Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 4. szám

ezért ők minden új vízfelületet, elárasztást, tocsogót, elvizenyösödést, elmocsarasodást szívesen fogadnak és lelkesen üdvözölnek. (Az utóbbi években a természetvédelem saját eszközeiből is sokat fordított vizes élőhelyek kialakítására.) A természetvédők számára „túl sok" víz csak elvétve akad.

— Vizes területek védelem alá helyezésekor a vízügyi munkákat — kedvezőtlen irányban — soha nem korlátozzuk. Ilyen esetekben a „kettős védelem” célja a közös érdekek harmadik személlyel szembeni együttes és a korábbiaknál hatékonyabb érvényesítése.

—• A természetvédelmi tevékenység védetté nyilvánító szakasza nem végtelen, 3—4 éven belül egyszer s mindenkorra befejeződik (eddig kilenc balatonnyi terület került természetvédelem alá és már csak egy balatonnyi van hátra, amiből csupán a Szigetköz vizes jellegű), de a védett területen a vízgazdálkodás és a természetvédelem együttélése soha nem érhet véget.

A tárgyilagosság kedvéért, valamint bizonyos félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy a fentiek nagy része a vízgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatának arra a területére terjed ki, aminek a vízgazdálkodás következtében vagy eredményeként vízfelületek tűnnek el vagy keletkeznek. Bizonyos területeken elsősorban védett

vagy védendő területek térségében meglévő vagy kialakítandó strandok, horgászhelyek létesítésével, illetve a parkoknak ilyen vagy más célra történő kiépítésével, illetve beépítésével kapcsolatban a vízgazdálkodás és a természetvédelem között vannak és lehetnek véleménykülönbségek.

A cikk megírása után az Országos Vízügyi Hivatal hatékony támogatásával a Szigetközi Tájvédelmi Körzet már meg is alakult.

— Vizenyős területeken a vízügynek és a természetvédelemnek nem egymás mellett, hanem egymásban kell élnie.

— A természetvédők számára (a tudományt, sajtót, oktatást és más hasonló jellegű, nem termelő tevékenységeket figyelmen kívül hagyva) két „igazi” partner van, a vízügy és az erdészet.

— Vizes élőhelyek mesterséges létesítésekor (különösen, ha az nem a természetvédelem költségvetéséből készül) a természetvédelem nem mérlegel. Azt, hogy az a bizonyos létesítmény menynyire hasznos, vagy káros, vagyis, hogy megtérül-e és ha igen, mennyi idő alatt, döntse el a mezőgazdaság, az árvízvédelem, a vízellátás, az erdészet, a hajózás, az energiafelügyelet, az idegenforgalom stb. Ez azért logikus és elfogadható magatartás, mert a természeti értékek pusztítását fordított esetben sem nagyon mérlegelik. Azért is kell a természetvédelemnek — majdnem fenntartás nélkül — minden vízfelület gyarapító létesítményt támogatni, mert csak így tudja visszakapni az „elvesztett paradicsom” mozaikjait. A természetvédelmi szervezet sohasem lesz annyira jómódú, hogy az ilyen jellegű költségeket önmaga elviselje.

— A fenti elvek a síkterületeken akkor is érvényesek, ha korábban megszűntetett vízfelületek visszaállításáról van szó (mint pl. a Kis-Balaton esetében) és akkor is, ha ezek vadonatújak (mint pl. a tiszafüredi madárrezervátum területén). Nem ilyen egyértelmű azonban az összefüggés a hegyvidéken kialakított vagy kialakítandó mesterséges vízfelületek esetében, de eddig magukkal a vízfelületekkel nem volt különösebb gondunk.

A vízügy és a természetvédelem ilyen értelmű egymásra utaltsága vitathatatlan, az együttműködés az utóbbi időben pedig a jónál valamivel magasabb szinten áll.

Jó lenne, ha a környezetvédelem egyéb részterületein is egy ilyen együttműködés felé közelítenénk és — ez az írásom elején jelzett harmadik oldal.

