Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 2. szám
tek a hiánypótlásra történő felhívással. A hiánypótlásra való felhívás azonban nem mindig időben történik meg és az is előfordul, hogy ha egy ügyben két okból is szükségessé vált a hiánypótlás, akkor azt nem egyszerre rendelték el, ami késleltette az adott ügy gyors befejezését. Ugyanígy veszélyezteti az eljárások időszerűségét az is, ha a hiánypótlásra csak a szakágazati vélemény beszerzése után tesznek intézkedést. A hatóságnak a döntését határozatba kell foglalnia. Némelykor erre nem kerül sor, mivel a kérelmezőt (az ügyfelet) levélben értesítették arról, hogy kérelme nem teljesíthető. A vízjogi engedélyt határozott vagy határozatlan időre kell kiadni. Ezzel az előírással nincs összhangban az a néhány helyen tapasztalt gyakorlat, amely a határozat érvényességét „visszavonásig” állapítja meg. Esetenként problémát jelent az elvi vízjogi engedélyek két éves határidejének a számítása is. A két éves határidőt ugyanis nem a határozat jogerejétől számítják, hanem a kiadásának napjától, holott a jogerő és a kiadás napja időben rendszerint elkülönül1. A vízjogi engedélyek visszavonása és módosítása megfelel a törvényességi követelményeknek. A problémát ebben a körben az jelenti, hogy akkor is a határozat visszavonásáról rendelkeznek, amikor az eljárást meg kellene szüntetni, mert pl. az engedélyes a kérelmétől elállt. Vízimunka elvégzésére, vagy vízilétesítmény megszüntetésére irányuló kötelező határozatok törvényesek. A kötelezést tartalmazó határozatok kikényszerítésére irányuló intézkedések megtétele azonban gyakran elmarad vagy időben elhúzódik, az újabb és újabb hoszszabbításra irányuló kérelmek teljesítése miatt. A probléma ezzel kapcsolatosan nem az, hogy indokolt esetben helyt adnak a teljesítési határidő meghosszabbítására irányuló kérelemnek, hanem az, hogy a kérelem indokoltságának a vizsgálata elmarad és így nem kellően vagy egyáltalán nem is indokolt esetben is megtörténik a teljesítési határidő meghosszabbítása. Ez a gyakorlat ellentétes a kötelezési eljárások hatékonyságához fűződő jogpolitikai érdekekkel. Nem lehet ez okból egyetérteni azzal a szemlélettel sem, mely szerint „jobb együttműködni, mint bírságolni”. Ez már azért is téves, mert kötelezés esetében a hatóság és a kötelezett között az együttműködés fel sem merülhet, hanem csak egy: a teljesítés. A szennyvízbírságok kiszabására irányuló eljárások és ezek eredményeként hozott határozatok törvényességével is elégedettek vagyunk. A vizeket fertőzőket, vagy károsan szennyezőket a jogszabályok előírásainak megfelelően szennyvízbírsággal sújtják. Számukra úgy tűnik, hogy az üzem „önkontrollja” bevált, illetőleg a bírság kiszabásának alapjául elfogadható, jogszabályszerű a szakágazatok ellenőrző tevékenysége is. Megvan az évi kettő, a folyamatos szennyezőknél ennél többszöri ellenőrzés is. Az ellenőrzéseknél az üzem jelen van, annak megállapításaira észrevételeket tehet, melyet — ha megalapozott — a szakágazat elfogad. Problémát jelent a KÖJÁL jelenlétének a hiánya olyankor is, amikor a jelenléte a jogszabály szerint kötelező lenne. Ugyancsak problémát okoz a határérték többszörösének a számítása is. Van olyan álláspont, amely szerint a határérték ötszöröséhez hozzá kell adni a határértéket és csak akkor kell a kétszeres bírságot kiszabni, ha a szennyezés mértéke az így megállapított határértéket meghaladja. (Pl. 10-es határérték esetén csak 61%-os szennyezettség után.) Ettől eltekintve az alap és a módosított bírságok kiszabása jó. Ugyancsak megfelelő az úgynevezett „C” tényezők figyelembevétele is, amely nem egy esetben az objektív felelősség csökkentésének hasznos és szükséges tényezője. A vízügyi igazgatóságok más államigazgatási szervek által folytatott eljárásokban — amennyiben az szükséges — szakhatóságként működnek közre. A törvényi előírás szerint a más államigazgatási szervektől érkezett megkereséseket tizenöt napon belül teljesíteni kell. Amennyiben a megkeresett szerv tizenöt napon belül nem