Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 7. szám
kát és szabványokat, a környezeti és társadalmi jelzőrendszer adatait; elemeznie kell a gazdaságossági mutatókat, a kockázatokat, valamint a várható magatartásbeli változásokat. A beruházásokkal kapcsolatos környezeti hatásvizsgálatok már a tervezés idején feltárják valamennyi várható hatást, mig a szokásos gazdasági elemzésekből a nem közvetlenül érzékelhető hatások kimaradnak. A megoldásváltozatok értékelését, a legjobb változat kiválasztását az egész környezeti rendszer minőségéhez való hozzájárulás szempontjából kell értékelni. El kell kerülni, hogy egyoldalú döntések szülessenek, amelyek a környezet minőségét egysíkúan befolyásolják. A döntésekhez számos szervezeten belüli és kívüli tényezőt kell figyelembe venni, amelyek a folyamatok, erőforrások, szerepkörök, szervezeti formák szempontjából állítanak fel korlátokat. Előfordulhat ugyanis, hogy a legjobb megoldás megvalósításához szervezeti változtatásokra, az erőforrások új felosztására, az alkalmazott technológiák javítására, a munkaerő hatékonyabb felhasználására van szükség. Igen fontos a különböző jogszabályi rendelkezések, előírások, valamint ezek hatásának ismerete a tervezett döntésekre. A döntéshozatali rendszer számos rendszerelemzési és döntés-előkészitési módszert alkalmazhat, amelyekkel a különböző alrendszerek ellentmondásos problémái között az egyensúlyt megteremthetik. A döntéshozó csak akkor dolgozhat eredményesen, ha képes a szembenálló döntési tényezőket (például a technológiát és az ökológiát) összhangba hozni. Ezzel tudja a környező természeti elemek állapotát pontosabban kiszámítani és a kereszthatásokat is figyelembe venni. A környezetvédelmi döntések meghozatala előtt elemezni kell a tervezett intézkedések hatását az érintett emberi közösségekre, állatokra, növényekre és élettelen tárgyakra. Ehhez — ki kell választani olyan jelenségeket, amelyekkel lemérhető a tervezett tevékenységek vagy folyamatok hatása, és — meg kell határozni a hatás mértékét a természeti környezetre és az emberi életre. A mérlegelésnél szem előtt kell tartani azt az alapvető tételt, hogy a megfelelő természeti környezet az emberiség fennmaradásához nélkülözhetetlen: a természet nyújtja a szükséges életfeltételeket, a termelésre és a fogyasztásra használt anyagokat. A természetnek jelentős kapacitása van az emberi felhasználás után képződött anyagok befogadására és asszimilálására. Ha azonban ez a korábban végtelennek tűnt asszimilációs kapacitás kimerülne, akkor következne be a természet minőségének olyan mértékű romlása, amely gyakran visszafordíthatatlan következményekkel járna. A környezetpolitika a szabályozás, a motiválás (szankcionálás és preferálás), a szervezés stb. eszközeivel törekszik a környezetszennyezés visszaszorítására, az erőforrások felhasználása kapcsán keletkező nemkívánatos melléktermékek, hulladékok és szenynyező anyagok képződésének erőteljes csökkentésére. A szabályozás, a befolyásolás által e téren elérni kívánt cél tehát kettős: egyrészt a rendelkezésre álló készletekkel való takarékos gazdálkodásra serkent, másrészt a káros szennyező anyagok kibocsátásának kiküszöbölésére, illetve minimalizálására ösztönöz. E kettős cél elérését szolgáló döntések az államigazgatás, a termelés, a kutatás és egyéb érintett területek valamennyi szervezeti szintjén csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azok meghozatalakor következetesen érvényesül a tudományos alátámasztás. A különböző határértékeknek, paramétereknek, szabványoknak, tűrési határoknak tudományos megalapozottsága nélkül a környezetvédelmi döntések ingoványos talajra épülnek, és éppen ezért sok bennük a bizonytalanság, amiért később drága árat kell fizetni. VIZEINK VÉDELME A kiállítás anyaga természeti kincseink bemutatása kapcsán — jelentőségének megfelelően — sokoldalú információt nyújtott a vizek védelmével összefüggő kérdésekről, vizeink minőségi állapotáról, az eddig megtett és folyamatban levő védelmi intézkedésekről, az alkalmazott módszerekről és eszközökről, továbbá a megoldásra