Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 2. szám
be. Az új agrárpolitika lehetőséget adott a kisgazdáknak arra, hogy egyenlő félként vegyenek részt a földhasználat fejlesztését célzó reformokban. Ezt tükrözik a Földjavítási Törvény (melioricációs és földhasználati) számos pontja. A rizstermesztés és mezőgazdaság hatékonyabb fejlesztésébe külföldi tőkét is bevontak és egyre szélesebb körben kezdték meg alkalmazni az amerikai technológiát. Mindezek egyik fő célja az volt, hogy csökkentsék a tervek megvalósítási-átfutási idejét. A kutatások és a műszaki fejlesztés átfogó feltételei kialakultak. Ennek keretében az alábbi kutatási-fejlesztési feladatoknak biztosítottak elsőbbséget: A vízigények és a szivárgások. Megkezdték a rizsföldek függőleges szivárgási veszteségeinek felmérését is, amit azelőtt sohasem vizsgáltak. Mérték a tényleges vízfogyasztást a rizsföldeken, vizsgálták a talajok termékenységét. Elvégezték a domborzati felméréseket stb. A szántóföldeken vizsgálatokat végeztek a megfelelő gabonafajták kiválasztására, a különböző (árkos, barázdás) öntözési módszerek összehasonlítására. A vízrendezés területén a gravitációs és szivattyús rendszerek hatékonyságát vizsgálták. Országos méretű felméréseket végeztek a lefolyási tényezőkre és a gyülekezési időre, a csapadék intenzitására stb. vonatkozóan. Beható vizsgálatokat végeztek a gátak áteresztő képessége és egyéb mechanikai tulajdonságainak megismerésére. E hely nem alkalmas mindazoknak a kutatási és műszaki fejlesztési céloknak és feladatoknak a felsorolására sem, amit éppen ezekben az évtizedekben kezdtek el, illetve terjesztettek ki. A koreai háború 1953-ban fejeződött be. Ekkor a japán gazdaság viszszaesett. Amerika feleslegtartalékai oly mértékben lenyomták az élelmiszerárakat Nyugaton, hogy ahhoz viszonyítva a japán élelmiszerárak magasak voltak. Ráadásul 1954-ben rekord rizstermést arattak, s gyakorlatilag megvalósították a rizsönellátást, így a növekvő bruttó mezőgazdasági termelés új agrárpolitikát követelt, ezért a kormány a mezőgazdasági termékek szelektív expanzióját határozta el, és a termelékenységet a mezőgazdaság szerkezeti átalakításával akarta növelni. Kb. 1955-től kezdve a mezőgazdaságból megindult az elvándorlás a másodlagos és harmadlagos ipari területekre, különösen a nehéziparba. Szükségessé vált a rizsterületek vízszétosztásának automatizálása. A hatvanas évektől kezdve kezdték el kidolgozni a mezőgazdaság szelektív expanziós szerkezeti kereteit. Ennek lényege, hogy elsősorban nem a rizstermesztés, hanem a mezőgazdaság más területeit részesítették fokozott támogatásban. A meliorációs beavatkozások korábban a rizsföldekre koncentrálódtak. A belső rizsfogyasztás, illetve a rizs önellátás mértékének a földjavítási programok egyéb növényi termékek belső termelésének fokozására irányultak. Ennek érdekében a rizsföldeket több célú földhasználatokká kezdték alkalmassá tenni. Ezáltal lehetővé válik, a rizsterületeken zöldség, vagy takarmánynövények termesztése is, az évezredes monokultúra helyett. Ezek a meliorációs és földhasználatfejlesztési programok óriási mennyiségű befektetést kívánnak. Eredményeik is hosszú időre szólnak. — Az első Földjavítási Hosszútávú Terv (1965—74) — kormányzati — beruházása: 2,6 trillió yen a tízéves periódusra. (Megj.: „trillió” angol rendszerben 1018, amerikai rendszerben: 1012.) 1972-ben, a program 8. évében a terv 104%-át hajtották végre. — A Második Földjavítási Hosszútávú terv (1973—82) célja: a magas hatékonyságú mezőgazdaság gyors fejlesztése, a falvak jóléti körülményeinek megteremtése, a rizs és egyéb termékek rotációja, a környezetszenynyezés megelőzése. A Harmadik Földjavítási Hosszútávú Terv (1983—92) célja a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése, a mezőgazdasági termelés újraszervezése és az önellátás szélesítése és erősítése. Tengerentúli (külföldi) technikai kooperáció érdekében a japán kormány első lépése 1954-ben történt, a Colombo Tervben való részvételével. 