Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 2. szám
Kedvező megoldási lehetőségek Északmagyarország miskolci térsége távlati ivóvíz igényeinek kielégítésére A jelenlegi helyzetet nagyvonalakban egyrészt az egyre növekvő vízigények, másrészt az egyre nehezebben biztosítható vízkészletek jellemzik. Általában közismertek az ivóvízigény növekedésének okai (az urbanizálódás, a falusi vezetékes ivóvízellátás, a mezőgazdaság és az ipar növekvő ivóvízminőségű vízigénye), azonban a terület- és a településfejlesztés infrastruktúráján belüli ivóvízigények térbeli és főleg időbeni alakulására még a legbeavatottabbak, a tanácsok, a beruházó szakvállalatok, a tervezők véleményei, számításai is szokszor nagy eltéréseket mutatnak, és elég nagy bizonytalanság mutatkozik a növekedés rendjének megítélésében is. Ezt példázzák a Miskolc város ivóvízigényének elbírálása során tapasztaltak: a város ivóvízigényét 1959-ben a vízmű vállalat 60 000 m3/nap menynyiséggel „távlatban" is elegendőnek minősítette, a hatvanas években pedig a karsztból nyerhető — ingadozó hozamú — vízkészletek kiegyenlítésére 2X15 ezer m3/d kapacitású „csúcsvízmű" sürgős kiépítése került napirendre. A megvalósítás üteme azonban nem tudott lépést tartani a vízigények növekedésével, ezért számos szükségintézkedésre került sor. 1973. év nyarán már 86 ezer m3/d csúcsfogyasztás jelentkezett. Ekkor a vízművek vezetői az 1985-ben várható átlagos vízigényt 144 ezer m3/d értékre prognosztizálták. A tényleges vízfogyasztás 104 ezer m3/d-ra alakult, 40 ezer m3/d mennyiséggel elmaradva az 1985. évre várt átlagfogyasztás mértékétől. A napi csúcsfogyasztás 1984-ben már 13 600 m3/d rekordot ért el. Napjainkban Miskolc és térsége ivóvízellátásának biztosítására tett intézkedések jó irányban haladnak. A Sajó és a Hernád folyók hordalékából keletkezett kavicsterasz Sajólád térségében a folyók összefolyásánál igen jelentős vastagságot ér el, jelenleg ennek a homokos-kavicsösszlet vízadó rétegeinek vízkészletére modern, 50 ezer m3/d (első szakaszában 20 ezer m3/d) kapacitású vízmű épül, Miskolc Regionális Vízellátása I. ütemeként. A tervek szerint a térségben az átlagosan kitermelhető 55 000 m3/d nyersvízmennyiségnek utánpótlódása várható, illetve megfelelő számú kúttal biztosítható. A maximálisan kitermelhető napi vízmennyiség a hidrometeorológiai viszonyoktól függően — akár csak ezer m! nagyságrendű pontossággal is — csak több éves üzemelés után lesz ismeretes. Megfelelő vízutánpótlással egyrészt még kedvezőtlen hidrometeorológiai viszonyok között is biztosítható a kiépült, illetve a tervezett vízmű maximális kapacitásának kihasználása, másrészt talajrétegvíz-dúsítás útján továbbfejleszthető az igen kedvező adottságú területen létesült vízmű további 50 ezer m3/d kapacitású egységekkel. Elsősorban ismertetem azokat a kedvező lehetőségeket, melyek az épülő Sajólád—Bocsi vízmű akár 150— 200 ezer m3/d kapacitásra történő fejlesztését megvalósíhatóvá teszik. Nyilvánvaló, hogy a vízmű ilyen nagyságrendű fejlesztésére csak jelentős mennyiségű felszíni víz odavezetésével oldható meg. A probléma megoldásának kiindulásul ismerni kell a különböző víznyerési technológia felszíni vízszükségletét. Ez egy 50 ezer m3/d egységnél, közvetlen felhasználású technológiánál mintegy 0,6 m3/s felszíni víz kezelését, tisztítását igényli, míg talaj réteg víz-dúsítás alkalmazásánál mintegy 1,00 m3/s felszíni nyersvízre van szükség. Két 50 ezer m3/d teljesítményű egységhez talajvízdúsításnál 2,0 m3/s, és egy 50 ezer m3/d teljesítményű felszíni vízműhöz 0,6 m3/s vízmennyiség szükséges, azaz végső kiépítésben összesen mintegy 2,6—3,0 m3/sra, ami megfelel a Hernád—Bársonyos csatorna üzemi vízhozamának. Ilyen