váró feladatokról. A gondosan összeállított anyag jól érzékeltette, hogy az emberi környezet védelmével kapcsolatos erőfeszítések sorában jelentős helyet foglal el az a küzdelem, amely vízkincsünk megóvását célozza. Ez nem csoda, mivel köztudomású, hogy a víz a társadalmigazdasági fejlődés alakulásában meghatározó tényező, hiszen az ember és környezete sokoldalú kapcsolatának jóformán minden vonatkozása összefügg a vízviszonyokkal. Az ember élete és az ezzel kapcsolatos szerteágazó tevékenység folytonos beavatkozást jelent a természeti és ennek során a hidrológiai folyamatokba. Minden ilyen beavatkozás — tekintet nélkül arra, hogy hasznos következménnyel jár — megbontja a természetes egyensúlyt, változásokat idéz elő, amelyek gyakran káros hatásokat is vonnak maguk után. A hidrológiai folyamatokba történő emberi beavatkozás intenzitása fokozódik. Az ezzel kapcsolatos létesítmények száma rohamosan növekszik s így vízkészleteinket, valamint a hidrológiai jelenségeket módosító emberi tevékenységek térbeli kiterjedése is növekvő irányzatot mutat. A vizek mennyiségi és minőségi védelmét szolgáló intézkedések sorában igen jelentős a kormánynak a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelmének programjáról 1983-ban hozott határozata. A program célja, hogy a vízszükséglet-kielégítést szolgáló fejlesztéssel együtt a vízfelhasználásban megteremtse az ésszerűbb gazdálkodás feltételeit, s ezzel elősegítse, hogy a felhasználási célnak megfelelő minőségű vízkészlet rendelkezésre álljon. A vízzel való takarékos gazdálkodás és a vizek tisztasága fokozottabb védelme érdekében kijelölhető fő célok: — minden tevékenység során törekedni kell a friss víz felhasználási arányának ésszerű gazdálkodással elérhető legkisebb mértékére; — hosszú távon biztosítani kell, hogy mind az emberi tevékenységek, mind pedig az élővilág számára a felhasználási célnak megfelelő minőségű vízkészlet mindenkor rendelkezésre álljon; — az ivóvíz minőségű felszín alatti vizet csak az ivóvíz, a háztartási, az élelmiszer- és gyógyszeripari, valamint az üzemi szociális célú vízszükségletek kielégítése után szabad más célra felhasználni, a készletek újratermelődésének határáig; — népgazdasági szinten el kell érni, hogy a vízfelhasználótok kielégítése érdekében eszközölt ráfordítások gazdaságosak legyenek; — a vízkészlet területi eloszlása és a szennyeződési veszélyeztetettsége alapján, diferenciáltan meg kell valósítani a vizek védelmét; — a tudományos-műszaki fejlődést olyan irányba kell befolyásolni, hogy az alkalmazásra kerülő anyagok, eszközök, módszerek és létesítmények a vízkészletek kímélését, a környezeti megterhelés csökkentését eredményezzék. A TÉNYÉK TÜKRÉBEN A VI. ötéves terv folyamán a szenynyezőanyag-kibocsátás mérséklődött. Csökkent a szervesanyag- és az olajszennyezés, de ugyanakkor nőtt az ammónia- és nitrátszennyezés. Az öszszes ásványi sóterhelés növekedése a tervidőszakban jelentősen mérséklődött, illetve a tervezett határon belül maradt. A környezetre különösen káros nehézfémvegyületek lokális problémákat okoztak. A felszíni vizek vízminőségének romlási tendenciája lelassult. A Dunán az osztrák, a csehszlovák és a hazai erőfeszítések eredményeként javuló tendenciák érvényesülnek. A Tisza vízminősége összességében állandó, de az I. és II. vízminőség nehezen stabilizálható. A Balaton vízminőség-romlása megállt, bár a tó állapota továbbra is labilis. A közép-dunántúli vízfolyások szennyezettsége ma is jelentős. Folyóink, patakjaink vize túlnyomórészt II. osztályúak, kissé szennyezettnek minősíthető. A természetes védettségű felszín alatti vízkészletek minősége nem változott, de a karszt- és talajvizek szennyezettsége növekedett. A nitrátszennyeződés súlyos vízellátási gondot okozott. A meglévő gondok felszámolását, illetve mérséklését szolgálják a VII. ötéves terv célkitűzései. Ezek végrehajtása társadalmi méretű összefogást igényel. Konkrét tettekre van szükség ahhoz, hogy az alaposan átgondolt elvek, körültekintően kimunkált elgondolások maradéktalanul érvényesüljenek. Dr. László Ferenc c. egyetemi tanár 21