Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 5. szám
Vízgazdálkodás és hulladékgazdálkodás néhány összefüggése 1. BEVEZETÉS Az emberi környezetet fenyegető veszélyekről ijesztő képet fest a rádió, a televízió és az újságok. A környezettel kapcsolatos problémák nem újak, de az utóbbi időben az élet minőségével kapcsolatos lakossági és hatósági állásfoglalások következtében különösen felerősödtek az igények. Jelen dolgozatommal olyan szakterületet érintek, ami ez ideig meglehetősen távol állt a hidrológiával, vízgazdálkodással foglalkozó szakemberektől. A vízgyűjtő-fejlesztések és a vizek minőségének védelme szükségessé teszi, hogy a jövőben — miközben a hulladékkezelés innovációs váltással hulladékgazdálkodássá fejleszthető — sokkal többet és átfogóbban foglalkozunk a szennyezőforrások vizsgálatával. Meggyőződésem, hogy a szennyezőforrások és vízgyűjtőfejlesztések vizsgálatának témakörében csak akkor remélhető előrehaladás, ha ezeket a feladatokat több szakterület irányából közelítjük meg. Valószínű, hogy a hulladékgazdálkodási, köztisztasági és egyéb szakterületeken dolgozó szakemberek dolgozatomban találnak javítani, kiegészíteni valót. Kérem, reagálásukban ne álljanak meg a bírálatnál, segítő észrevételeiket igénylem és felajánlom közreműködésemet a hasonló jellegű témákban. 2. VÍZSZENNYEZÉSEK 2.1 Rendkívüli vízszennyezések A havária jellegű vízszennyezések száma folyamatosan, évenként emelkedik. Az 1984. évben 228 esetben érkezett megalapozott bejelentés a vízügyi igazgatóságokra. Ezen esetekből 199 hazai és 29 külföldi eredetű volt. Ebből 204 a felszíni és 24 a felszín alatti vízkészleteket érintette. A 228 I end kívü I i vízszennyezésből 105 esetben kőolaj és származékai, 5 esetben kommunális szennyvíz, 15 esetben ipari eredetű szervetlen, ill. 17 esetben ipari eredetű szerves anyag, 13 esetben rothadóképes szerves anyag, a további esetekben növényvédőszer, ammonium, ion, valamint ismeretlen eredetű anyag okozott szennyezést. Rendkívüli vízszennyezések 59 esetben kisebb-nagyobb halpusztulást okoztak és 4 esetben észlelték az élővilág más károsodását. Vízhasználat korlátozásra 2 esetben, vízhasználat leállítására 4 esetben, kútelzárásra 1 esetben került sor. 2.2 Az ivóvíz-vizsgálatok áttekintése A nemzetközi előírásoknak megfelelő szigorúságú (WHO szintű) ivóvíz-szabvány országos előírásaihoz viszonyítva a KÖJÁL (1983-ban) bakteriológiai szempontból a vizsgált 105 038 vízminta 25,7%-át kifogásolta meg. Ezen belül megyénként nagy a szórás, így Vas megyében a kifogásolási arány csak 5,8%, Békés megyében a kifogásolási arány 44,7%. Az egyedi ásott kutak (10 195 db) 42,38%-a bakteriológiailag kifogásolt, míg a fúrt kutak (9807 db) 18,8%-a nem megfelelő vízminőségű. Kémiai szempontból a vizsgált 45 135 minta 38,4%-át kifogásolták meg. A legkisebb mértékű a kifogásolás a fővárosban (14,4%), a legnagyobb Hajdú-Biharban (62,3%) volt. A leggyakrabban előforduló kémiai komponens a vastartalom, amit részesedésben az ammónium-tartalom követ. Az alföldi mélyfúrású kutak kivételével az ország egészét tekintve a nitrát-tartalom kérdése mondható a legsúlyosabbnak. Általánosnak mondható ugyanis, hogy a vízbázisok nitrát szennyeződése fokozódik. Az összes kémiai minták alapján az egyedi kutak (11 676 db) 58,94%-a, a fúrt, rétegvizű kutak (8392 db) 36,87%-a volt megkifogásolt vízminőségű. Az 1518 biológiai mintából (1983. év) 264 db-ot kifogásoltak meg a vízműveknél (17,4%) az ellenőrző vizsgálatok alapján. 