Rakonczai Zoltán

az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal általános elnökhelyettese

Az ökológiai elvű operatív öntözésirányításról

A magyar mezőgazdaság számára évtizedek óta nagy jelentőségű az öntözéses gazdálkodás. Nem mondhatjuk azonban, hogy fejlődése folyamatos és töretlen, inkább fellendülési és visszaesési időszakokkal jellemezhető az öntözés története hazánkban. Az elmúlt 6—8 évet egy eddig soha nem tapasztalt mértékű visszaesés jellemzi, amely az öntözhető területeink mintegy 160 000 ha-os csökkenésében, ezen túlmenően a megmaradt öntözési lehetőségeink rossz kihasználásában is megmutatkozik. Míg az öntözhető területek csökkenése többé-kevésbé objektív okokra vezethető vissza, addig a mintegy 300 000 ha öntözhető területünk nem megfelelő kihasználtsága mellett nem mehetünk el szótlanul, öntözéses gazdálkodásunk nem kellő eredményességének (alacsony hatékonyságának) alapvető oka napjainkban az öntözésvégrehajtás nem kielégítő minősége.

Az öntözés-végrehajtás tökéletesítése olyan irányban szükséges, amely lehetővé teszi az öntözhető növényállományok ökológiai vízigényének folyamatos optimális kielégítését. Ehhez térben, időben és vízmennyiségben egy nagyon precíz, pontos öntözővíz-adagolás megvalósítása szükséges. Ez olyan magas szintű és naprakész termesztésökológiai elemzést igényel, melyre az öntözőüzemek önmagukban nem képesek. Ennek nem okai, csupán szenvedői az öntöző üzemek; mivel agrotechnikai előírásokkal — főként a növénytermelési rendszerek jóvoltából — rendelkeznek, az öntözés-végrehajtás azonban ilyen előírásokkal nem optimalizálható. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy míg az agrotechnika elemei egyszer (pl. vetés), vagy néhányszor (pl. növényápolás) kerülnek alkalmazásra a tenyészidőben, addig az optimális öntözővíz-biztositás folyamatos agroökológiai mérlegelést igényel.

Ez az oka annak, hogy az öntözésirányítást tudományosan megalapozott szolgáltatásként kell az üzemnek kívülről megkapnia, hasonlóan a világ számos fejlett mezőgazdaságú államához.

Felismerve az öntözésirányítás szükségességét, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékén olyan módszert dolgozunk ki, amely képes elősegíteni az optimális öntözővíz-adagolást az üzemek számára anélkül, hogy különösebb mérési, adminisztratív vagy költségterhet jelentene.

öntözésirányítási módszerünk a telex és a számítástechnika gyorsaságát kihasználva naprakész növényfaj, tábla és talajtípus részletezésű adatodat szolgáltat az irányított öntözőüzem által igényelt gyakorisággal. (A jelenlegi gyakorlat szerint ez cca. 10 naponként történik.)

Mindehhez az üzemtől telexen a helyszínen mért csapadék adatok és a táblánként kiöntözött vízmennyiségeket kérjük csupán és 1—2 óra múlva ugyancsak telexen viszszajelezzük nem prognosztizált, hanem naprakész tényadatokként a következőket:

öntözővízigény mm, a fejlődési szakaszra jellemző vízfogyasztás mm/nap.

A visszajelzett adatpár a következő visszajelzésig (kb. 10 nap) lehetővé teszi a folyamatos optimális vízadagolást növényenként és táblánként. Tételezzük fel például, hogy az öntözési visszajelzés a következőket tartalmazza egy cukorrépa táblára július 20-án:

öntözővízigény 26 mm

vízfogyasztás 6,2 mm/nap, a legközelebbi öntözési viszszajelzés pedig 10 nap múlva esedékes. A megadott adatokkal a következő öntözővízadagok határozhatók meg:

8