Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 2. szám
Ezeknek a feltételeknek legjobban egy olyan vízmű felel meg, amely a partiszűrésű eljárást kivéve a fentebb vázolt többi vízbeszerzési lehetőségekkel rendelkezik. Erre igen alkalmasnak mutatkozik az épülő Sajólád—Bocsi vízmű, mely a jelenlegi technológiájával első szakaszban 20 000 m3/d, végső tervszerinti kialakításában 50 000 m3/d felszínalatti rétegekből kitermelt ivóvizet fog szolgáltatni. A meglevő tervek szerint a Sajó és a Hernád összefolyása feletti kavicsterasz vízkészletének utánpótlódása a tervezett vízkivételt fedezi. Anélkül, hogy a legkisebb mértékben is kétségbe vonnám a számítások helyességét nem zárhatók ki hosszabb üzemelés után az eredeti számításoktól eltérő eredmények akár pozitív, akár negatív irányban, mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban. A korrekció és c továbbfejlesztés lehetőségét a feltárt térség vízfolyásokkal körülvett kavicsterasz vízvezető rétegeinek bedúsítása nyújthatja. Magának a vízműnek elhelyezkedése és a már működő kutak vízadórétegeinek vastagsága, szerkezete, vízáteresztő képessége (K tényezője) igen alkalmasnak és gazdaságosnak mutatkozik mesterséges infiltrálás, vízdúsítás megvalósítására. A vízadó rétegek bedúsításával nemcsak a térségből kitemelhető vízmennyiség növelhető, de egyben a környező vízfolyásokból eredő közvetlen szennyeződés is kivédhető a medrekből kiáramló és a bedúsított víz statikus nyomásainak egyensúlyával. Ennek beállása esetén a bedúsított vízmennyiség fajlagos hasznosulása is növelhető helyesen telepített további termelő kutak segítségével, aminek gazdaságosság szempontjából van nagy jelentősége. A koncepció másik döntő eleme a dúsító nyersvíz beszerzése. Erre a már kifejtettek miatt a Tiszai vízbeszerzés mutatkozik a legalkalmasabbnak, annál is inkább, mert nagytávlatban csak egy 100 millió nagyságrendű oldal-tározó nyújthat kellő biztonságot ilyen nagykapacitású vízmű zavartalan üzemelésére. Ilyen tározó a Tisza és a Sajó összefolyásánál az Inérháton létesíthető gazdaságosan, természeti adottságainál fogva. Egy ilyen tározó mindig a legjobb minőségű vizekkel tölthető fel a tavaszi nagyvizek idején. Hasonló módon üzemelik Szlovákiában az úgynevezett Sirava (Vihorláti) tározót, amely azonban nem szolgál ivóvízbeszerzési célokat nagymértékű üdülési vonzatai miatt. Az inérháti tározó is többcélú tározási feladattal létesülhet, azonban elsőrendű ivóvízellátási okokból kizárva az üdülési, sportolási lehetőségeket. A tiszai vízkivétel helyéül a Tiszaluc-i holtmeder felső vége kínálkozik, ahol a holtágat egy vezércsatornával a Tiszadobi szivattyúteleppel összekötve, és annak reverzibilissé tételével a meglevő szivattyútelep a koncepció első ütemében felhasználható lenne. A holtmeder megerősített gátakkal kb. 2,0 millió m3 víz befogadására tehető alkalmassá becslések szerint és előülepítőként szolgálhat, ahonnan a nyersvíz gazdaságosan juttatható el közvetlenül a Sajólád—Bocsi vízműtelepre, később az Inérháti nagy tározóba. A nyersvíz a vízműtelepen kétféle rendszerben kerülne felhasználásra. Egyrészt már az első ütemben kiépítendő többegységes felszíni vízműben, másrészt a dúsítóműben, ahol a nyersvíz bedúsítás előtti előkezelése történik. A dúsító rendszer üzembelépése után az összes termelőkútból nyert vízmennyiség a meglevő rendszerben, illetve annak továbbfejlesztett részében kerülne további kezelésre (vas-mangántalanításra stb.) A vízműtelepen nagyméretű víztároló-keverő medencék létesítése szükséges kétféle, a felszíni és a rétegvizek (dúsított vizek) összekeverésére. Innen a magasnyomású szivattyútelep hivatott elosztani a „kikevert” ivóvizet a fogyasztókhoz. Mint már említettem, a dúsítás útján nyert ivóvíz, — magasabb energiaigénye miatt —, költséges eljárás, hiszen a betáplált dúsítóvíznek csak mintegy 50—80%-a hasznosul általában, és kétszeres vízkiemelésre van szükség, mindez azonban a víztisztítás költségeinél megtérülhet a korábban kifejtettek következtében. A felszíni vízből közvetlenül nyert ivóvíz előállítása, rosszabb minősége mellett, a tisztítás mértékétől függően változó költségigényű, de ez sem olcsó eljárás. A központi vízműtelepen a kétféle víz keverhető, és keverési arányuk megválasztásával mindenkor az igényeknek és a gazdaságosságnak megfelelő ivóvíz biztosítható, ami különösen csúcsvízigények idején jelentős. Említést kell még tenni a koncepcióm más előnyeiről is, melyek