Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 1. szám
Ahévlzgazdálkodás természetes és fontos része az általános vízgazdálkodásnak, ezen belül a felszín alatti vízgazdálkodásnak. Tudomásul kell vennünk, hogy a hévízgazdálkodás ma már éppen olyan fontos és egyre növekvő fontosságú az ország életében, mint a mezőgazdasági földekkel való gazdálkodás. A kettőt az teszi többek között hasonlóvá egymáshoz, hogy egyikből se lehet importunk. Mindkettőből csak azzal gazdálkodhatunk, amink van. Ezért mindenekelőtt világosan látnunk kell, hogy a hévíz nem azé, aki megfuratja, hanem a magyar nép tulajdona, aki kormányzati szervein belül az OVH-t jelölte ki a hévízkincs kezelőjének. Ezzel a kinccsel való jó, vagy rossz sáfárkodás pedig nemcsak a ma, vagy a holnap, hanem a holnapután fejlesztésére, is komolyan kiható feladat. A víz, és ezen belül a hévíz belátható időn belül nem lesz más ásványi nyersanyaggal helyettesíthető, tehát a vele való gazdálkodás — helyettesíthetetlensége és importálhatatlansága miatt — rendkívül fontos. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ma hévizeinkkel az OVH minden ide vonatnakozó erőfeszítése ellenére nem gazdálkodunk. A hévíznek nincs ára, alig van használati díja, pedig használati értéke van! Ma inkább sporadikusan jelentkező, és legtöbbször igen pazarló hévízhasznosításról beszélhetünk, mely a pillanatnyi állami támogatás mértéke szerint növekszik, vagy stagnál. 1. A készletek A gazdálkodás egyik alapja a rendelkezésünkre álló, gazdálkodásba vonható vagy másképpen műrevaló készletek ismerete. Ebben még nagyon sok különvélemény tükröződik. A vízkészletek meghatározásánál van egy beidegzett hazai terminológia. Amíg például a „szén"-en a carboniumot értjük, és ha az egyéb összetevőkkel — mondjuk, hogy szennyezőkkel — együtt fordul elő, kőszénnek, ezen belül is, továbbosztva lignitnek, barnakőszénnek, feketekőszénnek stb. nevezzük, addig a víz elnevezés a H20 mellett a — fizikai, kémiai, biológiai — szennyezőket is magában foglalja. Az alkalmazott osztályozás pedig csak egy-egy komponens, vagy éppen a víz helyzete alapján történik. Ez okozza a legtöbb zavart a gazdálkodás vizsgálatánál. Amikor a vizet például hőmérséklete alapján osztályozunk, egy olyan fizikai szennyezőt emelünk ki, ami nem dönti el a használhatóságát általánosságban, hanem csak egy szűk érdekszférában való közvetlen felhasználhatóságra utal. Tulajdonképpen az volna a helyes, ha a vízkészlet kiinduló bázisának ezentúl a 0 °C hőmérsékletű steril, desztillált vizet (alapvizet) tekintenénk.) Innen kiindulva sokkal egyszerűbb, világosabb a vízkészletek meghatározása és ebből következően a vízkészletgazdálkodás is. Mert minden, ami nem alapvíz, az szenynyező anyag a vízben — így a 0 °C-nál nagyobb hőmérséklet is —. Ennek értelmében úgy vélem, hogy a hévízkészletek meghatározásán ezentúl egyértelműen az alapvíz és a fizikai, illetve kémiai szennyezők együttesének meghatározását kell értenünk. Ez az egység együtt a hévízkészlet. Amikor tehát erről beszélünk, akkor az alapvíz, annak szennyezőanyagait és tározott hőmennyiségét is beleértjük. A vízkészletnek nincsen mennyisége és minősége külön. A készleteket eleve csak olyan kategóriákban — ha úgy tetszik minőségi csoportokban — szabad nyilvántartani, amiben az azonos felhasználási célra azonosan használható — közvetlenül, vagy közvetve (szennyezőinek mennyiségét változtatva) felhasználható — víz található. A készletosztályozási elvek helyes sorrendje eldöntheti a hasznosítás helyes rendjét is. Ahogyan senkinek nem jut eszébe például a hazai kőszénkészletek nyilvántartásánál a lignitet, a barna- és a feketekőszenet öszszekeverni, úgy nem szabad a hévizet sem egyetlen kategóriának tekinteni, hanem az alapvíz szennyezői szerint csoportosítani. A hévízkészlet rendkívül változatos. Szinte minden részterület önálló fajta készletet jelentene. Az összevonás érdekében a hévízfelhasználás szerint még egybe fogható csoportokat kell alkotni. Ezek az osztályok azonban csak a hévízkészlet osztályai lehetnek, és nem az egyes szennyező komponensek szerinti osztályozások! Első osztályozási elv a készletek dinamikus, vagy statikus volta. Ez semmilyen más ásványi nyersanyagnál nincsen, így feltétlenül a legfontosabb osztályozási elv. A dinamikusan utánpótlódó hévíz kitermelésénél hasznosíthatjuk a természetes úton felszínre lépő készletet, azaz a dinamikus készletáramló vizét. Ekkor egy sokévi egyensúlyi szint körüli hasznosítást végzünk és emberi léptékkel mérve állandó hévizet (tehát alapvizet, fizikai és kémiai összetevőt) tudunk hasznosítani. A dinamikus készlettel rendelkező értékes vízkészleteinket — gyógyvíz, ásványvíz — ha kicsi a dinamikus készlet tárolt része — csak ilymódon szabad hasznosítani. Amennyiben a tározott készlet jelentős, úgy a dinamikus áramló készletnél többet is kitermelhetünk a hévíz változása nélkül az áramló készlet felett termelt hozam függvényében hosszabb-rövidebb ideig. A sztatikus készlettel rendelkező hévíz termelése csak meghatározott ideig lehetséges folyamatosan romló termelési viszonyok mellett. Ezért a sztatikus készlettel rendelkező hévizeket csak a legértékesebb módon szabad felhasználni. A dinamikus készlettel és ezen belül nagy áramló és kis volumetrikus készlettel rendélkező hévíz közel optimális hasznosítására példa a Hévízi tó. Nyilvánvaló, hogy itt csak a dinamikus áramló készlet staciométer hasznosítása az egyetlen ésszerű megoldás. Lényegében az is történik, bár a tó víztartójára fúrt kutak a tó hozamát csökkentették, de használhatóságát ezek még nem érintették. A példából következik, hogy a dinamikus áramló hévízkészlettel való gazdálkodásnak egyik alapja az, hogy az utánpótíódási területet megóvjuk a káros beavatkozástól. Amennyiben pedig népgazdasági érdekből gazdaságosabb a hévízgazdálkodásnak kárt okozó termelés fenntartása, úgy a problémát elkendőző szakvélemények helyett a teendőket világosan és tisztán megmutató szakanyagra van szükség, valamint az ezek alapján történő időbeli felkészülésre. Lényegében hasonló helyzet előtt állunk a budai gyógyforrások és sekély kutak esetén is, de az új gazdálkodásra időben történő felkészülés helyett várakozunk. A második osztályzási elv a felhasználási cél kell legyen. Vannak, voltak és lesznek kísérletek, amelyek a vizet — vagy a hévizet — általános szempontból kívánják osztályozni. Ez azonban aligha elérhető tudományos cél. A gyakorlat számára a cél-osztályozások — a felhasználás szerinti osztályozások — hasznosabbnak bizonyulnak. 6 heu izguzdulkodas
