Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 3. szám
Delkelet-Tiszontul «vízföldtani «viszonyai DK-Tiszántúl vizsgált területén az ivóvíz minőségű vízigény kielégítése felszín alatti vizekből történik. Vízbeszerzési szempontból legfontosabb képződmények az Ér, Körösök és a Maros pleisztocén üledékei, A terület vízföldtani értékét jellemző átlagos kettős fajlagos vízhozama legkisebb (q = 2—3 l/perc/ m2) a porózusképződmények legkisebb %-os arányával jellemezhető medence belsőben, legnagyobb a Maros (q = 10—25 l/perc/m2) és a Sebes— Körös (q=7—10 l/perc/m2) hordalékkúpján. A legjobb vízadóképességűek a felsőpleisztocén, kedvezőek, de az előzőnél kisebb vízföldtani értékűek az alsópleisztocén, legkisebb fajlagos hozammal jellemezhetők a középső pleisztocénüledékek. A pannoniéi homokkövek a terület termálvízbeszerzésének bázisai. E terület Magyarország DK-i sarkában, a Körösök süllyedékén és a Maros hordalékkúpján fekszik. Földrajzi határai a Mezőhegyes—Orosháza—Békésszén tandrás—Túrkeve—Bucsa—Biharkeresztes országhatárvonallal húzhatók meg (1. ábra) Közigazgatásilag Békés megye egész területét, Csongrád, Szolnok és Hajdú-Bihar megyék néhány települését foglalja magába. A vizsgált területen jelentkező kommunális, ipari és mezőgazdasági vízigények kielégítése felszín alatti vizekből történik. Ivóvízbeszerzési szempontból legfontosabb képződmények a pleisztocénüledékek, ezeket csapolja meg a kb. 9000 fúrt kút több, mint 95%-a. A néhány felsőpliocénre telepített kút kis hozamú, ivóvíz-hasznosításra kedvezőtlen hőmérsékletű vizet tár fel. A felsőpannóniai víztárolók a hévízbeszerzés bázisai. A terület vízföldtani adottságai az ivó-, ill. termálvízbeszerzés céljával mélyített kutak létesítéskori adatai alapján ismertek. Ezeket az ismereteket foglalja rendszerbe az Urbancsek J. (19) által szerkesztett kútkataszter-sorozat. A vízföldtani megítélést a különböző tájegységbeosztások tükrözik: — Urbancsek J. (18) negyedkori üledékfelhalmozás alapján lehatárolt tájegységei közül a Körös és Hortobágy köze (11), Körösök süllyedéke (12), és a Maros törmeilékkúpja (14); Békéscsaba-nagyszénási süllyedék (13) — Erdélyi M. (2) vízföldtani tájtérképén a Körösi süllyedék (31.1) és a Délalföldi és Körösi süllyedék köze (30.2); — Schmidt E .R. (10) vízföldtani atlasza szerint a középalföldi süllyedék keleti része (48) vízföldtani tájegységek tartoznak részben, vagy egészében a vizsgált területhez. 1. Holocén víztartók A terület holocén képződményei (öntésagyag, szikes iszap, folyóvízi iszap, agyagos lösz, homokliszt, folyóvízi kőzetlisztes homok, folyóvízi homok, kavics, tőzeg) a talajvíztartó felső részét vagy fedőjét alkotják. Gyakorlati jelentőségüket a talajvíz-utánpótlási és nyomásviszonyainak meghatározása adja. Az agyagos-iszapos ártéri üledékek és a lefolyástalan területek tőzeges képződményei alatt a talajvíz az Alföld területének jelentős részén nyomás alatt áll, a fúrásokban néhány dm-t, gyakorta 1—3 m-t is emelkedik (9). A nyári száraz időszak nagymértékű párolgása miatt a rossz vízvezető képességű felszín megrepedezik, a párolgás a felszínről és — a repedések mélységéig — a felszín alól igen erős, a felszín így nagy területeken elszikesedik, a talajvízszint lecsökken (4, 5, 8). A homokos, jó vízvezető, parti vagy mederüledékek alatt a talajvíz nyílt tükrű, kis sótartalmú, többnyire mezőgazdasági öntözésié és háztartási hasznosításra alkalmas. Ilyen talajvizet találunk foltokban a Hármas-Körös mentén és — nagyobb területi elterjedésben — a Maros hordalékkúpján. 8 1. ábra. DK-Tiszántúl átnézetes helyszinrajza 2. ábra. Homokrétegek %-os aránya a Pleisztocén összlettben