2.3 Szennyvíz- és csatornabírság Az elsőfokú határozat alapján bírság fizetésére kötelezett szennyvízkibocsátók száma 547 db (1984. év) és a kifizetett szennyvízbírság 1984-ben 854 millió forint volt, vagyis némileg csökkent 1983. évhez képest. Az összes szennyvíz kibocsátásából a csatornabírsággal érintett szennyvíz részaránya 27,8%, azaz 85,4 millió m3 volt (1984). A tisztítás hiánya miatt megállapított bírság 427 millió forint volt. A csatornabírság összege némileg növekszik az előző évekhez képest. 3. POTENCIÁLIS ÉS TÉNYLEGES SZENNYEZŐ FORRÁSOK A szennyező források a vízgyűjtőknél a következők szerint csoportosíthatók: 3.1 Nyersanyagok és energiahordozók Leginkább a rendkívüli szennyezések okozói, valamint azok felhasználósának kellemetlen és jelenleg megoldatlan következménye, a levegőszennyezés. Az OKTH által nyilvántartott szennyező források száma 1983-ban közel 17 ezer volt. Az 1983-ban a bevallást teljesített adatszolgáltatók adatai szerint a technológiai és tüzeléstechnológiai forrásokból mintegy 640 ezer tonna kén-dioxid, 406 ezer tonna szén-monoxid, 73 ezer tonna nitrogénoxid, 554 tonna fluor, 78 ezer tonna klór, több mint 4 ezer tonna ammónia és 281 ezer tonna szilárd szennyező anyag került a levegőbe. A kibocsátott mennyiség döntő része minden szennyező anyagnál az iparból származott. Ezek a levegőszennyezések a csapadék közvetítésével vízgyűjtőinket terhelik. Egyik ilyen jelenség a savas eső, ami a hazai faállomány több mint 10%-át károsította. Számottevő eredmény viszont, hogy az erőművek, a cementipar és a kohászat mintegy hárommilliárdos szűrőberuházása országosan húsz százalékkal csökkentette a szilárd légszennyező anyagok kibocsátását. 1987. január 1-én életbe lépett a levegőtisztaság védelmének új, a korábbinál jóval szigorúbb jogszabálya. A rendelet az eddigi 31 helyett 320 szennyező anyagra állapít meg kibocsátási határértéket, ami kiterjed a felületi és mozgó szennyező forrásokra egyaránt. 3.2 A termékek A termékek közül a kemikáliák alkalmazásának döntő szerepe van a műszaki haladásban. De jelentkezik ezek vízszennyező hatása a mosószerektől az egyre növekvő mértékű agrokemikáliákig (műtrágyák, növényvédőszerek). 3.3 Hulladékok és melléktermékek A vízgyűjtők és a környezet károsodásának jelentős része a hulladékok és melléktermékek nem megfelelő kezelésére vezethető vissza. A keletkezési hely (forrás) szempontjából az ún. termelési hulladékok több mint 17 000 helyen, a települési vagy kommunális hulladékok több mint 5000 helyen keletkeznek, ill. nyernek elhelyezést különböző módon. Az ún. „vadlerakók” helyei felderítetlenek. 3.3.1 A szilárd települési hulladékok A szilárd települési hulladékok mennyiségéből 1984. évben több mint 9 millió m3-t szállítottak el a lakosságtól. A települési hulladék a lakosságnál 1975. évtől évenként 450—550 ezer m3-rel növekszik. Az iparból és egyéb üzemekből elszállított szilárd kommunális hulladék évenkénti 250—300 ezer m3-rel való növekedésével majdnem 4 millió m3 volt 1984. évben. A szilárd települési hulladékok ártalmatlanításának döntő módja jelenleg a rendezett vagy rendezetlen lerakás. A hulladék-lerakóhelyek kijelölésekor a környezetvédelmi, higiénés szempontok figyelembevétele nem mindig történik meg, ill. a hulladék mennyiségének gyors növekedése miatt a lerakás gyakran környezetvédelmi szempontból nem megfelelő helyre kényszerül. Ennek következtében a lerakott hulladék környezetszennyező forrássá válik, szennyezi a talajt, a felszíni és a felszín alatti vizeket, bűzzel és porképződéssel szennyezi a levegőt. 22
