Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 6. szám
Tudománypolitika a vízgazdálkodásban Dr. Goda Lászlóé a szó... — A Hidrológiai Közlöny múlt évi 5—6. száma Vitairatot közölt dr. Coda Lászlótól, aki Károm évtized alatt gyűjtött tapasztalatait és véleményét foglalta össze a vízgazdálkodásban kialakult kutatásirányításról, -tervezésről és -finanszírozásról. Végkövetkeztetésként megállapította, hogy felül kell vizsgálni és meg kell változtatni a kutatásirányítás jelenlegi rendszerét. Mire alapozta ezt a javaslatát, és történt-e azóta előrelépés? — A következtetések és javaslatok megfogalmazásához törvényszerű alapokat biztosított az ágazati kutatásirányítás színvonalának összességében folyamatos — részleteiben egyegy emelkedő szakasszal megszakított — csökkenése. Ennek végső fázisa az a lépés volt, amikor 1987-ben az OVH az előző évben megkötött K—j-F keretszerződéseket egyoldalúan érvénytelennek nyilvánította. Ezeket a mozzanatokat a Vitairatban részletesen kifejtettem. Ami az előrelépést illeti, úgy jelenleg csak azt mondanám, hogy adottak a változás feltételei: létrejött a KVM kutatási főosztálya. Szervezési forma tehát már van, ennek tartalommal való megtöltése még a jövő feladata. — Az említett Vitairatban közölt javaslatai szerint az ágazati kutatásirányitást a főhatósági szakágazati főosztályokra támaszkodó, azoktól független önálló egységnek kell gyakorolni. Úgy néz ki, hogy a KVM szervezeti rendszerének a kialakításával ez a szempont érvényesült. Ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatokat szerzett, mint a Hidrológiai Intézet igazgatója? — Az eddigi tapasztalatok nem túl kedvezőek, de előrebocsátom, hogy ezt az első év útkeresésének tudom be. Az egyész tervezési folyamat 1988-ban mérhetetlenül elhúzódott, a K+F megbízások zömét csak május-június folyamán kaptuk meg. A külső jelekből következtetve azt kell látnunk, hogy a KVM Kutatási Főosztálya és a szakfőosztályok közötti kapcsolatrendszer elemei még korántsem tisztázottak, ezért igen körülményes az ügyek intézése. A kettősség abban is megmutatkozik, hogy a megbízások szerződéseiben a Kutatási Főosztály témafelelőst, a szakfőosztály műszaki ellenőrt jelöl meg, kettőjük feladatköre — legalább is kifelé — nem tisztázott. Véleményem szerint a Kutatási Főosztály súlyát, szerepét a kutatás irányítása, tervezése terén óhatatlanul növelni kell annak érdekében, hogy az érdemleges döntések a főosztályon történjenek. — Véleménye szerint a kutatásirányítás operativ feladatait és a kutatás koordinációját a VITUKI-ra célszerű bízni. Ha ez megvalósul, milyen kedvező fejleményekre lehet számítani? — Előre szeretném bocsátani, hogy én a VITUKI-t, mint az ágazat egyedüli főhivatású kutatóintézményét hoztam javaslatba, feltételezve, hogy lehetősége van a vízgazdálkodási — és környezetvédelmi — kutatások országos áttekintésére, koordinálására. Javaslatom megtételében közrejátszott az is, hogy a VITUKI ilyen irányú korábbi tevékenységét — 1978— 1980. között — a túlzott adminisztráció ellenére is pozitívnak értékelem. Az ágazati szempontból vizsgálva a kérdést, a titkársági feladatok ellátása révén — elkerülhetők a párhuzamos kutatások; — elő lehet segíteni a főhivatású kutatóintézet és az egyéb kutatóhelyek közös, koordinált munkáját; — a tájékoztatás és a kutatási eredmények felhasználásának elősegítésére ágazati kutatásnyilvántartás készíthető ; — hatékonyan használhatók a központi K+F források, ugyanakkor növekszik az intézményi forrásokra való ráhatás lehetősége is. A vázolt feladatokat egy — a VITUKI intézeteitől függetlenül — kislétszámú csoport látná el. — Javaslatai között szerepelt az, hogy a kutatás és a műszaki fejlesztés fogalomkörét szét kell választani. Ennek megvalósítása milyen szervezeti, gazdálkodási és irányítási változtatásokat tenne szükségessé? — A fogalomkörök szétválasztását a tisztánlátás érdekében tartom szükségesnek. A ma előszeretettel használt K+F tevékenység túlzottan áttekinthetetlen, nehéz