Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)

1986 / 7. szám

kát és szabványokat, a környezeti és társadalmi jelzőrendszer adatait; ele­meznie kell a gazdaságossági mutató­kat, a kockázatokat, valamint a vár­ható magatartásbeli változásokat. A beruházásokkal kapcsolatos kör­nyezeti hatásvizsgálatok már a terve­zés idején feltárják valamennyi várha­tó hatást, mig a szokásos gazdasági elemzésekből a nem közvetlenül érzé­kelhető hatások kimaradnak. A megoldásváltozatok értékelését, a legjobb változat kiválasztását az egész környezeti rendszer minőségéhez való hozzájárulás szempontjából kell érté­kelni. El kell kerülni, hogy egyoldalú döntések szülessenek, amelyek a kör­nyezet minőségét egysíkúan befolyá­solják. A döntésekhez számos szervezeten belüli és kívüli tényezőt kell figyelem­be venni, amelyek a folyamatok, erő­források, szerepkörök, szervezeti for­mák szempontjából állítanak fel kor­látokat. Előfordulhat ugyanis, hogy a legjobb megoldás megvalósításához szervezeti változtatásokra, az erőforrá­sok új felosztására, az alkalmazott technológiák javítására, a munkaerő hatékonyabb felhasználására van szük­ség. Igen fontos a különböző jogsza­bályi rendelkezések, előírások, vala­mint ezek hatásának ismerete a terve­zett döntésekre. A döntéshozatali rendszer számos rendszerelemzési és döntés-előkészitési módszert alkalmazhat, amelyekkel a különböző alrendszerek ellentmondásos problémái között az egyensúlyt meg­teremthetik. A döntéshozó csak akkor dolgozhat eredményesen, ha képes a szembenálló döntési tényezőket (pél­dául a technológiát és az ökológiát) összhangba hozni. Ezzel tudja a kör­nyező természeti elemek állapotát pon­tosabban kiszámítani és a keresztha­tásokat is figyelembe venni. A környezetvédelmi döntések megho­zatala előtt elemezni kell a tervezett intézkedések hatását az érintett em­beri közösségekre, állatokra, növé­nyekre és élettelen tárgyakra. Ehhez — ki kell választani olyan jelensé­geket, amelyekkel lemérhető a terve­zett tevékenységek vagy folyamatok hatása, és — meg kell határozni a hatás mér­tékét a természeti környezetre és az emberi életre. A mérlegelésnél szem előtt kell tar­tani azt az alapvető tételt, hogy a megfelelő természeti környezet az em­beriség fennmaradásához nélkülözhe­tetlen: a természet nyújtja a szükséges életfeltételeket, a termelésre és a fo­gyasztásra használt anyagokat. A ter­mészetnek jelentős kapacitása van az emberi felhasználás után képződött anyagok befogadására és asszimilá­­lására. Ha azonban ez a korábban végtelennek tűnt asszimilációs kapaci­tás kimerülne, akkor következne be a természet minőségének olyan mértékű romlása, amely gyakran visszafordítha­tatlan következményekkel járna. A környezetpolitika a szabályozás, a motiválás (szankcionálás és preferá­lás), a szervezés stb. eszközeivel tö­rekszik a környezetszennyezés vissza­szorítására, az erőforrások felhaszná­lása kapcsán keletkező nemkívánatos melléktermékek, hulladékok és szeny­­nyező anyagok képződésének erőteljes csökkentésére. A szabályozás, a befo­lyásolás által e téren elérni kívánt cél tehát kettős: egyrészt a rendelke­zésre álló készletekkel való takarékos gazdálkodásra serkent, másrészt a ká­ros szennyező anyagok kibocsátásának kiküszöbölésére, illetve minimalizálá­sára ösztönöz. E kettős cél elérését szolgáló dönté­sek az államigazgatás, a termelés, a kutatás és egyéb érintett területek va­lamennyi szervezeti szintjén csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azok megho­zatalakor következetesen érvényesül a tudományos alátámasztás. A különböző határértékeknek, paramétereknek, szab­ványoknak, tűrési határoknak tudomá­nyos megalapozottsága nélkül a kör­nyezetvédelmi döntések ingoványos ta­lajra épülnek, és éppen ezért sok ben­nük a bizonytalanság, amiért később drága árat kell fizetni. VIZEINK VÉDELME A kiállítás anyaga természeti kin­cseink bemutatása kapcsán — jelen­tőségének megfelelően — sokoldalú in­formációt nyújtott a vizek védelmével összefüggő kérdésekről, vizeink minő­ségi állapotáról, az eddig megtett és folyamatban levő védelmi intézkedé­sekről, az alkalmazott módszerekről és eszközökről, továbbá a megoldásra vá­ró feladatokról. A