nyilatkozik, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni. Az ügyek többségében az igazgatóságok hatósági osztályai a kért szakhatósági állásfoglalást az előírt időben közölték a megkereső szervvel. Az egyik igazgatóságnál azonban az ügyek 50%-ában a kért szakhatósági állásfoglalást tizenöt napon túl, vagyis már akkor adták, vagy tagadták meg, amikor azt megadottnak kellett tekinteni. Kialakult egy olyan téves nézet is, hogy a tizenöt napos határidő annyiszor tizenöt nappal hosszabbodik meg, ahány szakágazatnak kell az ügyben az igazgatóságon belül nyilatkoznia. A főügyészségek a vizsgálat eredményeként a konkrét ügyekben elkövetett törvénysértések miatt 12 óvást, 16 felszólalást és 15 jelzést nyújtottak be a vizsgált igazgatóságokhoz. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a felszóla-A Magyar Hidrológiai Társaság észté, gomi csoportja és az Esztergomi Balassa Bálint Társaság 1985. december 5-én közös rendezvényen tárta fel és vitatta meg a várost érintő földalatti vizek problémáit. A város alatt egyaránt jelentkezik talajvíz, rétegvíz és karsztvíz. Szűcs József, a Dorogi Szénbányák Tervező Vállalat mérnökgeológusa, Esztergom Építésföldtani atlaszának készítője ismertette azt az évtizedek óta megfigyelt összefüggést, amely a Duna vízszintje és a kartszvízszint közt fennáll. Erre a bányászkodás vízszintsüllyesztése hatással van. Az esztergomi karsztvíz kihűlő hévizes jelleget mutat. A Duna szemközti partján a párkányi meleg vizet feltehetően a Börzsöny lások és a jelzések nem egy-egy konkrét ügyben, hanem több ügyben elkövetett hasonló vagy azonos jellegű mulasztásért, gyakorlatért, vagy más egyéb hiányosságért kerültek benyújtásra. Ezeken kívül a vizsgálat feltárt több jogalkotási problémát is. E körbe tartozóan említést érdemel a vízügyi törvény és a végrehajtási rendeletéiben megnyilvánuló összhang hiánya, a veszélyeztetés esetén a határérték megállapíthatóságának a kérdése, a Kö- JAL-ok kötelező részvételének szabályozási problémája, a szakágazatok ellenőrző tevékenységének a helyes tartalmi megállapítása, veszélyes hulladék szabálytalan elhelyezése esetén a két különböző elnevezésű bírság alkalmazásának a problematikája. A jogalkotások körébe tartozóan felmerültek olyan szabályozási igények is, mint pl. a progresszív bírság kiszabásának mellőzhetősége, ha az üzem társulati úton kívánja megvalósítani a szennyvízelhelyezést, engedély nélküli vagy engedélytől eltérő vízhasználat esetén az építészrendészeti eljárásban alkalmazott építésrendészeti bírságoláshoz hasonló bírságolás bevezetése, a hiánypótlásra történő felhívás kiadásának konkrét határidőhöz kötése, a kötelező elvi vízjogi engedélykérés feloldása, a progresszív szorzók alkalmazásának szabályozása, ha a folyamatos szennyező üzem megszűnt és tevékenységét egy másik szerv vette át. összegezésként megállapíthatjuk, hogy a vízügyi igazgatóságok hatósági tevékenysége színvonalas, tartalmas, jó munkát tükröz. Az eljárások és a döntések általában megalapozottak és törvényesek, megfelelnek a jogpolitikai, valamint a magasabb fokú törvényességi igényeknek. A munka további színvonalának emelése érdekében a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a határidők megtartására, a kötelezést tartalmazó határozatok következetes végrehajtására, a vizeket károsan szennyezők személyes felelősségének a vizsgálatára. Dr. Bartus Imre csoportjához tartozó utóvulkánosság hevíti, nincs összefüggésben az esztergomival. Érdekes jelenség, hogy a parti vízzáróréteg lokálisan 20 m mélységben is elhelyezkedhet. Fúrások sűrítésével lehet „kitapogatni” ezen ősi „vádik” helyét. Balogh Ákos környezettervező mérnök felhívta a figyelmet a tervezett dunai duzzasztás során kialakuló víztöbblet és a bányászati kiemeléskor jelentkező vízhiány egyensúlyi helyzetének beállítására úgy, hogy a felszíni emberi környezetnek ne válljon kárára. Főként a Búbánat-völgy térségének kedvező továbbélési és fejlődési lehetőségeit emelte ki. Vukov Konstantin Esztergom föld alatti vizei rí
