Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 1. szám
olyan gyakorlatot, amelyek ma még általánosak termelési folyamatainkban. Igen komoly ügyről van szó szakmailag és az emberi felelősség oldaláról nézve is. Egyszerű példával élve, nem biztos, hogy mindenki megérti, miért veszélyes egy darab alumínium, amit valaki valahol elhelyezett, nem használt fel, s talán meg is feledkezett róla. Nem is gondol arra, hogy az alumínium különböző hatások következtében részben feloldódik, különböző vegyi folyamatok, savas esők következtében bekerülhet a táplálékláncba és súlyos betegségeket idézhet elő. Különös hangsúllyal szerepelt ez a témakör a közelmúltban megrendezett nemzetközi rákkonferencián is, ahol a klasszikus betegségektől eltérő új betegségek kialakulása és a felelőtlen hulladékgazdálkodás között egyértelmű öszszefüggést állapítottak meg. Mindezt igen súlyos figyelmeztetésként kell értékelnünk és nem szabad megfeledkeznünk róla intézkedéseink során. Egyre közismertebb az is, hogy esetenként könnyelműen dobunk ki olyan anyagokat is, amelyek a talajba jutva és onnan felszívódva az élő szervezetben jelentős károkat okozhatnak. A közvélemény a témával leginkább az ólommentes benzin bevezetésével kapcsolatban találkozott, mert ma már mindenki előtt ismert, hogy a kipufogó gázokból eredő ólom a növényzeten, állatokon keresztül az emberi szervezetbe jut és azt károsítja. Ha arra gondolunk, sokan milyen vétkes könnyelműséggel fertőzik önmagukat és embertársaikat, természetes következménye ennek a gondolatsornak, hogy az ismeretek és a felelősség oldaláról az egész témakör átgondolandó, hiszen még igen sok a teendő. A felelősség kérdését tárgyalva, az OKTH elnöke kitért a hulladékmentes, ill. hulladékszegény technológiák széles körű alkalmazásának jelentőségére és ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a hulladékok újrafelhasználásának lehetősége egy idő után a beruházási ráfordításokat megtéríti, s a magyar népgazdaság felemelkedése érdekében kulcsfontosságú témakörről van szó, majd így folytatta: A kormány a közelmúltban tárgyalta a környezetvédelem állapotáról szóló jelentésünket és a téma elemzése során felvetődött az a gondolat is, hogy az anyaggazdákodás területén a hulladékanyagok újrahasznosításában, a hazai tartalékok feltárásán és megszervezésén túl a szocialista országok közötti, sőt egyéb nemzetközi kooperációkra is szükség van. Tekintettel arra, hogy a hulladékgazdálkodásnak ez az aspektusa minden ország számára egyaránt gondot jelent, s mindannyian keressük a megoldást, kézenfekvő, hogy a leggazdaságosabb, legkorszerűbb megoldások érdekében határainkon túli kapcsolatokra építve kell gondolkodnunk. Ez a témakör is azok közé tartozik, amelyek globális mértékűvé váltak, és a korszerű megoldásoknak sokféle folyamata rajzolódik ki előttünk. Az ügyben óriási fantázia rejlik, sokkal több a lehetőség, mint amire eddig felfigyeltünk és az ügy megéri, hogy nagyobb energiát fordítsunk rá. A veszélyes hulladékok témakörét érintve az OKTH elnöke hangsúlyozta: Arra kell, törekednünk, hogy ezeket a hulladékokat korszerű módon, szakszerűen úgy tároljuk, hogy azok a természetet ne károsítsák, ne szivároghassanak a talajba, megmérgezve ezzel ivóvíz-tartalékainkat. Közismert, hogy hazánkban is kiépítés alatt áll a veszélyes hulladékok szakszerű kezelését biztosító hálózat és az ezzel kapcsolatos beruházások reményt keltőek. Jogosan feltételezhetjük, hogy néhány éven belül a legveszélyesebb hulladékanyagok szakszerű, és gondos kezelésében a helyzet országos viszonylatokban sokkal kedvezőbb lesz. Hazánkban kormányunk a VII. ötéves terv törvényében rögzítette, hogy a három kiemelt fontosságú környezetvédelmi programból a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó programot a VII. ötéves tervben meg kell kezdeni. Ezt a programot az Állami Tervbizottság nemrég hagyta jóvá. Ezzel kapcsolatban is többféle felelősség és kötelezettség hárul ránk és arra kell törekednünk, hogy e nagyon felelősségteljes témában ügyeinket tisztességes formában rendezzük. Nagyon sok gondunk származik a lassan formálódó szemléletből, a rosszul értelmezett helyi érdekekkel való ütközések miatt. Szerencsére több helyütt azonban már szépen előrehaladtunk, mert sok megyében a megye vezető szervei túljutottak a felismerésen és teljes mértékben érzik a felelősség súlyát is. Sajnos nehéz utat kell bejárnunk még addig, amíg