vízmennyiség ugyan mind a Sajóból, mind a Hernádból biztosítható lenne, azonban ezek vízminősége még kedvező időszakokban is csak jelentős előkezeléssel lenne felhasználható, akár rétegvíz dúsítására is. Sajnos mindkét vízfolyásunk már szennyezetten érkezik országhatárunkhoz és ismereteink szerint egyik vízfolyáson sem zárható ki véletlenszerű, katasztrofális szennyeződés (havária). Kétoldali betáplálási lehetőséggel ugyan csökkenthető lenne az ilyen helyzetekből adódó vízkivételi anomália, de nem nyújtana teljes biztonságot. Ezért olyan megoldásra van szükség, amely minden időben biztosítaná a vízmű kívánt menynyiségben és minőségben történő vízellátását, s ez célszerűen a Tisza vízkészletének igénybevétele lehet. A Tisza tiszadobi átvágása után keletkezett 2,0 millió m3 víz befogadására becsült holtmedre alkalmasnak mutatkozik ugyanis egyrészt a felszíni vizek lebegőanyag tartalmának ülepítésére, csökkentésére, másrészt szükség esetén néhány napos tárolásra a Tiszán levonuló rendkívüli szennyeződések idején. A Tisza felszíni vizeinek felhasználása ivóvíz céljára már napjaink gyakorlata. A Keleti-főcsatorna közvetítésével Debrecen város, a Tisza középső szakaszán pedig Szolnok ivóvízellátását a Tiszából oldják meg. Ezek mellett a meglevő vízellátó művek miatt joggal tételezhető fel, hogy nagytávlatban is gondoskodni kell és a Tisza vízminőségének megóvásáról minden eszközt igénybe kell venni az országos szerveknek s ez az ajánlott módszer szempontjából kedvező kilátással kecsegtet. A Tisza holtmedrének felhasználása esetén Tiszalucnál egy alacsony-nyomású átemelő berendezés építésére van szükség, és onnan mintegy 13 km hoszszú vezetéken kell továbbjuttatni a nyersvizet a jelenleg épülő vízmű területére. Ehhez szükség van egy vízkivételi műre a Tiszán és meder-keresztezésekre a Taktán és a Hernádon. Nagy távlatban végleges megoldást a Sajó—Tisza összefolyásánál, (InérhátnáI) létesíthető 100 millió m3 nagyságrendű oldaltározó jelenthetne, melynek megvalósítása esetén több hetes időszakokra is kikapcsolható lenne a tiszai vízkivétel, hosszan tartó havária vagy más anomáliák miatt. Az így nagyvonalakban felvázolt koncepció előnyeiről és hátrányairól valamivel részletesebben kell szólni. Előbb azonban a továbbiak jobb megítéléséhez vizsgáljuk sorra a különböző vízbeszerzési módokat, az azokkal nyerhető ivóvíz minőségét, az előállítás nehézségeit, gazdaságosságát, természetesen csak a leglényegesebbeket említve. Vitán felül elsőbbséget kapnak a felszín alatti vízkészletek, még ha azok vasat, mangánt, vagy más nem kívánt komponenseket is tartalmaznak a megengedett vagy a gazdaságos tisztíthatóság határain belül. Az ilyen vizek közelítik meg legjobban az ivóvízzel szemben támasztott igényeket. Legnagyobb előnyük a viszonylagosan magas fokú védettségük, a víz minőségének állandósága. Hátrányuk, hogy általában kisebb mennyiségben fordulnak elő, és hogy sokszor csak nagy távolságról szerezhetők be. Ehhez az ivóvízbeszerzési módhoz legközelebb a partiszűrésű kutakra telepített víznyerés áll. A kívánt vízmennyiséget — hasonlóan az előzőhöz — igényes helykiválasztással, megfelelő vízkezeléssel, tisztítással biztosítható. Előnyük a part mentén létesülő kútsorokból, csáposkutakból nyerhető nagyobb fajlagos vízmennyiség, hátrányuk a lényegesen kisebb védettség, különösen a tápláló vízfolyás szennyeződéseivel, de az időnként előforduló háttér szennyezésekkel szemben is. A vízfolyás és a kutak közötti szűrőréteg lassan elszenynyeződik, a felszíni víz szennyező komponensei a kutakban is kimutathatóvá válnak. A szűrőréteg nem mosható viszsza, ezért végül! is a régi kutak feladása, új kutak létesítése jelenthet megoldást. 7
