Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 7. szám
Uz ivóvíz ára és az ivóvíz takarékosság Ma már tudjuk, hogy a világ vízkészletei korlátozottak és kimerülőben vannak, így vizeinkkel takarékosan kell gazdálkodnunk. Világszerte napirendre kerül ezért a víztakarékosság és ezzel összefüggésben a víz-ár kérdése. Minél magasabb fejlettségi fokot ér el egy társadalom, annál nagyobb lesz az eltérés a vízkészletek és vízigények között. Az egyensúly megteremtését a fajlagos vízigények csökkentésével, víztakarékos technológiák alkalmazásával, ismételt vízhasználatokkal, a többszörös vízfelhasználás szélesebb körű alkalmazásával kell elősegíteni: A vízellátás fajlagos költségráfordítása progresszíven emelkedő. A vízigények növekedésével a fejlesztési költségek fajlagosan is emelkednek. Minél messzebbről kell a vizet beszerezni, annál magasabbak lesznek a szállítás, továbbítás költségei. Az egyre szennyezettebb vizek kezelése, tisztítása is egyre drágább eljárások alkalmazását teszi szükségessé. Országos szinten a vízszolgáíltatás önköltsége már meghaladja a 7,— Ft-ot köbméterenként, de a vállalatonként! termelési költségek erősen szóródnak. A főváros vízszolgáltatásának fajlagos költségráfordítása az elmúlt években a következőképpen alakult: 198o lsei 1982 1983 1984 1985 A jelenlegi ár- és díjrendszer jellemzői Magyarországon a jelenlegi vízdíjrendszer 1968. január 1-ével került kialakításra. A közüzemi ivóvíz-szolgáltatás termelő és fogyasztói díjai rögzítettek, egytényezős hatósági díjak. A termelői díjak kialakításánál a közüzemi vállalatok átlagos fajlagos üzemeltetési ráfordításai voltak meghatározók. A víz termelői árát a vízszerzési és termelési feltételek figyelembevétellével meghatározott területi kategóriák szerint állapították meg. A kategóriánként megállapított ivóvíz díjak, illetve a vállalatok egyedi fajlagos ráfordításai közötti eltéréseket a Vízügyi Alap díjkiegyenlítése keretében rendezik. Az eredmény alakulásától függően von el, illetve juttat meghatározott összeget a vállalat számára. A vállalatok által befizetendő vagy igényelhető fajlagos költségkülönbözetet a vízellátási tevékenység várható vállalati ráfordításai és bevételei figyelembevételével évenként állapítja meg. A díjrendszer kiegészítő elemei a vízkészlet használati díj, ivóvíz használati pótdíj és vízd íj pótlék. A természet adta vízviszonyokból származó jövedelemtöbblet elvonási formája a vízkészlet használati díj. Ez abból adódik, hogy a kedvezőbb feltételek között gazdálkodók vízszükségleteiket kevesebb munka ráfordítással elégíthetik ki és így bizonyos többletjövedelemre tesznek szert. Nagyságát ma már indokolt felülvizsgálni és korrigálni, hogy az ténylegesen orientálja az ipartelepítést. Az ipari fogyasztók az igénybe vett ivóvíz minőségű víz felhasználása után a vízdíjon felül ivóvíz használati pótdíjat is kötelesek fizetni. A pótdíj funkciója az, hogy egyrészt víztakarékosságra ösztönözze a felhasználót, másrészt a fogyasztókat a népgazdaságilag értékesebb ivóvíztől — ahol ez nem szükséges a technológiához — az ipari víz használata felé terelje. Ugyancsak az ivóvízzel való fokozott takarékosság biztosítása és az ivóvíz minőségű víz ipari célokra történő felhasználásának csökkentése érdekében kontingentálták a nagyfogyasztók által igénybe vehető mennyiséget. A megállapított volumenen felüli fogyasztást az erősen progresszív vízd íj pótlék terheli. A vízmű vállalatok árbevételét csak az alapdíjból származó bevétel képezi, az ezen túl megállapított pótdíjak a Vízügyi Alap bevételeként jelentkeznek. Az országos