egyértelműen megállapítani, hogy mennyi benne az új tudományos eredmények ellátására irányuló kutatás, a termelékenyebb munkamódszerek bevezetését, hatékonyabb termelőeszközök kialakítását, alkalmazását, szolgáló műszaki fejlesztés, illetve sem az egyik, sem a másik csoportba nem tartozó, de költséghely hiányában ide sorolt tevékenység. A gondosan tervezett műszaki fejlesztést meg kell, hogy előzze a kutatási tevékenység, illetve úgy is mondhatnám, hogy a kutatási eredményt a műszaki fejlesztés keretében kell hasznosítani. A két — egymással szorosan összefüggő — tevékenység hatékonysága jelentősen függ a megfelelő arányok kialakításától, ami feltételezi a ráfordítások elkülönítetten történő vizsgál,hatóságát. — Megállapította, hogy nem végezhető hatékony ágazati kutatás, ha az ágazat nem rendelkezik távlati kutatási koncepcióval, ha nincs alapkutatási terv. Véleménye szerint milyen szerepet vállalhatna e hiány felszámolásában a VITUKI? — A VITUKI-ban már korábban is szokásos volt, hogy az ötéves tervek kezdetét megelőzően a főbb tudományterületek vezető kutatói összeállították a területre vonatkozó kutatási tervet. így történt ez a VII. ötéves tervet megelőzően is. Egyes kutatási terveket — pl. az árvízvédelmi, folyó- és tőszóba,lyozási kutatások tervét országos szakágazati értekezleten is megvitattuk. A VITUKI összesített K+F javaslatát 1985. őszén terjesztettük fel az OVH-ba. Javaslataink elfogadása az egyes területeken igen heterogén volt. Dr. Szabó Lajos, a KVM Kutatási Főosztályának vezetője a közelmúltban tájékozódó látogatást tett a Hidrológiai (Vízrajzi) Intézetben. Ennek során elmondta, hogy a minisztériumnak szándékában van összeállítani a Vili. ötéves terv kutatási koncepcióját és ehhez rövidesen hozzáfog. Miután Szabó elvtárssal megismertettem a korábbi gyakorlatot, kifejezte igényét a VITUKI közreműködésére a jövőben is. Hasonló eljárás lenne követhető az alapkutatási témákat illetően is azzal a megjegyzéssel, hogy ezen a területen általános jelleggel, be kellene vezetni a pályázati rendszert, és ugyanakkor nagyobb gondot kellene fordítani a különböző forrásokból származó anyagi eszközök (OTKA, KVM, VITUKI saját) koordinált felhasználására. — Javaslatai között szerepelt az, hogy a kutatási tervek végrehajtását értékelni kell! Véleménye szerint ez a feladat kire hárul, és az értékelés milyen kritériumok szerint történhet? — Bármely ötlet, koncepció, terv, csak akkor bír kellő súlylyal, komolysággal, ha már a tervezés során feltételezzük a végrehajtás ellenőrzését, az eredmények értékelését is. Ez a tevékenység egyáltalán nem új az ágazatban sem, hiszen korábban a VITUKHban is rendszeresen tartottunk beszámolót az egyes szakágazatok vezetői munkatársai előtt, ez a gyakorlat az utóbbi években megszakadt. A dolgok természetének megfelelően a kutatási terv végrehajtását ugyanannak a fórumnak kellene elvégezni, amelyik a tervet elfogadta. Ez lényegében azt jelenti, hogy a KVM Kutatási Főosztálya által összeállított előzetes értékelést megvitatnák az MTA illetékes bizottságai, vagy osztályai, majd ezt követően kerülne felterjesztésre a Tudománypolitikai Bizottsághoz. Az értékelés elsődleges szempontja az lehet, hogy mennyire segítette elő a kutatás az ágazat tárgyidőszaki tevékenységét és milyen mértékben alapozza meg a távolabbi célkitűzések megvalósítását. Ezen túl természetesen célszerű értékelni az alkalmazott módszerek színvonalát, a kutatás személyi-anyagi feltételét és egy sor egyéb tényezőt, amelyek összetételét már a terv elfogadása során meg kell határozni. — Javaslata szerint az alapkutatások céljára megfelelő arányú költségkeretet kell biztosítani, még a költségvetési megszoritások éveiben is. Mely szakterületeken a legszembetűnőbb a lemaradás, és hol mutatkoznak nemzetközi mércével mérhető előrelépési lehetőségek alapkutatás szempontjából? — Erre a kérdésre elsősorban a Hidrológiai (Vízrajzi) Intézetben művelt tudományterületeket vizsgálva válaszolnék. 4
