Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 7. szám
jainak, eredményeinek jobb megismerését. A Vízügyi Vezetők Értekezletének ez évi, 33. ülése gazdag napirendjéből csak néhányat emeltem ki, azonban e néhány is mutatja, hogy a sokoldalú vízgazdálkodási együttműködésnek milyen komoly eredményei és feladatai vannak. A VVÉ-ben szokás, hogy a rendező ország a lehető legtöbbet igyekszik megmutatni a saját eredményeiből. Ezúttal a szovjet küldöttség tett meg mindent ennek érdekében. Az ülés során kiállítást szerveztek, ahol bemutatták a melioráció és a vízgazdálkodás terén elért legújabb eredményeiket. Az ülés megnyitásakor Huszainov, a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese impozáns számokkal jellemezte a köztársaságban végzett sokirányú meliorációs és vízgazdálkodási munkát, Vasziljev N.. a Szovjetunió összszövetségi meliorációs és vízgazdálkodási minisztere pedig az SZKP XXVII. Kongresszusa által elfogadott Program alapján fogalmazta meg a szovjet melioráció és vízgazdálkodás fejlesztésének új feladatait. Ennek a Programnak az alapján a következőket lehet mondani: a Program a Szovjetunió szociális és gazdasági fejlődésének alapja, legfontosabb ennek alapján az agráripari egyesülések erősítése, a mezőgazdaság ipari alapokra helyezése, a földek termőképességének további fokozása és a mezőgazdasági termelés hatékonyságának a növelése. Kitűzött cél a kedvezőtlen körülményektől való függés felszámolása. Ez a célkitűzés valóban fontos, ha ismerjük, hogy a mezőgazdasági területek legnagyobb része száraz, aszályos körzetekre esik, egyharmad része pedig állandóan szenved a víztöbblettől, és csak a lecsapolás adhat megoldást a probléma rendezésére. Az ország agrárpolitikájának fontos eszköze a földek meliorációja. A melioráció a szovjethatalom első éveiben már fejlődésnek induilt, de erőteljesebben csak 1966-ban, az SZKP májusi plénumán hozott határozat után bontakozott ki. Az eltelt időszak alatt kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, és jelenleg 19,7 millió ha, a lecsapolt terület pedig 14,6 millió ha. Az összegyűlt tapasztalatok, a vízgazdálkodási szervezetek termelőiipari bázisa, a stabil meliorációs kollektívák teszik lehetővé az 1984-ben elfogadott hosszú távú meliorációs program alapján felvetett bonyolult és nagyléptékű feladatok kijelölését. A program szerint 2000-ig 30—32 millió ha-ra nő az öntözött, és 19—21 millió ha-ra a lecsapolt területek nagysága. Ezeken 55—60 millió tonna szemestermény (ebből 18—20 millió tonna kukorica), 115—125 millió tonna takarmány előállítását lehet elérni. A rizstermés 4 millió tonnára, a gyapot 10,5 millió tonnára, a zöldségfélék 29 millió tonnára emelhetők a meliorált területeken. Ülésezik a Vízügyi Vezetők Értekezlete A Szovjetunió szociális és gazdasági fejlesztési tervének 1986—1990 közötti időszakára, valamint a 2000-ig terjedő időszakra előirányzottaknak megfelelően állami erőforrásokból 3,3 millió ha terület öntözésre való berendezését és 3,6 millió ha lecsapolásához szükséges berendezéseket és eszközöket kell biztosítani. A lecsapolást nem igénylő területeken (mintegy 8,3 millió ha-on) kultúrmérnöki munkák végzése szükséges. A legégetőbb feladatok közé sorolhatók az 5,6 millió ha-on meglevő öntözőrendszerek műszaki állapotának javítására irányuló vízgazdálkodási intézkedések. A legfontosabb feladatok köre még kiegészíthető a következőkkel: a melioráció komplex megoldásának, az öntözött és lecsapolt területek hasznosítása hatásfoka növelése, a műszaki színvonal emelése, a vízépítés minőségének növelése. Újabb célkitűzés, hogy át kelll térni a víztakarékos technológiák alkalmazására, a vízkészletek regionális újrafelosztásával kapcsolatos problémák elmélyült kidolgozására és megoldására. A melioráció fejlesztéséhez a Szovjetuniónak is ad segítséget a kétoldalú együttműködés, a baráti országokkal kialakított gazdasági és műszaki kapcsolat. Módunkban volt megismerkedni a Minvodhoz és a baráti szocialista országok megfelelő intézményei közötti kapcsolat egyes eredményeivel. A szovjet meliorációs és vízgazdálkodási minisztérium kétoldalú műszaki-A magyar küldöttség, a VVÉ. 33. ülésén