Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 4. szám
Százesztendős a halgazdálkodásunk A halászatot ősfoglalkozásaink közé sorolhatjuk, amelynek ezernyi csínjabínját talán még ,,Atelkuzu"-ban (Folyóközben) sajátítottuk el. Történelmi feljegyzéseink szeirnt már a XII. században számos „Halasunk" volt. Ezeknek a kezdetleges kis tavaknak egy részét a közeli vízfolyásokból időmként felfrissítették, ősz végén pedig zsilipek útján lecsapolták. II. Béla királyunk egyik oklevelében, 1138-ból, már említést tesz a halasvizeknek „csaturnával" történő táplálásáról. Pannon elődeinktől is örököltünk néhány ilyen primitív halastavat: Pétfürdőnél, a 8. sz. műét mellett (északi oldalon), máig is fennmaradt az a faragott kövekből épült zárógát, amely a Pétivíz elzárásával „Kikerító”-ként ismert; de római eredetű a régi Pátkai tó is (a Velencei tótól északnyugatra), amelyet a hatvanas évek végén felújítottunk és haíasítottuk. A másfél évszázados török hódoltság alatt legtöbb halasunk tönkrement és a XVIII. század végén már csak a tatai öregtóban folytatnak haltenyésztést, Wittingauból importált gyorsnövésű pontyokkal. Ezt a tavat még Zsigmond építette, később Mátyás király Dunából kifogott vizákat tárolt benne, majd Mikovényi Sámuel mérnök rendezte és korszerűsítette. De belterjes haltenyésztésre akkoriban még nem is volt szükség, hiszen az árvízi kiöntésekből származó 5 millió hektár ősártér bőven táplálta a kikelő halivadékot. A XIX. szd. derekán megindult folyószabályozások és ármentesítések után azonban ez a hatalmas ősártér szűkreszabott hullámterekre korlátozódott, hamarabb vonulnak le az árvizek, a víz ezért nem tud annyira felmelegedni, zavarja a hajózás, meg az ipari szennyezés is a haléletet és a régi halbőség erősen megcsappan. A múlt század 80-as éveinek elején életrehívott vízépítési hivatalok, majd az Országos Halászati Felügyelőség, amelyet Kvassay Jenő a Kultúrmérnökség tevékenységébe vont be (1887-ben!), védelmükbe vették a nyílt vízi halállományt és beindul a belterjes halgazdálkodást. Több helyen: Écskán (Torontói m.), Fejér megyében Iszkaszentgyörgyön, Székesfehérváron haltenyésztő telepek létesülnek. Iglón pedig Haltenyésztő Intézet alakul, amely 1889-ben már 32 000 zsenge ivadékot oszt ki. A Felügyelőség feladata: a halászati berendezések tervezése, építése, halászati társulások alakítása és az 1888. évi XIX. te. (halászati törvény) végrehajtása; majd Landgráf János kultúrmérnök irányításával a „Halászat" c. szaklap beindítása is. Keleti és déli szomszédainknál (Románia, Szerbia!) még nem voltak ilyen halvédelmi jogszabályok, ezért itt enyhítést, sőt átmenetileg hatályon kvül helyezést kellett elrendelni! Az első korszerű tógazdaság Simontornyán létesül, az OHF tervei alapján: Corchus Béla 1894-ben 75 hektárnyi területen építi meg, amely még ma is megvan, csak felújításra szorul. A tóépítések ezután egyre fokozódnak, a századunk elején, 59 helyen, már közel 4000 ha-n folyik intenzív halgazdálkodás. Az első világháború vége felé már megkétszereződik a tavak területe, a harmincas évek után pedig, 109 helyen, már háromszorosra emelkedik a tavak víztükre. A második világháború idején több mint 11 000 ha a tavak területe, 180 helyen. De a háború ezekben a halastavakban is sok kárt okozott: az 1945. évet alig 1700 ha-n kezdtük meg, de 1950-ben már 9200 ha volt az üzemelt tótükör. — Az OHF 1945. év után is a Vízügyi Szolgálaton belül működött, majd 1951-ben megszüntették, de a halászatról szóló 1961. évi 15. sz. tvr. ismét életre keltette a Felügyelőséget, a MÉM keretében, a halászati igazgaA Pötörke malom melletti árapasztó zsilip a tatai Oregtavon tás, termelés és halászati műszaki tevékenység irányítására és ellenőrzésére volt hivatva. Az 1975. évi 12. sz. tvr. és a 10/1975. MÉM sz. rend. módosította a halászati jogszabályokat, újból megszűnt az OHF és a MÉM-ben, az Állattenyésztési Főosztályon belül végzik most a halászat központi irányítását. Az ötvenes évek elején beindult nagy ütemű tófejlesztésekkel a hetvenes években már több mint kétszeresre nőtt az előző hat évtized alatt épített halastavak területe. A tógazdasági halhozam pedig az intenzív és korszerűbb tenyésztési technológia, továbbá a növényevő halakkal kombinált népesítés folytán közel hatszoros lett a harmincas évek 4000 to-hoz képest! (A kombinált népesítés 70—75% ponty, 25—28% növényevő, 1—2% ragadozó hal.) A halhústermelés 68%-át a tógazdaságok adják: 55% ÁG, 15— 17% Htsz, 15—16% Mgtsz elosztásban. A grafikonban feltüntettük a tavak fejlődését 1945—>1985. évek között; a táblázatban pedig 15 év halhúshozamait is. 1986-ban az üzemelt tóterület azo-Arapasztó vízládával 18
