Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 4. szám
Száz éve szabályozták... Száz évvel ezelőtt, 1888 tavaszán — nem sokkal a csaknem egész Szegedet rombadöntő árvíz után — ismét kilépett medréből a Tisza. Ezúttal Ibrány, Gáva, Rakamaz, Fegyvernek, Csongrád és még több közeli település környékén szakította át a gátakat a jeges víz. A parlamentben a képviselők természetesen nyomban számon kérték a kormányon a történteket. „Baross állt fel, s hosszú nagyszabású beszédben, mely folyékonyan és az egyszerűség meggyőző erejével ömlött ajkain, fejtette ki az árvizek okait s követendő programját. Ma a szokottnál is jobban volt diszponálva, s mindenkit, még az ellenzéket is meggyőzte, hogy e nagy, életbevágó feladat higgadt erős és avatott kezekben van." — írta az ülésről tudósító Mikszáth Kálmán, s nem túlzott soraival. Baross Gábor közlekedési miniszterré történt kinevezése óta szaktudásával és lankadatlan energiájával általános elismerést vívott ki a korabeli politikai életben. A tárcájához tartozó vízügyek területén szintén elismerésre méltó eredményeket ért el. Nem rajta múlott, hogy néha —1 megfelelő pénzügyi lehetőségek híján — nem tehetett még többet. A tavaszi tiszai árvizén kívül, persze más vízügyi problémáikkal is foglalkozott az országgyűlés. Az 1888. évi VI. tc.-ben, a költségvetési törvényben a képviselők jelentős összeget szavaztak meg a Baross Gábor által vezetett Közmunka- és Közlekedési Minisztérium részére. (Igaz, a dinamikusan fejlődő közlekedésügy ennek többszörösét is hasznosítani tudta volna.) A technika fejlődése jelzi, hogy három jogszabály is tárgyalta a tenger alatti kábelek ügyét. A X. törvénycikk a tenger alatti kábelek védelmére kötött nemzetközi szerződés becikkelyezé-Baross Gábor (1848—1892) közmunka- és közlekedésügyi miniszter sét tartalmazta. Az egyezményt szinte valamennyi európai ország aláírta, s csatlakozott hozzá az Amerikai Egyesült Államok, továbbá néhány középamerikai köztársaság. Területi hatálya kiterjedt a gyarmatokra is, így lényegében mind az öt világrészre. A legfontosabb rendelkezést az az intézkedés jelentette, amely minden aláíró országot arra kötelezett, hogy súlyos büntetéssel sújtsa a tengeri vezetékek megrongálóit. A nemzetközi jogban ritka eset, hogy egy megkötött szerződést utólag külön értelmezni kelljen. Ez esetben ez történt: 1884. március 14-én aláírt megállapodás mellé két és fél évvel később, 1886. december 1-én új szerződést iktattak, amely pontosította, a kábelrongálás elkövetésénél a szándékosság fogalmát. (E kiegészítést az 1888. évi XI. te.-vei ratifikálta az országgyűlés.) A XII. törvénycikk — összhangban a nemzetközi egyezmény rendelkezéseivel — különböző büntetéseket helyezett kilátásba a tenger alatt húzódó távközlési kábelek megrongálóival szemben. A komolyabb kárt nem okozó, gondatlan cselekmény csak kihágásnak minősült, de a szándékos kártevést ill. üzemzavar okozást vétség formájában már bűncselekménnyé nyilvánították. A maximálisan kiszabható büntetés 2 évi, fogházban letöltendő szabadságvesztés volt. Szintén nemzetközi szerződés becikkelyezésére született a XV. és a XXX. törvénycikk, amely az Olaszországgal, illetve Spanyolországgal kötött kereskedelmi és hajózási egyezményt vette fel a Magyar Törvénytárba. Hatályba lépésük újabb komoly fejlődést jelentett a magyar kereskedelmi célú tengerhajózás fejlesztése terén. Az év jogszabályai között kiemelkedő jelentőségű volt az 1888. évi XIX. te., amely a halászattal kapcsolatos rendelkezéseket foglalta össze. A törvény kódex-jeílegűnek mondható, mivel a tárgykör teljes körű rendezésén kívül saját eljárási és büntető szabályokat is tartalmazott. A 73 szakasz pontosan tisztázta, kit illet meg a halászat joga és ezt milyen formai előírások betartásával lehet gyakorolni. Külön fejezet foglalkozatta halászati tilalmak halfajok szerint történő meghatározásával csakúgy, mint a halászati társulatok működési feltételeivel. A vitás ügyek elbírálását első fokon az alispán (városokban a polgármester) hatáskörébe utalta a törvény. A sérelmes döntés ellen a törvényhatóság közigazgatási bizottságához lehetett fellebbezni. Végezetül a jogszabály rendelkezéseinek megsértőire kiszabható büntetések mértékéről intézkedett a XIX. törvénycikk. Érdekes hatásköri problémát rendezett a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 13.182/111/1888. szám alatt kiadott körrendeleté a jogosulatlanul gyakorolt faúsztatással vagy tutajozással okozott kár érvényesítése vonatkozásában. A körrendelet egyértelműen kimondja: az ilyen ügyek a polgári jog körébe tartoznak, s ennek megfelelően a kereset elbírálására nem a közigazgatási, hanem a rendes polgári bíróság jogosult. Az 1888. évi XXI. te. keretében a monarchia közös külügyminisztere és az Osztrák—Magyar Lloyd Gőzhajózási Vállalat között létrejött szerződést hagyta jóvá a törvényhozás. A hajózási vállalat a szerződésben garantálta, hogy minden évben meghatározott számú járatot közlekedtet Adriai-tengeri és észak-afrikai kikötők között. Az állam ugyanakkor meghatározott járatok fenntartásához költségtérítés formájában anyagi támogatást nyújtott a cégnek. Nemzetközi szerződés végrehajtására született az 1888. évi XXVI. te. Az 1878-as Berlini Szerződés a Duna külföldi államok általi használatát szabályozta. Ennek keretében az aldunai szakasz hajózhatóságának folyamatos biztosítására az Osztrák—Magyar Monarchia kapott megbízást. A XXVI. törvénycikk a Vaskapu hajózási akadályainak elhárításáról intézkedett. A képviselőház 1895-ig terjedő időszakra 9 millió forintot szavazott meg a nagyszabású munkálatok végrehajtására. E hatalmas összeg visszatérüléséről is született rendelkezés. A Berlini Szerződésben foglalt felhatalmazás alapján Magyarország a munkák finanszírozásához díjszedési jogot kapott ezen a folyószakaszon. Ennek részletes kimunkálására az országgyűlés a pénzügy-, illetve a közmunka- és közlekedési minisztert bízta meg. Az 1888. év jogszabályai bizonyították, hogy a vízügyeknek továbbra is kiemelt fontosságot tulajdonított az országgyűlés. A nagy jelentőségű, teljes körű szabályozást nyújtó halászati törvény mellett, megnövekedett a nemzetközi vonatkozású törvénycikkek száma, ami arra utalt, hogy a kormány egyre nagyobb súlyt helyezett a külkereskedelem fejlesztésére. Emellett azonban még fontosabb volt az a tény, hogy Baross Gábor és több neves szakember irányításával a XIX. század végére sikerült megteremteni a világviszonylatban is korszerűnek mondható vízgazdálkodás és közlekedés alapjait. Dr. Prohászka László 25
