Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 2. szám
séget élvez a Balaton térsége, a meglevő vízrendezési művek rekonstrukciója, és a térségi meliorációval való összhang kialakítása. Célszerű kiépíteni a belterületi csapadékelvezető rendszereket is. A tervidőszakban 140—150 km főmű fejlesztése valósítható meg, a belvízrendezési főművek kiépítettsége eléri a 80%-ot, s a belvízelvezetés átlagos időtartama 15 nap körül alakulhat. A belterületi csapadékvíz elvezetés keretében — elsősorban a kiemelt területekre és a komplexitásra összpontosítva — mintegy 300—400 km csatorna kiépítése indokolt. A mezőgazdasági vízszolgáltatás területén — az üzemek tényleges igényeivel összhangban — csak a meglevő öntöző főművek eddigieknél hatékonyabb és gazdaságosabb kihasználása. Az öntöző főművek kapacitása így 1990-ben változatlanul 401 m3/s-ban tervezhető. A Duna komplex hasznosítása érdekében folytatódik a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítményeinek építése, messzemenően figyelemmel a környezetvédelem szempontjaira. A Balaton vízminőségvédelmi programja a közvetlen vízminőségjavító beavatkozásokra összpontosítva valósul meg, befejeződik az „A” fokozat megvalósítása, s a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütemének szakaszolt megvalósítására kerül sor. Az előzőekben ismertetett feladatokkal és célkitűzésekkel összhangban, azokat kiegészítve, illetve tervszerűen elősegítve a VII. ötéves tervben folytatódnak a vízgazdálkodás egészét érintő kiemelt, társadalmi-gazdasági kormányprogramok: — Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program; — Velence-tavi Fejlesztési Program; — Dél-alföldi települések vízminőségjavító programja; — a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelmének Akcióprogramja; — a gazdaságilag elmaradott térségek társadalmi, gazdasági programja. E programok közül a vízgazdálkodás területén nagy jelentőségű a vízzel való takarékos gazdálkodásra és a víztisztaság fokozott védelmére irányuló program VII. ötéves tervidőszaki feladatainak teljesítése. Ennek keretében műszaki, gazdasági és jogi szabályozással a gazdasági és műszaki tervezéssel, valamint a kutatási és műszaki fejlesztési feladatok végrehajtásával el kell érni, hogy a népgazdaság frissvízfelhasználásának növekedése öt év alatt ne haladja meg a 8—10%-ot. Ezért szükséges, hogy az iparban a kevésbé vízigényes technológiák alkalmazásával, az ivóvízminőségű vízfelhasználást nem igénylő területeken az ivóvízfelhasználás kiváltásával és zárt vízfelhasználási körfolyamatok kialakításával a frissvízhasználat — 1990-ben 100—150 millió m! évi megtakarítást eredményezve — mintegy 5%-kal mérséklődjön. A lakossági, közületi és intézményi ivóvízszükséglet mérséklésével el kell érni, hogy az egy főre jutó átlagos vízfogyasztás ne haladja meg a napi 160 litert. A mezőgazdasági frissvízszükséglet alakításában a takarékos vízhasználatot a korszerű öntözési módok alkalmazásával, az állattartási és az egyéb üzemi tevékenységeknél indokolt megvalósítani. A meglevő vízműkapacitások hatékonyabb kihasználása szükségessé teszi a különböző — ipari, mezőgazdasági és közüzemi — víztermelő és -szolgáltató rendszerek gazdaságos együttműködésének megvalósítását. Műszaki és szervezési módszerekkel mérsékelni szükséges a közüzemi vízművek szolgáltatási veszteségeit. III. A vízgazdálkodás ismertetett célkitűzéseinek megvalósításához a népgazdaság VII. ötéves terve kiemelt beruházási lehetőséget biztosított. A 88 milliárd Ft nagyságrendű fejlesztési eszköz a szocialista szektor összes beruházásainak több mint 7%-a. A prioritásoknak megfelelően a beruházások mintegy 70°/o-a — 61 milliárd Ft — a vízellátás, a szennyvízelvezetés és -tisztítás céljait szolgálja. A víziközmü beruházásokból 12 milliárd Ft OVH, 21,0 milliárd Ft tanácsi, 28,0 milliárd Ft vállalati és társulati döntési körben valósul meg. A tanácsi gazdálkodás új, decentralizált rendszere, a helyi döntések növekvő aránya, a víziközművek megvalósításában résztvevők nagy száma fokozottan teszi szükségessé a területi és ágazati koordinációt, a