Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 7. szám
Emlékezzünk a régiekről... A TALPRAÁLLÁS Mikor hadifogságból hazajött, első útja a Főosztályhoz vezetett. Ez most megint az FM épületében, a Kossuth téren volt, mint annak előtte. Útközben emlékezett; egy esztendeje, 1944. novemberében volt utoljára a főnökeinél. Akkor azonban a Főosztály a Várban, a Pénzügyi Palotában székelt. Valahányszor a székesfehérvári II. Hdt. Parancsnokságról eltávozásra Pestre jött, a Főosztálynál jelentkezett. Az utolsó, az 1944-es látogatás más volt, mint az addigiak. A Vili. kerületben, a Kálvária tér közelében lakott. Akkor reggel, 6 órakor, félig ébren hallotta, hogy Kőbánya táján eldördült egy ágyúlövés. Tisztán végigkísérte a lövedék süvítését magasan a házuk fölött és hallotta a becsapódást is a Belvárosból, vagy Budáról. Ebben biztos volt. Tüzérként volt a fronton, jól ismerte az ilyen zajokat. Ezt — akkor — elmondta a Várban a főnökeinek, de ők nem hitték el. Lám, igaza volt és azóta minden megváltozott. Most, egy év után, Serf Egyed és Ott János örömmel üdvözölték: annyian elvesztek, legalább egy megint hazajött, mondták neki. A Budapesti Kultúrmérnöki Ffivatalhoz osztották be, az üllői út 1-be. Mivel fegyveres, zárt alakulattal volt nyugaton, és a kitűzött, határidő előtt, már októberben hazajött, a Bizottság simán leigazolta. Mint katona — 52 kemény hónap után — a Mária Terézia laktanyában szerelt le. Egyévi zsoldot kapott visszamenően, mert hiszen nem volt idehaza. Ez jól jött, a pénznek volt értéke. A K. H. a körülményekhez képest jól működött: Weimann B., Fialka L., Bogyó Jóska mérnökök, Mechtler V., Urbán Gy., Szijj Lajos bácsi, Gémes G. és mások meg Szokoly Karmelita, Wallinger Adrienn és a Bognár néni, aki minden délben az FM konyhájáról elhozta és megmelegítette, föltálalta az „üzemi” ebédjüket. Később még Nagy Gyula, akivel már Miskolcon is együtt dolgozott, Uglár Béla műszaki tisztek és Janovszky Karcsi stb. Együtt voltak. 1945. karácsonyán bejelentették, hogy a százpengősök ettől fogva csak ötvenet érnek. Ez volt a kezdet és arra, ami ezután a pénzromlás terén következett, senki sem számított. Miből éltek a kollégái a hivatalban? Az egyikük januárban — mellékesen — szacharint kezdett árulni, mivel cukrot sehol sem lehetett kapni, vagy nagyon drágán. Ö is bekapcsolódott, majd később önállósította magát. Naponta egyszer — később kétszer — a megbeszélt időben és helyen találkozott a „forrás”-okkal, átvette a minőségileg igazolt papírzacskókat, fölkereste az üvegfiola gyártó műhelyeket, üvegcséket vásárolt, beléjük töltötte az „áru" előírt mennyiségét. Vevői is örültek a jó vásárnak. Az FM üzemi konyháját is ő látta el napról napra. Közben ledolgozta a hivatali időt is. ügyelnie kellett, hogy a nappali — később félnapi bevételt azonnal árura cserélje, mert az éjszakai áremelkedés reggelre elvitte volna az előző napi egész hasznát. Mindenki tett valami rendkívülit a fönnmaradásért! Mikor május vége felé a pénzromlást a napi két vásárlással már nem tudta követni, fölhagyott az egésszel. öntözőcsatorna, előregyártott elemekből A stabil pénz, a költségvetési fedezet hiánya miatt a Főosztály sem tudott gazdálkodni. A hasznos tevékenységet azonban beruházás nélkül is biztosítani tudták: be kellett utazniok a területet és a gazdákat összehívó, javaslatokat dolgoztak ki a számos vízfolyás, patak partján levő nagy kiterjedésű rétek-legelők később elvégzendő hasznosítására. Ez nagyon hasznos ötlet volt. Közben — kezdettől fogva — a hivatalban is folyt az előkészítő mérnöki munka. Mint a többiek, ő is átnézte az elmúlt években benyújtott, meg nem oldott panaszokat, elkészült terveket és megoldásokon gondolkozott. Egyeztetett a VIZI-KÖNYV-vel, ami külön asztalon álló, vastag, hatalmas méretű könyv volt: a vízjogi eljárások hivatalos, folytonos dokumentuma. A K. H.-ok múlt században történt szervezése óta mindegyik Hivatalban egyet-egyet fölfektettek. A Vízikönyvi Nyilvántartásba jegyezték be a benyújtott észrevételeket, a lefolytatott vízjogi eljárások lépéseit, a kiadott vízjogi engedélyeket, melyek vízikönyvi számot kaptak. Úgy tűnt, hogy számára az elkövetkezendő öt-hat év egyik feladata a rendkívül elhanyagolt vízfolyások egy részének újjáépítése lesz. Első a fővároson átfolyó Rákos-patak, föl a gödöllői halastavakig. Itt főleg a magukra hagyott, magántulajdonban levő, főmederbe épített malomduzzasztók iszapolták föl a medret, s mocsarasították a réteket. Majd a Szilas-patak Cinkotáig, a Sződ-Rákosi patak szép alsó szakasza (e mellett tevékenykedett an-Főútvonali vasúti híd alapjainak biztosítása a Rákos-patakon