1961-ben megalapították a Tengerentúli Gazdasági Társaság Alapítványát, amely a közmunkálatok (öntözési rendszerek, csatornázások stb.) elvégzéséhez szükséges kooperációról gondoskodott. 1962-ben létrejött a Tengerentúli Technikai Együttműködés ügynöksége. E kettő ma is a nemzetközi kooperáció fő szerve. Mind Japánban, mind külföldön a Japán Nemzetközi Együttműködési ügynökség (JICA) működik 1974 óta, s közvetíti a programokat, fejlesztéstanulmányokat stb. A kutatás és technológiai fejlődés fontos szerepet játszik a mezőgazdaság — ezen belül a rizstermesztés és öntözés — technológiájának haladásában. A gyors gazdasági növekedés korszaka után a földek ára növekedett. A vízforrások egyre inkább elszennyeződtek. Ezért az egész országra kiterjedő csőhálózatot építettek ki a hagyományos csatornarendszer helyébe. Ezzel megtakarítottak a föld árából, a szennyvíz befolyását megakadályozták és a vízellátást megkönnyítették. A vízgazdálkodást a számítástechnika alkalmazásával tették racionálisabbá, s a vízszállító és szétosztó csőhálózat kifejlesztésével egyidejűleg új vízgazdálkodást fejlesztettek ki. A szántóföldek öntözésének technológiai fejlesztése is előtérbe került. Ezt ugyancsak széles körű kutatómunkára alapozzák. A szántóföldek öntözésére esőszerű berendezéseket használnak. A felszíni, vagy felszín alatti, de fix vízszétosztó hálózattal működő esőztető berendezéseik vannak. Japán öntözési, rizstermesztési történetének vázlatos ismertetése után szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a japán mezőgazdasági vízgazdálkodás, vízhasználat — rizstermesztés — melioráció egészében nem lehet számunkra „minta”. A lényegesen eltérő természeti és társadalmi környezet történelmi változásainak és határainak számos eleme, tényezője és eredménye azonban kiegészítheti, elmélyítheti, gazdagíthatja a magyar mezőgazdasági föld- és vízhasználat tapasztalatainak feltárását és elemzését és ezekhez kapcsolódva a jelen és a jövő tennivalóinak pontosabb megfogalmazását. Éppen e lényeges különbözőségből eredő sajátságai adhatnak újabb gondolati és módszertani ösztönzést ehhez a munkákhoz, a magyar mezőgazdasági vízgazdálkodás, melioráció történetének átfogóbb és elemzőbb megismeréséhez. Ilyen felfogásban lehet indokolt japán öntözéstörténetének néhány olyan tapasztalatát összefoglalni, amely számunkra is figyelemre méltó fejlődéstörténeti tendenciát fejez ki. Ezek a következők: 1. Az öntözés fokozatosan szerves részévé vált mind a vízgazdálkodásnak és a meliorációnak, mind a mezőgazdasági földhasználatnak és termesztéstechnológiának, és egyre inkább függvénye lett a mezőgazdasági infrastruktúra egészének. 2. Az öntözés nagyobb arányú fejlesztése mindig szerves része volt a gazdaságpolitika és az agrárpolitika rendszerének. 3. Az öntözés, melioráció fejlesztés nagytérségi elemei inkább centralizált, a földhasználati kihasználás viszont főként decentralizált ökológiai-műszakipolitikai megközelítést igényelt. 4. A vízgazdálkodás, melioráció nagyobb arányú fejlesztésének legjelentősebb forrásai mindig központi — esetenként külföldi tőke — befektetést kívánnak. A paraszti használók gyakran a javított termelési-természeti feltételek kihasználására sem rendelkeztek elegendő forrással. 5. A kutatás és műszaki fejlesztés nemcsak az új gazdálkodási és meliorációs kapacitások létrehozásának, de a meglevők hatékony kihasználásának és működésben tartásának is nélkülözhetetlen feltételévé vált. 6. A melioráció, vízgazdálkodás, élelmiszertermelés fejlesztése még Japán esetében sem nélkülözhette a nemzetközi kapcsolatok kialakítását és ápolását a tudományos-műszaki fejlesztési és a technológiai haladás érdekében. 7. Japánban a vízgazdálkodás, melioráció, földhasználat fejlesztésének mindig fontos eszköze volt a viszonylag átfogó és részletes jogi szabályozás. Ezeket általában a kapcsolódó jogok és kötelességek együttes rögzítése jellemezte. Az ilyen jogi szabályozások (törvények) viszonylag gyorsan változtak, mert igyekeztek „szabályozottan” követni a természeti és társadalmi feltételek és igények változásait a történelem folyamán. Dr. Petrasovits Imre a mezőgazdasági tudományok doktora 19
