtt rátérnénk az említett összefüggések vázlatos felvillantására, célszerűnek látszik utalni arra, hogy az emberiséget foglalkoztató globális problémák között meghatározó szerepe van annak a küzdelemnek, melyet Földünk csaknem valamennyi országa folytat a létünk alapját jelentő természeti erőforrások megmentéséért. Ui. a természetes környezet károsodása, ill. pusztulása kisebb-nagyobb mértékben ma már bolygónk csaknem egész területén tapasztalható. A környezetvédelem terén megoldásra váró feladatainkkal kapcsolatos feltáró munkában jelentős előrehaladást értünk el és már elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor a környezetünket veszélyeztető további bajok megelőzésére, a már meglevők orvoslására sürgősen cselekednünk kell üzemi, területi, országos szinten egyaránt. A hatékony cselekvéshez viszont meg kell találnunk a legcélravezetőbb eszközöket és módszereket, melyek sorában helyet kell kapniok a műszaki, biológiai, jogi, hatósági, ökonómiai, szervezési stb. megoldásoknak egyaránt, mivel ezek csak együttesen hozhatják meg a kívánt eredményt. Ez annyit jelent, hogy csak a rendszerszemléletű megközelítés lehet eredményes a bajok orvoslása és megelőzése terén éppenúgy, mint azok feltárásában. A meglevő bajok orvoslásának és a továbbiak megelőzésének útját keresve helytelen lenne arra az álláspontra helyezkednünk, hogy térjünk vissza az ipari forradalom előtti időkhöz, mivel ez nemosak stagnálást vonna maga után, hanem visszafejlődést idézne elő. A megoldás érdekében olyan helyzetet kell kialakítanunk a termelés szférájában, amely alapja lesz a töretlen fejlődésnek s egyben lehetővé teszi a társadalom és a biológiai élettér közötti feszültség megszüntetését. Világosan látnunk kell: a természet és a társadalom helyes kapcsolata nem abban áll, hogy lefékezzük a természeti erőforrások felhasználását, mivel ezáltal megállítanánk a termelés és következésképpen a társadalom fejlődésének folyamatát. A természeti erőforrások olyan racionális felhasználására van szükség, amelynek során a társadalom célul tűzi maga elé, hogy maximális gazdaságossággal és takarékossággal bánik a természeti erőforrásokkal. Egyrészt arra van szükség, hogy ne lépjük át a megújítható természeti erőforrások kiaknázásának azt a határát, amelyen túl elvész a természet önmagát regeneráló képessége, másrészt, hogy komplex módon hasznítsuk a kitermelt — különösen a meg nem újuló — erőforrásoknak összes elemeit, harmadrészt pedig minimálisra csökkentsük a hulladékot. Az erőforrások takarékosabb felhasználására és a környezet szennyeződésének megelőzésére vonatkozó intézkedések számos esetben csak a későbbiekben kezdenek egyre nagyobb hatást kifejteni, lehetővé téve, hogy hosszabb ideig vegyük igénybe az erőforrásokat. A termelés erőforrás-szükséglete annál kisebb, minél ésszerűbben használják fel azokat, s ez a fogyasztásra is érvényes. Ahhoz, hogy csökkenthessük a természeti erőforrások indokolatlan mennyiségének kitermelését, mindenekelőtt a termelési folyamatokat kell észszerűen megszervezni. A környezetvédelmet eddig a „védelemcentrikusság” jellemezte. Ez — főként az előidézett káros emissziókból kiindulva — döntően az immissziók által előidézett ártalmas hatások megszüntetésére, elhárítására, illetve csökkentésére irányul. Ezzel a felfogással szakítanunk kell, mivel a környezetrendszernek nem objektív kiküszöbölhetetlen eleme a káros emisszió, így a védelemnél értelemszerűen magasabb rendű kategória a környezetgazdálkodás, amely céltudatosan megállapított távlati környezeti állapot elérésének megvalósítására irányul. A megoldás kulcsa nálunk abban van, hogy a környezetvédelmet a népgazdaság tervszerű fejlesztése integráns részeként értelmezzük és kezeljük. Természetesen ennek az elvnek a gyakorlatba való átültetése, céltudatos, szervezett folyamattá való alakítása bonyolult, jórészt újszerű feladatot jelent. A gazdaságiirányítás eszközeinek olyan kifejlesztését, alkalmazását igényli, hogy a tervezés, szabályozás és intézményi rendszer egészét átfogó, korszerű mechanizmus akadályozza meg a környezetrombolást; ésszerű mértékig nyújtson lehetőséget a jelentkező problémáknak a gazdálkodó szervezetek keretei közötti megoldására; jogilag is adjon alapot a bővített újratermelés környezetvédelmi szempontból történő zavartalan működéséhez. Amennyiben az előzőekben vázolt követelményeknek sikerül érvényt szerezni, bizton remélhetjük, hogy az élet megfelelő minőségéhez szükséges feltételek nemcsak a ma élő, hanem a későbbi generációk számára is megteremthetők. A sikeres megvalósítás érdekében elengedhetetlen, hogy Földünk valamennyi országa magáévá tegye azokat az alapelveket, melyeket az ENSZ megbízásából a Környezet és Fejlesztés Világbizottsága munkált ki és az elmúlt évben tett közzé. Célszerűnek látszik, hogy e helyen felidézzünk legalább egy gondolatot a zárójelentésnek „A környezet és a fejlesztés új megközelítése" c. fejezetéből. Ez pedig a következő: „A gazdasági növekedés mindig magában hordozza a környezetkárosítás kockázatát, mivel fokozza a természetes erőforrások kihasználását. De a harmonikus fejlesztés elveit szem előtt tartó politikusok szükségszerűen arra fognak törekedni, hogy a gazdasági fejlesztés szorosan kapcsolódjék az ökológiai alapokhoz, amelyeket védeni és ápolni kell azért, hogy azok képesek legyenek a hosszú távú növekedést biztosítani. A környezetvédelem tehát a harmonikus fejlesztés koncepciójának kiszakíthatatlan része, amely inkább a környezeti problémák forrásaira összpontosít, mint a tünetekre.” Úgy hiszem, hogy az idézett gondolat meggyőző erővel juttatja kifejezésre azt a koncepciót, melyet a környezetvédelem terén Földünk valamennyi országának követnie kell. 9
