Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 1. szám
a szokásos megközelítési mód, hogy a természeti kategóriák szerint tekintünk a környezet- és természetvédelemre; vagyis úgy, hogy van levegőtisztaság-védelem, vízvédelem, talajvédelem, települések környezetvédelme, tájvédelem, élővilág védelme stb., hanem úgynevezett emberi cselekvési kategóriák vagy formák szerinti megközelítést alkalmaznak. Ilyenek, mint energiaelőállítás, ipari tevékenység, technológia transzfer, mezőgazdasági termelés, nagyvárosok problémái, nemzetközi gazdasági kapcsolatok, nemzetközi hitel és árviszonyok, turizmus kérdései, országok két-és többoldalú kapcsolatainak rendszere stb. Ezeken keresztül tükröződik, hogy mi az, ami a környezetvédelmet befolyásolja, mi az, ami ezekben a cselekvésekben mindenképpen valami újfajta megközelítést igényel. A második jeilegzetessége ennek a jelentésnek, hogy megpróbálja központi témává tenni azt, ami egyébként spontán módon nagyon sok országban, így Magyarországon is kialakulóban van, nevezetesen a környezeti politika és a gazdaságpolitika integrálásának szükségességét. Vagyis azt, hogy nem lehet többé külön környezetvédelmi politika és külön gazdaságfejlesztési politika. Ez nem teljesen új gondolat. Ha elolvassuk ismét az MSZMP pártkongresszusi anyagait, már az 1975-ben elfogadott határozatokban is megjelenik hasonló gondolat. Ez az irányzat a világ más országaiban is kibontakozóban van, és a 80-as évek eleje óta kezd felerősödni. Ennek a gazdasági fejlődési modellnek, amelyet nevezzünk a továbbiakban — egyelőre feltételesen, mert a közgazdasági irodalom még nem találta meg a megfelelő kifejezést ennek az irányzatnak a jellemzésére — tartósan kiegyensúlyozott gazdasági fejlődési modellnek, azonban egyéb fontos, más rész-összetevői is vannak. Ennek keretén belül a harmadik világ, tehát a fejlődő országok alapvető életszükségletei kielégítésére irányuló törekvések is erősen visszatükröződnek. Az egész jelentés, miután a világ globális problémáit tekinti elsődleges feladatának, nyilvánvalóan a legnagyobb figyelmet a fejlődő országokra fordítja. Azok az elvek, amelyek az alapvető emberi életszükségletek kielégítését sürgetik, szükségessé teszik azt, hogy még ebben az évszázadban a világ jusson el abba a fázisba, hogy valamenynyi embernél, a maga speciális igényeinek és kulturális környezetének megfelelően, az alapvető emberi életszükségletek kielégítése történjék meg. Mik tartoznak ebbe a fogalomkörbe? Az élelem, az ivóvíz, az egészségügyi ellátás, az orvosi ellátás, az alapvető oktatási rendszer és a munkaalkalmak megteremtése. Ez utóbbi rendkívül lényeges kérdés és tulajdonképpen a fejlődő országok vonatkozásában az a kulcskérdés, hogy sikerül-e megfelelő munkaalkalmak megteremtésével létrehozni azt a gazdasági környezetet, hogy a világnak nagyobbik részét kitevő lakosság valóban képes legyen arra, hogy megtermelje saját maga számára a szükséges anyagi javakat olymódon, amely a következő generáció létéhez, fejlődéséhez is megőrzi a környezeti feltételeket. A termelésnek olyan megszervezése, amely a következő generációk számára szintén biztosítja a fennmaradás alapvető feltételeit, lényeges része az úgynevezett tartósan kiegyensúlyozott gazdasági fejlődési modellnek. Ismeretes, hogy a nyugati országok alapvető gazdaságpolitikája a fejlődő országok vonatkozásában nagyon leegyszerűsített formában körülbelül a következő tétellel jellemezhető: segíteni- kell ezeket az országokat, de oly módon, hogy a tőkés országokban képződő nemzeti jövedelemnek egy bizonyos részét ilyen vagy olyan formában (segély, hitel stb.) adják át a fejlődő országoknak. Ez a koncepció nagyon éles kritikát kap ebben a jelentésben, mert ez tulajdonképpen a tartós gazdasági függőség konzerválásának a koncepciója. Helyette a termelési centrumoknak a fejlődő országokba való bizonyos mértékű átcsoportosítása áll inkább a figyelem középpontjában, amelynek tehát a lényege a munkaalkalmak megteremtése a fejlődő országokban és nem egy segély adásra, segély befogadásra tartósan berendezkedő kapcsolatrendszer a fejlett és a fejlődő országok között. A mezőgazdaság fejlesztését illetően következő a helyzet. A globális cél az, hogy az ezredforduló tájékán a világon minden ember hozzá jusson elegendő élelmiszerhez. A demográfiai prognózisokból kiszámítható, hogy ehhez milyen mezőgazdasági termelési, növekedési ütem szükséges. Ez a cél a Föld egésze számára évi 3%-os élelmiszertermelési növekedést jelent. Ennek a megteremtése a természeti adottságok, a természeti környezeti tényezők, a genetikai, biológiai tényezők szemszögéből nézve reális és járható útnak látszik. Nyilvánvaló, hogy ugyanakkor ez jelentős nyomást fog gyakorolni a természeti környezetre. Ezért a mezőgazdasági termelés azzal a sajátos kettős konfliktussal fog találkozni, hogy a termelést növelni kell, mert máskülönben az alapvető emberi életszükségleteket nem lehet kielégíteni, de ugyanakkor keresni kell azokat a lehetőségeket is, amelyek ezt a bizonyos környezeti terhelést enyhítik, csökkentik, racionálisabbá teszik. