Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 5. szám
Hideg és meleg vízmérők hitelesítése a DMRV-nél A vízkészletünkkel, az energiával, az anyagokkal való racionálisabb gazdálkodás alapkritériuma, hogy mérni tudjuk mindazt, amivel gazdálkodni kívánunk (és kell!). A technológiai folyamatok korszerűsödése és a gazdálkodási kényszer életre hívja, a technika fejlődése pedig eleget tesz ennek a kihívásnak és egyre tökéletesebb (pontosabb, automatizálhatóbb stb.) eszközöket produkál a méréstechnika területén is. Ma már a vízgazdálkodásban is messze túlléptünk azon, hogy csupán a fogyasztók felé kijuttatott vizet mérjük; a vízelosztás, a mezőgazdasági vízhasznosítás, a szennyvízkezelési technológiák, de más népgazdasági ágak; mint a távhőszolgáltatás, a mezőgazdasági és ipari folyamatok terén megszámlálhatatlanul sok helyen kell mérni a hideg vagy meleg, az ivóvagy ipari stb. vizet. A technológiai folyamat által megkívánt pontosság, automatizáltság, másfelől a víz hőfoka, szennyezettsége, összetétele mind meghatározó a mérők működési elve, anyagösszetétele, bonyolultsága vonatkozásában. Ma a hagyományos mechanikus mérőkön túl impulzusszámlálás, indukciós, ultrahangos stb. mérők igen nagy számban vannak mindennapi használatban. Az e téren tapasztalható fejlődéssel kívánt lépést tartani, és az általa támasztott igényeket kielégíteni vállalatom (a Duna menti Regionális Vízművek), amikor tíz évvel ezelőtt a vízmérőjavítás és hitelesítés kapacitás bővítésére, majd a technológia folyamatos fejlesztésére szánta el magát. Régóta ismert a váci szakemberek előtt a vízmérőjavítás. Már 1931-ben elkezdték az akkori városi vízműnél a javítást és hitelesítést. Az első nagy ugrást az jelentette az üzem életében, amikor 1966-ban a Fővárosi Vízművek megszüntette az ipari mérők javítását és az Országos Mérésügyi Hivatal (OMH) a DMRV-t jelölte ki a továbbiakban az ipari mérők és NDK mérők javítására és hitelesítésére. Az azt követő évtized alatt kisebb bővítéseken és technológiai fejlődéseken ment át az üzem, de a fokozódó igényeket már nem lehetett a meglevő alapterületen kielégíteni. A kapacitásbővítés új telephelyen, nagyobb alapterületen és lényegesen jobb szociális körülmények biztosításával jött létre és került üzembe helyezésre 1982 júniusában. Az új üzem tehát hagyományos technológiára épült, 60 ezer db (2 műszakos) éves javítási kapacitással, azzal a megfontolással, hogy a tényleges piaci, műszaki színvonalbeli igényeknek megfelelően kerül a technológia folyamatos fejlesztésre. Helyesnek bizonyult több szempontból is ez a folyamatos fejlesztési elképzelés. 1981. évben került először napirendre a hitelesítési technológia fejlesztése. Az ekkor megkeresett gyártók közül a legelőnyösebb ajánlat alapján is 30 millió deviza forint lett volna az összes beruházás, mely ráadásul nem volt maradéktalanul illeszthető a technológiába. Hazai vállalkozó nem akadt a tervezésre és a gyártásra, így a vállalat saját fejlesztés (tervezés és kivitelezés) mellett döntött; így került sor — az OVH műszaki fejlesztési támogatását is elnyerve — szabályozás és hitelesítés technológia kifejlesztésére. Elkészült és üzemel 3 db berendezés; az első (NÄ 300) két és fél éve, a második (NÁ 100) másfél éve, és a harmadik (NÁ 100) egy éve üzemel nemcsak a hitelesítők, de az üzemelők megelégedésére is. A bekerülési öszszegük pedig 2,6 millió, ill. 1,4 millió Ft volt, összesen (3 db) 5,4 millió Ft. 2. ábra. NA 100 mm-es berendezés, mérőbe: A szükségleteknek megfelelően elsőnek az NÁ 150, 200 és 300 mm-es mérők hitelesítőjét valósítottuk meg, mivel az NÁ 300 mm-es mérők hitelesítése megoldatlan volt odáig, majd az NÁ 50, 80 és 100 mm-es mérők hitelesítési technológiája következett, mely berendezésből kettő darabot készítettünk — kapacitásigény miatt. A hitelesítés elveként a DMRV-nél hagyományos (és gazdaságosabb) öszszehasonlítási — a köbözéses — módszert követtük, teljes egészében eleget téve az OMH előírásainak és beillesztve a technológiai sorba (kapacitás, műszaki színvonal, adottságok stb.). Működési elvet tekintve (1. sz. ábra) a három db berendezés azonos, szerkezeti megoldásokban viszont már egymáshoz viszonyítva is fejlődés tapasztalható. A vízkör az állandó vízszinten (-06 m) tadott 200 m3-es, 52,5 m nyomómagasságú víztoronnyal (VT) kezdődik, melynek glóbus részében a hitelesítőkhöz induló csövek térben eltolva tölcséres kiképzéssel végződnek. A torony valamennyi vezetéke hőszigetelt és fűthető (F). A víztorony első elzárószerelvénye a hitelesítő pincetérben elhelyezett elektromos működtetésű (E) pillangó, melynek kézi beavatkozási lehetősége is van, ez a szerelvény a hitelesítőn megismétlődik. A mérők megelőző és követő csőszakaszok közé kerülnek beszorításra. A csőszakaszok 10 D, ill. 5 D hosszúságúak, áramlásrendezőkkel ellátva. A rendszer legmagasabb pontja a szorító pneumatikát követő szakasz, ahol a (LSZ) légtelenítő szelepen a vezetékrendszer légteleníthető. Itt három ágban folytathatja a víz az útját, melyek mindegyikébe fojtószelep (FSZ), indukciós távadó (I) és pneumatikus zárószelvény (P) került beépítésre. A közös ág vb. hitelesítő tartályba (HT) torkollik, tölcséres, csöpögő éllel ellátott kiképzéssel. A hitelesítő tartályból és a berendezés alatt összegyűjtött víz a gyűjtőtartályba (GY) kerül, ahonnan a pincetérben elhelyezett szivattyúk szívják ki és nyomják vissza a toronyba. A 14 1. ábra. Hitelesítő berendezések működési elve