vízellátási probléma koncentrált finanszírozására létesült a Vízügyi Alap, mely a vállalatok gazdálkodásában díjkiegyenlítő szerepet tölt be. Feloldja az eltérő termelési körülményekből adódó szolgáltatási egyenlőtlenségeket, megteremti az összhangot a hosszú távú össztársadalmi célok, valamint a rövidebb távú gazdálkodási érdek között. A díjkiegyenlítési rendszernek azonban ma már a hátrányai is ismertek: mérsékli a költségérzékenységet, valamint a vállalati érdekeltséget, mely szükségessé teszi a rendszer továbbfejlesztését. Rövidebb távú célként kell kitűzni a díjkiegyenlítési rendszer normatíváinak erősítését, távlatilag pedig vizsgálni kell a rendszer esetleges megszüntetésének lehetőségeit. A Vízügyi Alap mechanizmusának korszerűsítése jelenleg folyamatban van. A Pénzügyminisztérium és az OVFI közös kidolgozásában, a vállalatok javaslatainak, véleményének figyelembevételével a fogyasztói díjak vonatkozásában a központi támogatás — az életszínvonal politikai elveknek megfelelően — a díjreform bevezetése után is megmaradt. így ezek lényegesen alacsonyabbak az ipari és közületi díjaknál. Az ivóvíz lakossági ára elszakad annak költségétől, a különbözetet az állami költségvetés ártámogatás formájában juttatja. A lakossági magánfogyasztók az ivóvíz költségének mintegy negyedét fizetik meg. Ez az igen csekély összeg nem ösztönözheti a lakosságot takarékos felhasználásra és a lakosság ártámogatott vizet használ pl. kertöntözésre is. Az IKV-lakásokban lakók pedig — mivel a lakbér magában foglalja a vízdíjat is — a fogyasztás költségét nem érzékelik. Az egyenlő elbírálás érdekében biztosítani kellene, hogy az állami lakások bére a szolgáltatási díjat ne tartalmazza. Ez az indokolatlanul alacsony fogyasztói vízdíj kifejezetten pazarlásra csábít. A víztakarékosság tehát a jelenlegi árrendszerben nem tud kellően érvényesülni. A jelenlegi ár- és díjrendszer ezért nem felel meg a vele szemben támasztott követelményeknek, az árak messze elszakadnak a progresszíven emelkedő költségektől. A pazarlás gazdasági hatásai A pazarlás mértékét nem lehet közvetlenül mérni, csupán becsült adataink vannak a vízpazarlás mértékére vonatkozóan. Budapest esetében pl. közel 20%-os vízpazarlást lehet becsültén számszerűsíteni, melyet az utóbbi időszakban — takarékossági intézkedések eredményeként —■ valamelyest csökkentettünk. Népgazdasági érdek, hogy kerüljük a vízpazarlásból származó veszteséget, mivel ezzel beruházási szükséglet takarítható meg, és ez a jelenlegi népgazdasági helyzetben — az utóbbi évek egyre szűkösebb fejlesztési pénzeszközei miatt — elsőrendű cél. A vízpazarlás csökkentésével milliárdos beruházási költség takarítható meg, amelyet a népgazdaság más területein hatékonyan lehet felhasználni. Takarékos vízhasználattal tehát egyrészt fejlesztési megtakarítás, másrészt termelési költség megtakarítás érhető el, mely utóbbinál kiemelt szempontként jelenik meg az energiatakarékosság kérdése. Miután a víz előállítása energiaigényes — Budapesten minden m3-ben 0,5 kWh —, energiatermelő beruházások vonatkozásában is jelentős pénzeszközt takaríthatunk meg: ugyanakkor a tisztítandó szennyvíz is kevesebb, ezért a tisztítóműveket is kisebb kapacitásúra kell építeni, ami beruházási eszközöket szabadít fel. Ha tehát a vizet a takarékosságot szem előtt tartva fogyasztják, a megtakarítás sokszorosan jelentkezik a népgazdaságban. A viztakarékossági intézkedések és hatásuk A víztakarékosságra irányuló MT- rendelet és annak OVH akcióprogramja már a VI. ötéves tervidőszak alatt is éreztette hatását, mely különösen a 22