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára az ipari fejlesztés vonatkozásában egy olyan tényezőt emelt ki, amely a konferencia témaköréhez is hozzátartozott. Ez pedig a hulladékok és a veszélyes hulladékok kérdése és ennek nemzetközi szabályozási lehetőségei. A Bizottság azon az állásponton van, hogy az ipari technológiákat úgy kell tovább alakítani, hogy azok lehetőség szerint minimális hulladék termeléssel járjanak. Másrészt szorgalmazni szükséges állami szubvenciók segítségével is a másodlagos hasznosítás elterjesztését világszerte. Harmadszor, alapvetően ott kell gondoskodni az ipari hulladékok megfelelő kezeléséről, ártalmatlanításáról, ahol ezek keletkeznek, és lehetőség szerint ne szállítsanak ilyen hulladékokat egyik országból a másikba. Több fejlődő ország rövidlátó gazdaságpolitikai megfontolásokból felajánlotta területét különböző hulladékok elhelyezésére, amivel nemcsak saját országuk, saját népük, hanem még a környező országok számára is potenciális problémákat okozhatnak. A Bizottság szorgalmazza, hogy ezeket a folyamatokat szintén nemzetközi megállapodások alapján szabályozzák, amelyekhez a kormányok önként csatlakozhatnak. Az elv az, hogy a befogadó országban való elhelyezés technikai szabályai és kritériumai olyan szigorúak legyenek, mintha a hulladékot az előállító ország területén helyezték volna el. Nagy figyelmet keltett a Bizottság munkája során a különböző társadalmi szervezeteknek és a lakosság széles köreinek bevonása a környezetvédelmi intézkedési kérdésekbe, a döntéselőkészítő szakaszokba és egyéb szakaszokba is. A döntést illetően a Bizottság nem helyezkedett olyan szélsőséges álláspontokra, hogy minden szakkérdést lakossági szavazással kell eldönteni, hiszen ezt, mint szélsőséges álláspontot a Bizottság többsége nem tudta képviselni és nem látja megalapozottnak. Viszont szükségesnek látszik a döntések utáni végrehajtásban való részvétel és a részvétel során a lakosság ellenőrző tevékenységének és funkciójának növelése. Ezek szintén szerves részét képezik annak az integrált folyamatnak, amelyek a gazdasági fejlődésen belül integrálják a környezetvédelmet, a gazdasági fejlődést és mindezt az adott ország lakosságának általános jólétével, fejlődésével összefüggő kérdés-komplexumba helyezik el. Vannak természetesen olyan kérdések is, amelyek nyitottak, amelyek körül még a Bizottság tagjai vitatkoznak, de végül is meglesz a lehetősége annak, hogy a jövő év elejére gazdagabb legyen a világ egy olyan elképzeléssel és egy olyan gondolatsorral, amely várhatóan befolyásolni fogja a döntéshozók, a politikai szféra képviselőinek a gondolkodásmódját, hozzá fog segíteni egy igazságosabb nemzetközi gazdasági rend kialakításához és a világ különböző régiói közötti együttműködés fokozásához. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának tájékoztatóját követően a rendezvény plenáris ülése keretében előadást tartott még: dr. Bakonyi Árpád, az Ipari Minisztérium főosztályvezető-helyettese, dr. Baranyai Ferenc, a MÉM főosztályvezetője, Kuncz Pálné, a Komárom megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, valamint Szász Sándor, az Országos Anyag- és Arhivatal főosztályvezetője. A plenáris ülés dr. Ábrahám Kálmán államtitkár összefoglalójával ért véget, majd ezt követően a résztvevők három szekcióban vitatták meg a hulladékszegény, környezetkímélő technológiák bevezetésének megyei tapasztalatait, a hulladékhasznosítással, továbbá a kommunális, valamint a veszélyes hulladékok kezelésével, ártalmatlanításával öszszefüggő kérdéseket. A rendezvény résztvevői üzemlátogatás kapcsán a gyakorlatban is megismerkedhettek a térségben alkalmazott néhány környezetkímélő technológiával, bizonyos hulladékok újrahasznosításával, felhagyott iszaptározó rekonstrukciójával. L. F. 6