minden, e témakörben érintett termelő a hulladékok és veszélyes hulladékok ügyét úgy fogja fel, hogy az a termék előállításának szerves részét képezi és ahogy gondoskodnia kell nyersanyagról, munkaerőről, termelési feltételeiről, ugyanúgy gondoskodnia kell a termelési folyamat során előálló veszélyes és nem veszélyes hulladékok további sorsáról is. Jóleső érzéssel hivatkozhatunk arra, hogy itt a megyében a Környezet- és Természetvédelmi Koordinációs Társulás mintegy történelmi lépést tett meg a hazai környezetvédelem ügyében, amikor példamutató összefogással kívánják rendezni ezt a valamenyiünket nyomasztó gondot. A Környezetvédelmi Társulás példát adott arra, miképpen lehet az érdekeket egyeztetni, hogyan lehet jó cél érdekében koncentrálni kapacitásokat és erőket. Az OKTH elnöke előadása befejezéseként a megoldásra váró feladatokat öszegezve rámutatott, hogy a maga területén mindenki hozzájárulhat az érintett témák racionálisabb megoldásához, a társadalom minden tagja a termelésben részvételén keresztül befolyásolhatja annak folyamatát. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának előadása Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára előadásában tájékoztatást adott az ENSZ keretében nemrégiben megalakult Környezet és Fejlesztés Világbizottsága működéséről. (Egyébként ennek a bizottság Láng István akadémikus is tagja.) Tájékoztatójának lényegét az alábbiakban foglaljuk össze: 1983-ban az ENSZ Közgyűlése határozatot hozott, hogy célszerű létrehozni egy speciális különbizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy néhány év munkájával készítsen jelentést a világ környezetvédelmi jövőjéről, s ezt a jelentést terjessze az ENSZ közgyűlése elé 1987 őszén. A Bizottság elnökévé a norvég Munka Párt elnökét, Brundtland asszonyt kérték fel, aki időközben Norvégia miniszterelnöke is lett. A Bizottság tagjai (22 fő) földrajzi eloszlás elve alapján — Magyarország is Nymodon — kerültek be ebbe a Bizottságba. Hasonló jellegű felmérések és egy-egy neves politikus nevével fémjelzett jelentések voltak már a múltban is. Néhány éjvvel ezelőtt működött a Willy Brandt Bizottság és összeállította a „Brandt jelentést", amely elsősorban és alapvetően a fejlett világ és fejlődő világ közötti konfliktusok, problémák feltárására irányította figyelmét és tett javaslatokat. Ezt követte a svéd Palme vezetésével működő „Palme Bizottság", amely viszont a biztonság, a leszerelés, a béke és a nemzetközi feszültség, enyhülés kérdéseivel foglalkozott. Ebben a sorban a következő ilyen láncszem a (nevezzük így a továbbiakban) Brundtland Bizottság, amely tehát a környezetvédelem és a fejlődés közötti kapcsolatokkal kíván foglalkozni. A nevekből látszik, hogy e mögött a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomnak van bizonyos kezdeményezése, hiszen mindhárom személyiség, Brandt, Palme, Brundtland, ennek a politikai irányzatnak neves képviselői. Szocialista országok szakértői a Palme Bizottság munkájában már részt vettek, és ez így van a Brundtland Bizottsággal is, ami azt mutatja, hogy korunk égető nemzetközi nagy kérdéseinek jelentős részében igen közel állnak nézeteink azokhoz a nézetekhez, amelyeket a szociáldemokraták is képviselnek. Vannak természetesen jejelentős nézetkülönbségek is, és ezek végighúzódnak mindegyik bizottságnak a munkáján. A Bizottság 22 tagból áll, ennek fele vagy aktív politikus, vagy nemrég nyugalomba vonult jelentős politikai személyiség, másik fele pedig környezetvédelmi adminisztrációval, környezetvédelmi kutatásokkal foglalkozó személy. Szocialista orszáígok közül a huszonkettőből négyen vannak. Egyegy szakértő a Szovjetunióból, Jugoszláviából, a Kínai Népköztársaságból és Magyarországról. A Bizottság az üléseit a világ különböző részein tartotta, még két ülése van hátra. Ezt követően a Brundtland jelentés hamarosan megjelenik könyv formájában angol nyelven, majd a következő hónapokban a világ több táján regionális értekezleteken kormányszakértők vitatják meg a jelentést. 1987 nyarán az ENSZ környezetvédelmi szakosított szervezete, az UNEP, (amelynek székhelye Afrikában, Kenya fővárosában, Nairobiban van) kormányzótanácsa véleményezi a jelentést, és Nymodon kerül a jelentés 1987 őszén az ENSZ Közgyűlése elé. Hogyan alakul és miként formálódik tartalmilag ez a jelentés? Két jellegzetességet szeretnék itt mindjárt az elején aláhúzni. Egyik az, hogy a megközelítés módja nem az 5
