Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 1. szám

DOKU MENTU MAINK

Egy 90 éves hatásvizsgálat

Folyószabályozási, árvédelmi és hajózási szempontból a legkritikusabb magyar folyószakasz mindenkor a — rendszeresen árvizekkel sújtott — Felső-Duna volt. А XVIII. századi előzmények (Pozsony ármentesítése) után az 1885: Vili. te. rendelte el a Felső-Duna szabályozását. A szabályozás elindítása Bodoky Lajos nevéhez fűződik. Maga a szabályozási munka 1886-tól 1896-ig tartott Fekete Zsigmond központi irányításával. Ekkor a régi elégtelen méretű töltéseket egységes vonalazással szabvány méretűekre (az 1883. évi árvízszint fölé) építették ki. A szabályozás párhuzamművekkel elválasztotta a főmedret a mellékágrendszertől úgy, hogy abba csak a közepesnél nagyobb vízállás idején juthatott be a víz a párhuzamműveken átbukva.

A Mosoni-Duna szabályozási munkái 1886-ban kezdődtek, egyidőben a Felső-Duna szabályozásával, ekkor a felső kitorkollást rendezték. A Felső-Duna szabályozási munkák között a Mosoni- és a Csallóközi Dunaágak kitorkollásának rendezését1 nem irányozták elő. A munkák során azonban olyan nagy megtakarítások mutatkoztak, hogy alkalom kínálkozott a kiágazások rendezésére is. Ekkor egy ideiglenes megoldásnak tekinthető szorítóművet építettek. Az ideiglenes torkolati mű feladata az Volt, hogy a kisebb vizeket (60 m3/s) akadálytalanul bocsássa a Mosoni-Dunába, a

1 Bogdánfy Ödön (1863—1944) mérnök, hidrológus, egy. tanár, a Tanácsköztársaság alatt a vízügyi szolgálat vezetője.

Országos vizépitészeti és talajjavitási hivatal.

JenywUiinyvi я/ашУ

I kell."

Л/ iklalmány 1 száma

I beérkezést «leje

Tárgy:

V--;

■ , 4, /., s. -r -.. (.: X-..

Másolta :

Egyexleüe: ......................

Кnulla :

Irattárba helyeztetett:

Élői rat szánta Utóirat száma \ unatkozó min. szám

Kiadás előtt:

nagy vizek azonban csak fojtva, károkozás nélkül juthatnak bele. A felső, kiágazási szakasztól 4 km hosszúságban párhuzamművekkel határolt szabályos medret építettek ki s alatta pedig 3 átmetszés alkotta tulajdonképpen a szorítóművet.

E munkálatokat tette próbára az 1897. évi árvíz, amikor az ár1 a mecséri magaspartot is meghaladta s Véneknél töltésszakadást okozott. Közvetlenül az árvíz után 1897. augusztus 17-én Kvassay Jenő, az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal főnöke, a Vízrajzi Osztályt bízta meg a Mosoni Kis-Dunaág torkolati munkálatai hatásának tanulmányozásával.

Ez az eredeti dokumentum az Országos Vízügyi Levéltárban található az 3336/1897. OVI. számon.

Ebben Kvassay feladatként a Mosoni Kis-Dunaág vízállásainak elemzését jelölte meg, amelyből megállapítható, hogy milyen hatása volt az ott végzett munkálatoknak ja kis-, közép- és' nagyvizek lefolyására.

Magát a tanulmányt Bogdánfy Ödön,1 akkor a Vízrajzi Osztály mérnöke készítette el határidőre 1897. október 31- re. Az idő rövidsége, illetve a rendelkezésre álló adatok hiánya miatt csak a nagyvizekre vonatkozóan tudta elvégezni feladatát, mert csak a Mosoni-Dunaág szabályozás előtti, 1883. évi, illetve a szabályozás utáni, 1897. évi nagyvízszint adatait ismerte.

A hatásvizsgálatban megállapította többek között, hogy ,,az 1897-es árvíz tanulságot tesz arról, hogy a szabályozó munkálatok alapelve helyes, hogy a Mosoni-Dunaág vízkivételének megszűkítése, valamint csak a Nagy-Duna mellett emelt egyoldalú töltésezés rendszere jól megérlelt s alapjában éppen nem kifogásolható tervezet". ,,Az árvíz azonban megmutatta azt is, hogy az alkalmazott műszaki elv keretében némi pótló munkálatok is szükségesek, mert a munkálatok az alacsonyabb 1883-i víz tekintetbevételével készültek.” „Az 1883-i nagy dunai víz esetében a szabályozás után a Kis-Dunának 200 m3/s-t kellett volna levezetni, azonban az 1897-i víznél megejtett tömegmérés szerint 288 m3/si folyt le. Több lapályos helyen a víz a partok fölé emelkedett s kb. 800 ha került ily módon víz alá”. „A körülmények a vízkivételnél beömlő árvíz mennyiségének korlátozását teszik szükségessé. A víz mennyiségének megkissebbítését az átvágások tovább folytatásával már nem lehet elérni, mert az átvágásokkal elértük azt a határt meddig a beömlő víztömeg mennyisége a csupán egy ponton való összeszorítás esetéhez képest megkissebbíthető.” „Csak akkor kisebbíthetnők meg a beömlő víztömeget, ha szűkebb szelvény segítségével a vízkivétel pontjáig, az I. átvágás kezdetéig érezhető duzzasztást tudunk előidézni”. „A töltések az 1897-i vízszint nívójához mérten erősebbre építendők".

A fenti idézetekből is látható, hogy Bogdánfy hatásvizsgálatában — ha nem is mindig fogalmazott egyértelműen — voltaképpen rámutatott arra, hogy az alapjában véve eredményes szabályozásnak voltak árnyoldalai is.

1892—1896 között az árvédelmi töltéseket — főként takarékossági okokból — az ágak költséges áttöltésezése helyett a szélső mellékágak peremén építették ki, s így az árvizek nem kaptak kellő vezetést. A helytelen vonalazás folytán a hullámtér szélessége 1,1—5,7 km között változott, és ez károsan befolyásolta az egységes meder kialakulását, nagyban elősegítette a hordaléklerakódást. Emiatt már a századfordulón kisvíz idején az év nagy részé-ben ismét csak részben lehetett biztosítani a hajózást.

A Bogdánfy tanulmányában kijelölt feladatok végrehajtását imár a rákövetkező években megkezdték. így 1899—1901 között magasították, megerősítették az 1897-i árvíznek megfelelően a töltéseket. 1900-ban elkezdődött a kisvízszabályozás is.

A mellékágak elzárása, illetve a „végleges” torkolati mű a ezunyi (rajkai) zsilip építése azonban csak 10 év múlva 1907-ben kezdődött meg.

Dr. Kálniczky László

19