Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 4. szám
Középdunántúli VÍZIG Á vízügyi hatóságok és az ipari üzemek együttműködésének fejlesztése E terület vízgazdálkodása mindig az élen járt nemcsak a problémákban, hanem a problémák megoldásában is. A Nádor csatornára készült az országban elsőnek öntözési naptár a húszas évek végén; ugyancsak elsőnek készítettek 1950-ben vízmérlegen alapuló regionális vízgazdálkodási tervet a középdunántúli iparvidékre, megalapozva ezzel a későbbi nagyberuházásokat és megelőzve, ill. csökkentve a víz hiányából és a víz szennyezéséből keletkező károsodást. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság jelenleg az ország ipari frissvízhasználatából — villamos energia ipar nélkül —■ 24%-ban részesedik, és ezzel országosan a második helyen áll. A fejlődés dinamikájára jellemző, hogy a Területi Vízgazdálkodási Keretterv 1960. évben az ipar vízigényét 500 000 m3/napra becsülte, amely érték napjainkra 6 600 000 m3/napra nőtt. Ez a teljes felszíni vízigényünk (7 052 000 m3/ nap) 92%-a, a felszín alatti felhasználásunknak (385 000 m3/nap) pedig 20%-a (77 200 m3/nap). A teljes felszín alatti vízigény majdnem kétszeresét (763 000 m3/nap) emelik ki a bányák, de 79%-a hasznosítatlan. Térségünk ipari jellege tehát meghatározó. Ezért a takarékos vízgazdálkodás nemcsak vízgazdálkodási szempontból fontos, de mert ez már a vízkészletek csökkenésével rohamosan növekvő költségekkel jár együtt, ezért általános gazdasági követelmény is. A felszíni vizekből biztosított frissvíz bizonyos mértékig vízújrahasználatnak minősíthető. 1963. X. 14—15-én a Magyar Hidrológiai Társaság kongresszust tartott „Települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás” címmel. Ezen a kongreszszuson tekintették át először az ipari vízgazdálkodás együttműködésének helyzetét. A kdngresszuson fogalmazta meg Dégen Imre az ipari vízgazdálkodás feladatát: „Az ipari vízgazdálkodás feladata, hogy minden termelési célra olyan minőségű vizet biztosítson, mely annak legjobban megfelel, és olyan mennyiségű vizet, mely a gyártáshoz feltétlenül kell.” Ehhez az üzemek, a technológiai tervezők és kutatók és a felügyelet gyakorló hatóságok együttes hatékony tevékenysége szükséges. A vízügyi hatóságok és az ipari üzemek együttműködésének jogi szabályozása Az ipari üzemek és a vízügyi hatóságok kapcsolatát jogilag az 1964. évi IV. törvény szabályozza a vízjogi engedélyen és a szennyvízbírságon keresztül. Már 1963-ban létrejött a Vízminőségi Felügyelet a vízügyi igazgatóságok laboratóriumi bázisán. Vízvédelmi társadalmi bizottságok alakultak. Az 1/1963. GB határozat vízgazdálkodási felelősök kijelölését írta elő a nagyobb ipari üzemeknél. A 34/1974. (Vili. 6.) MT sz. rendelet a 100 m3/ha vízforgalmat elérő új ipari üzemek beruházási döntésének megalapozásához vízgazdálkodási műszaki-gazdasági rendszervizsgálatot irányzott elő. Az ipari vízfoígyasztások területét összefogó, hosszú távon érvényesülő vízigény-szabályozás lehetőségét teremtette meg a 2030/1978. (XI. 30.) MT sz. határozattal, majd a 2/1979. (V. 26.) OVH sz. rendelettel. E rendelkezés intézkedett — a vízgazdálkodási folyamatokat megfigyelő rendszer figyelemmel kíséréséről minőségi és gazdasági oldalról, nyilvántartásáról, valamint mindezeknek az illetékes szervek által történő elemzéséről; — a középtávú tervidőszakra vízgazdálkodási fejlesztési program kialakításáról ; — az üzemi hidrotechnológus tevékenységéről és képzéséről; — az egész üzemi vízgazdálkodást átfogó egységes vízjogi engedély készítéséről. A 2/1980. (I. 16.) OVH rendelet az elvi vízjogi engedélyről a tervezőkkel és beruházókkal való együttműködés alapján biztosította az ipari létesítmények gazdaságos kialakítását. Minőségileg szabályozta az 1038/ 1983. (IX. 22.) MT határozat az együttműködést; az akcióprogram az ipari üzemek bevonását, javaslatának, adatszolgáltatásának és véleményének felhasználását igényelte a hatósági munkába. Eredménye elsősorban abban volt, hogy feltárta a különböző vízi közmű rendszerek összekapcsolása műszaki-gazdasági megoldása és szabályozása problémáit, a korszerű rendszervizsgálat szükségességét és a víz értéke reális szintre emelésének szükségességét. Ez utóbbiban máris előrelépés történt. Az 1/1970. (XI. 18.) OVH—ÁH sz. rendeletet a vízkészlet-használati díjról az OVH elnöke a 3/1986. (IX. 24.) OVH—AH sz. rendelettel módosította; ezentúl a vízkészlet-használati díjat vízkészlet kategóriák szerint állapítják meg és tételeit ármegállapításban teszik közzé, amely a díj karbantartását teszi lehetővé, ösztönözve — különösen a vízhiányos térségekben — a takarékd.s vízfelhasználásra. A rendelet megjelenése előtt a Középdunántúl 120 milliárd Ft termelési értéket előállító ipara 48 millió Ft vízkészlet-használati díjat fizetett, ami ösztönzőnek nem mondható. Az üzemek vízszennyező tevékenységének a korszerű környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő szabályozását foglalja magába a 3/1984. (II. 7.) és a 4/1984. (II. 7.) OVH rendelkezés a szennyvíz-, ill. a csatornabírságról. A toxikus anyagokkal szemben nagyobb védelmet nyújt a vizeknek, különösen a vízminőség-védelmi területeken. Hiányosága a rendeletnek a koncentrációra vonatkozó direkt szabályozás. A Tolnai Textilgyár mellett a rekonstrukcióra szoruló Holt-Dunaág 4