rendszerek műszaki-gazdasági együttműködési lehetőségének megteremtését. A vízkárelhárítás fejlesztésére az 1986—90. évek során a vízgazdálkodás beruházásainak 15%-a, mintegy 13,4 milliárd Ft fordítható. Növekszik az árvízvédelemre és a vízrendezésre felhasználható beruházási eszközök volumene és aránya az előző tervidőszakhoz viszonyítva. Szükségessé teszi ezt az árvízvédelmi biztonság növelésének jogos igénye, a meglevő elavult vízrendezési művek rekonstrukciója, illetve a térségi meliorációval történő összhang megteremtésének volta és a belterületi vízrendezés ütemesebb végzése. A mezőgazdasági vízszolgáltatás fejlesztéséhez a terv mintegy 600 millió Ft-ot irányoz elő, döntően rekonstrukciós feladatok elvégzésére. Új főművek építésére nincs lehetőség. A nagyberuházás és egyéb vízgazdálkodási feladatokra a tervszámítások közel 14,0 milliárd Ft-ot irányoznak elő. A közüzemi víz-, csatornamű és fürdővállalatok beruházásainak mintegy háromnegyedét a VI. ötéves tervben elmaradt, műszakilag indokolt rekonstrukcióra szükséges felhasználni. Az ágazat részére biztosított beruházási nagyságrend hatékony, gazdaságos, energia- és költségtakarékos felhasználása valamennyi beruházási döntéshozótól nagy felelősséget és gondos rangsorolást igényel. A jövőben a helyi tanácsok feladata lesz az alapfokú és többségében a középfokú lakossági infrastrukturális ellátó hálózat fejlesztése. A helyi jelentőségű közcélú víziközművek megvalósítása döntően a helyi erőforrásokra épül. A tanácsi gazdálkodás fokozódó önállóságára tekintettel a VII. ötéves tervidőszakban szükséges, hogy a vízügyi igazgatóságok és területi szerveik (szakaszmérnökségek), valamint a helyi tanácsok közötti kapcsolat tovább erősödjön és bővüljön a vízgazdálkodási feladatok összehangolt megvalósításában. Különösen fontos a víziközmű társulatok növekvő feladatainak ellátásában a helyi és ágazati elgondolások folyamatos egyeztetése. A helyi döntések hatékonyságának és pénzügyi biztonságának érdekeit szolgálja, hogy az Országos Vízügyi Hivatal a víziközmű társulatok Vízügyi Alap támogatását a tervidőszak egészére, éves ütemezésben biztosította a vízügyi igazgatóságok és az illetékes tanácsok részére. IV. A vízgazdálkodás fejlődésének VII. ötéves tervi szakasza extenzív jellegű. Ezért nagy jelentősége van — a jelenleg mintegy 200 milliárd forint értékű — állóeszköz-állomány tervszerű fenntartásának, karbantartásának, valamint zavartalan és biztonságos működtetésének, üzemeltetésének, s a műszakilag szükséges rekonstrukció időbeni elvégzésének. A vízgazdálkodás működésének közgazdasági feltételrendszere — a termelő infrastrukturális jellegéből adódóan — a tevékenység adottságai következtében — különbözik más ágazatokétól. Eltérés a jövedelemszabályozásban, a keresetszabályozásban, az árrendszerben jut kifejezésre. A víz-, csatornamű és fürdővállalati jövedelemszabályozás közszolgáltató jellegű, amely az adómentességgel, a kedvezménnyel, a támogatásokkal és a Vízügyi Alap díjkiegyenlítéssel kiegészítve működik. Ez biztosítja a szolgáltatáspolitikai célok megvalósítását, a lakosság és a gazdálkodó szervek ellátásának folyamatosságát, továbbá a vállalatok biztonságos gazdálkodását. Ez a közszolgáltató szabályozás a VII. ötéves tervben is megteremti a vízgazdálkodás sajátosságaihoz igazodó közgazdasági feltételrendszert. Alapvető követelmény a költséggazdálkodás javítása, az anyag- és energiagazdálkodásban a takarékosság, a racionális létszám- és bérgazdálkodás. A vízügyi költségvetési szervek — a vízügyi igazgatóságok — gazdálkodásában a költségvetési szervek általános szabályozásától egyes területeken eltérő sajátos szabályozás van. Ez a VII. ötéves tervben kisebb korszerűsítéssel változatlanul biztosítja a vízügyi szakigazgatási feladatok megvalósítását, a védekezés hatékony ellátását, a gazdálkodási követelmények kielégítését, e szervek működésének stabilitását. A vizitársuiatoknak az agrár- és élelmiszer-termelő ágazatok jövedelemszabályozása keretében elhelyezkedő rendszere, a víziközmű társulatok egyedi szabályozása továbbra is jól szolgálja a 4