egy új, teljesen különállóan létesített vízművel szemben mutatkoznak. Ezek a várhatóan kisebb beruházási költségek, rövidebb kivitelezési idő és a már nagyvonalakban említett biztonságos üzemelés. Ezek az előnyök kölcsönhatásukban is jelentkeznek. A rétegvíz dúsítására javasolt területet minden vonatkozásban igen alaposan, részletesen feltárták. A területen már 1973 óta folynak vizsgálatok, s 1977-től végzik a termelő és figyelő kutak észlelését, a próbaszivattyúzást, víztermelési hidrometeriológiai, felszíni vízjárási adatok gyűjtését, értékelését. Mindez több éves előnyt jelent minden más terület ilyen mélységű feltárásával szemben, ami nyilván költségekben is jelentkezik. Szólnom kell azonban az Országos Vízügyi Hivatal által kialakított, illetve elfogadott tiszai vízbázison alapuló koncepcióról, mely a „Miskolci Regionális Vízmű II. öteme” nevet viseli. A VIZITERV megbízás alapján nemrég készítette el az erre vonatkozó „Tiszapart vízbázis” című tanulmánytervet. A tervdokumentáció Tiszadob térségében létesítendő 100 ezer m3/d kapacitású vízbázis kialakítására készült, mely nek alapjául ugyancsak a Vízügyi Tervező Vállalat 1982-ben készített „Tiszaparti vízbázis feltárása” című dokumentációja szolgált. A feltárás az e térsében létesült 17 db sekélymélységű, szűrőzött, 6 db nagyátmérőjű kavicsolt, 1 db 130 m mély geofizikai, 1 db 500 m-es fúrással, valamint az azokban történt rövid és hosszú idejű szivattyúzásokkal, vegyelemzésekkel történt. A tervkészítés során szómos, más intézménynél beszerezhető adatot is felhasználtak. Mindezek segítségével megállapították, hogy a kiválasztott térségben csak az úgynevezett felső vízadó réteg jöhet számításba partiszűrésű vízbázisként, míg az alsó, második vízadó réteg, amely kb. 120—130 m mélységig húzódik, — agyaggal elzárva a felső vízadó rétegtől —, nincs közvetlen összeköttetésben a Tisza vizével, s így partiszűrésű vízmű telepítésére nem alkalmas. A kívánt vízmennyiség biztosításához a feltáró kutak próbaszivattyúzási eredményei alapján 60 db, 67 m mély termelő kútra van szükség a tanulmányterv szerint. Ezek a kutak kb. 7 km hoszszú szakaszon helyezhetők el a hullámtérben, kb. 120 m távolságra egymástól. A tanulmányterv természetesen rész letesen foglalkozik a kutak kiképzésével, azok üzemelési rendszerével is. A Tiszán esetleg levonuló „havária" esetére, — amikor a partiszűrésű kutak üzemével esetleg le kell élni —, ideiglenesen (pár napig) történő nagyobb vízmennyiség kinyerésére a tanulmány az alsó zárt vízadó réteg kútjainak igénybevételét javasolja, azonban nem tesz említést, hány ilyen mélyfúrású kútra lenne szükség, és hogy az így nyert víz milyen rendszerrel, — és rossz minősége miatt — milyen vízkezelési technológiával lenne az állandó üzem renszerébe kapcsolható. A javasolt, az első vízadó rétegre telepítendő, 67 m talpmélységű partiszűrésű kutak várható vízminőségének meghatározására 55 m mély próbakutakból szivattyúzott vízminták szolgáltak. Ezek elemzése alapján az OKI szakvéleménye szerint a vizsgált időszakban a rétegben tárolt vizet szolgáltattak a kutak, s a Tisza vizének hatását még hosszú idejű szivattyúzás után sem lehetett kimutatni azokban. A próbakutak vasas, mangános, ammóniás vizet adtak, melyet vízkezelés nélkül ivóvízellátási célokra nem szabad felszhasználni. A vízminőségre vonatkozóan a BAZ megyei Köjál is hasonló véleményt adott. Szerinte elsősorban a vastartalom jelentős az egész területen, és a mangán-ionnal együtt a szabvány határértékét jelentősen meghaladja, amiért a víz vezetékes ivóvízellátás céljára csak vasrnangántalanítás után alkalmas. Az OKI egyébként még további, kb. egy évig tartó szivattyúzást javasol a tervezett első ütemi rész-kapacitással (30—35 ezer m3/d mennyiségben), aminek következtében, — véleménye szerint — jelentősen változhat a víz minősége, csökkenhet a vas, mangán és ammónia tartalom. A tanulmánytervben, talán éppen ezért, nyitott kérdés maradt a vízkezelés, víztisztítás megoldása: hogy hol, milyen technológiai berendezések építése szükséges a leendő 100 ezer m3/d kapacitású vízműnél. Sajnos sem a tanulmányterv, sem az abban közölt szakvélemények nem adják meg számszerűen a vett vízminták vas, mangán és ammónia értékeit, így nincs mód összevetni a Sajólád—Bocsi ismert víztermelési adatokat a tiszai vízműnél várható helyzettel. A szükségesnek mutatkozó víztisztító művön kívül az új vízműhöz új kút, kétoldali energia biztosítás, jóléti üzemvi9