gondosan összeállított anyag jól érzékeltette, hogy az emberi környezet védelmével kapcsolatos erőfeszítések sorában jelentős helyet foglal el az a küzdelem, amely vízkincsünk megóvá­sát célozza. Ez nem csoda, mivel köz­tudomású, hogy a víz a társadalmi­gazdasági fejlődés alakulásában meg­határozó tényező, hiszen az ember és környezete sokoldalú kapcsolatának jóformán minden vonatkozása össze­függ a vízviszonyokkal. Az ember élete és az ezzel kapcso­latos szerteágazó tevékenység folyto­nos beavatkozást jelent a természeti és ennek során a hidrológiai folyama­tokba. Minden ilyen beavatkozás — tekin­tet nélkül arra, hogy hasznos következ­ménnyel jár — megbontja a termé­szetes egyensúlyt, változásokat idéz elő, amelyek gyakran káros hatásokat is vonnak maguk után. A hidrológiai folyamatokba történő emberi beavat­kozás intenzitása fokozódik. Az ezzel kapcsolatos létesítmények száma roha­mosan növekszik s így vízkészleteinket, valamint a hidrológiai jelenségeket módosító emberi tevékenységek tér­beli kiterjedése is növekvő irányzatot mutat. A vizek mennyiségi és minőségi vé­delmét szolgáló intézkedések sorában igen jelentős a kormánynak a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víz­tisztaság fokozott védelmének prog­ramjáról 1983-ban hozott határozata. A program célja, hogy a vízszük­séglet-kielégítést szolgáló fejlesztéssel együtt a vízfelhasználásban megte­remtse az ésszerűbb gazdálkodás fel­tételeit, s ezzel elősegítse, hogy a fel­használási célnak megfelelő minőségű vízkészlet rendelkezésre álljon. A vízzel való takarékos gazdálkodás és a vizek tisztasága fokozottabb vé­delme érdekében kijelölhető fő célok: — minden tevékenység során töre­kedni kell a friss víz felhasználási ará­nyának ésszerű gazdálkodással elérhe­tő legkisebb mértékére; — hosszú távon biztosítani kell, hogy mind az emberi tevékenységek, mind pedig az élővilág számára a felhasználási célnak megfelelő minősé­gű vízkészlet mindenkor rendelkezésre álljon; — az ivóvíz minőségű felszín alatti vizet csak az ivóvíz, a háztartási, az élelmiszer- és gyógyszeripari, valamint az üzemi szociális célú vízszükségletek kielégítése után szabad más célra fel­használni, a készletek újratermelődésé­nek határáig; — népgazdasági szinten el kell ér­ni, hogy a vízfelhasználótok kielégíté­se érdekében eszközölt ráfordítások gazdaságosak legyenek; — a vízkészlet területi eloszlása és a szennyeződési veszélyeztetettsége alapján, diferenciáltan meg kell való­sítani a vizek védelmét; — a tudományos-műszaki fejlődést olyan irányba kell befolyásolni, hogy az alkalmazásra kerülő anyagok, esz­közök, módszerek és létesítmények a vízkészletek kímélését, a környezeti megterhelés csökkentését eredményez­zék. A TÉNYÉK TÜKRÉBEN A VI. ötéves terv folyamán a szeny­­nyezőanyag-kibocsátás mérséklődött. Csökkent a szervesanyag- és az olaj­­szennyezés, de ugyanakkor nőtt az ammónia- és nitrátszennyezés. Az ösz­­szes ásványi sóterhelés növekedése a tervidőszakban jelentősen mérséklődött, illetve a tervezett határon belül ma­radt. A környezetre különösen káros nehézfémvegyületek lokális problémá­kat okoztak. A felszíni vizek vízminőségének rom­lási tendenciája lelassult. A Dunán az osztrák, a csehszlovák és a hazai erő­feszítések eredményeként javuló ten­denciák érvényesülnek. A Tisza vízmi­nősége összességében állandó, de az I. és II. vízminőség nehezen stabilizál­ható. A Balaton vízminőség-romlása megállt, bár a tó állapota továbbra is labilis. A közép-dunántúli vízfolyá­sok szennyezettsége ma is jelentős. Folyóink, patakjaink vize túlnyomórészt II. osztályúak, kissé szennyezettnek mi­nősíthető. A természetes védettségű felszín alatti vízkészletek minősége nem változott, de a karszt- és talajvizek szennyezettsége növekedett. A nitrát­szennyeződés súlyos vízellátási gondot okozott. A meglévő gondok felszámolását, il­letve mérséklését szolgálják a VII. öt­éves terv célkitűzései. Ezek végrehaj­tása társadalmi méretű összefogást igényel. Konkrét tettekre van szükség ahhoz, hogy az alaposan átgondolt elvek, körültekintően kimunkált elgon­dolások maradéktalanul érvényesülje­nek. Dr. László Ferenc c. egyetemi tanár 21

Next

/
Thumbnails
Contents