Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 2. szám
KÖNYVESPOLCRA Fejér László és Lászlóffy Woldemár: A HIDROMETRIA MAGYARORSZÁGI FEJLŐDÉSE 1700—1945. (Vízügyi történeti füzetek, 192 oldal, 63 ábra; német és angol nyelvű öszszefoglalással.) A szép kiállítású, szokatlanul finom papíron megjelent könyv a vízépítkezések előmunkálataihoz nélkülözhetetlen hidrometriai módszerek és műszerek magyarországi historikumát mutatja be és röviden ismerteti a neves alkotók életrajzát is. Milyen szomorú, hogy az egyik szerző, a kitűnő szakember Lászlóffy Woldemár a könyv megjelenését nem érte meg! Ennek tragikumát csak az érzi át igazán, aki maga is írt könyvet és megjelenésére várt. E könyv érdekességét és fontosságát fokozza az, hogy a magyar hidraulikai irodalom alig nevezhető bőségesnek, e tárgy történetével foglalkozó tanulmányok száma meg éppen csekély. Még leginkább a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyének régi számaiban találunk hidrometriai tanulmányokat, melyek technikatörténetileg érdekesek lehetnek. A régi korok vízmérnökei ingó ladikjaikban, tutajaikon dolgoztak, kitéve az időjárás ártalmainak, akárhányon váltak hivatásuk áldozatává, mint a nagy magyar vízmérnök és térképész Mikoviny Sámuel, aki a Vág folyón végzett hidrometriai mérések alatt fázott meg végzetesen. Egyik jellegzetes hidrometriai feladattal, a vízsebesség mérésével e sorok írója utász-szolgálata alatt találkozott; talán nem lesz érdektelen, ha ezt a nagyon régi időkből való mérési eljárást e helyen röviden ismertetjük. Két ásólapátot kötöttünk össze úgy, hogy lapjaik egymásra derékszögben legyenek és „staflifából" (párnafa) összerótt úszóra erősítettük olyképpen, hogy az ásólapok a víz felszíne alatt kb. 1 méterrel legyenek és a parton kimért és csáklyával kitűzött távolságon leúsztattuk. A leúszás idejét stopperórával mértük. (Út osztva idővel adja a sebességet.) így mért a nagy Marsigli is a 17. században, csak ő bizonyára homokórával mérte a leúszás idejét. A fejlődés útja c. fejezetben a régi sebességvízhozam-mérések érdekes leírását találjuk meg s itt találunk utalást a szelvényezés módjára is. Az utászok — még a második világháborúban is — szelvényező zsinór és póznák —• csáklyák — segítségével mérték a szelvényben a vízmélységeket. A polgári mérnök a vízépítkezések előkészítésekor már műszerekkel dolgozott, „szabatos” méréseket végzett. E fejezetben utalást találunk a mélységbeli sebességeloszlás számítására is. Pompás facsimile tábla mutatja Leupold híres Teátrum Machinarum c. nagyszerű könyvsorozatának egyik ábralapját. A 18. század elején megjelent — műszaki enciklopédiának tekinthető — művet napjainkban reprintben, bár kisebb méretben kiadták. Modern műszernek számít a Weltman szárny, melynek különféle változatait is bemutatja a könyv, melyben a Pitot-cső ábrázolása, leírása is megtalálható. Ezeknek a régi illusztrációknak a hasonmása különösen érdekes a mai olvasó számára. A magyarországi nagy vízépítkezések megkezdése előtti hidrográfiai mérések egyik vezéralakja Huszár Mátyás (1778—1843) mielőtt hazai gyakorlatát megkezdte, bejárta Európa országait, mindenütt a vízépítkezéseket tanulmányozta, gondolnivaló, milyen hatással lehetett rá a hollandiai vízgazdálkodás, vízmentesítés, gátépítés stb. látványa. Huszár javított Weltman szárnynyal dolgozott, vizsgálta a Tiszát, Marost. A legnagyobb magyar vízmérnök, Vásárhelyi Pál (aki mint Jókai hős is szerepelt) működéséről külön fejezet szól. Vásárhelyi győri működéséről is tudunk. A Rábaszabályozó Társaság elődénél dolgozott, jegyzőkönyvei, terepvázlatai, kidolgozott szép tervrajzai, térképei 1946-ban kerültek a MÉH-be, az alapító jegyzőkönnyvvel együtt. Egy kis zsebkönyve valahogy elkerülte a pusztítást, elkértük az alakulófélben levő Műszaki Múzeum számára, ahonnét a Hivatal erélyesen visszakövetelte. Negyvenéves sztori, de ma is tanulságos. A magyar műszaki felsőoktatás intézménye az Institutum Geometricum tanterve előírta a hallgatók hidrometriai gyakorlatait. A műszerek egy részét pesti műszerész Nuss (szerepel Nussz-ként is) készítette, ugyanaz, aki Jedlik Ányos részére is dolgozott. A XIX. század második felében már elektromos írókészülékkel felszerelt mérőeszközöket is használtak. Ilyennel dolgozott a nagyhírű Horváth Ignác 1843—1881) is, aki a Műegyetemen tanított, gépészmérnök volt, de a hidrometria érdekelte. A Műegyetem tanműhelyének vezetője, a fiatal Csonka János, Horváth műszereihez, eszközeihez sokféle tartozékot készített. (Csonka a magyar motorgyártás és a karburátor feltalálásával kapcsolatban örökítette meg nevét a műszaki tudományok történetében). Nagy korszak nyílt meg a Vízrajzi Osztály alapításakor, amikor az egyéni találékonyság és erőfeszítés helyébe az államilag megszervezett és pénzügyileg biztosított kutatás lépett. Ekkor a szelvényező zsinór, szelvénykötél helyébe optikai eszközök kerültek. Krupér István, a Műegyetem geodézia professzora, távcsöves műszert szerkesztett, mellyel például 1897-ben a dunai árhullám levonulásakor mértek. Azután megjelent a Huszár-féle fotocellás vízsebességmérő műszer és ezzel a hidrometria is belépett az elektronika korszakába. Aki a technika történetének ezen érdekes fejezete — a hidrometria — története iránt érdeklődik, nagy élvezettel forgathatja ezt a szép kiadványt. Az esztergomi Vízügyi Múzeumban szorgalmas kutatómunka folyik, melynek egyik eredménye a bemutatott könyv. Említsük meg, hogy előkészítik Marsigli Danubius-ának magyar kiadását is. Dr. Horváth Árpád Д Nemzetközi Vízellátási Szövetség vezetőinek látogatása hazánkban Budapesten tárgyalt március 13-án M. J. Dirickx, a Nemzetközi Vízellátási Szövetség (IWSA) elnöke és L. R. Bays, a szövetség főtitkára. A vendégeket fogadta Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és tájékoztatta őket hazánk vízellátásáról. A két vízügyi vezető részt vett a szövetség magyar nemzeti bizottságának ülésén, ahol megbeszéléseket folytattak dr. Varga Miklóssal, az OVH elnökhelyettesével, a bizottság elnökével és tagjaival. Egyebek között előzetes tárgyalásokat folytattak a hazánkban sorra kerülő nemzetközi konferenciákról és arról, hogy 1994-ben Budapesten kerül sor a Nemzetközi Vízellátási Szövetség közgyűlésére és kongresszusára. M. J. Dirickx és L. R. Bays ellátogatott a Fővárosi Vízművekhez, majd Siófokra utaztak, ahol Topschall József tájékoztatta őket a Balatonnak és környékének vízellátásáról. 26
