Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 7. szám
Egy ismeretlen hőstett A MEGMENTETT ZSILIPHÍD A szekszárdi szakaszmérnökség vezetői hívták fel a figyelmünket Gyöke Józsefre. Duna menti ember, beírta magát Bogyiszló történetébe! Sőt, ha úgy tekintjük, még az antifasiszta ellenállók között is helye lenne! Tett, cselekedett az értelmetlen pusztítás, rombolás ellen. És már 85 esztendős. A figyelmet a szekszárdiak felhívták, de arról már megfeledkeztek, hogy mikor érkezünk a városba. Szerettük volna megtudni a szakaszmérnökségen: ennyi esztendő után hogyan találtak rá Gyöke Józsefre? Dehát erre nem volt alkalmunk .. . Gyöke Józsefre azonban — hosszú keresgélés után — mégis ráakadtunk. És szerencsére a negyven esztendőn át őrzött történetet is feljegyezhettük. Ezüst hajú, fehér bajszú, piros arcú ember Gyöke József. Sűrű, még mindig mozgékony férfi. Az ilyen öregemberekre mondját, hogy: „kicsattan az egészségtől”. Dehát nem véletlenül érte meg ilyen legényesen a 85. esztendejét Gyöke József. Mindig a természetben, vizek, erdők karolásában élt. Még ma is kapál, szőlőt metsz, permetez. A soványka nyugdíj miatt még mindig rászorul régi jóbarátjára, a természetre. — Hogyan került kapcsolatba a vizekkel Józsi bácsi? — Kezdem azzal, hogy Tolna megyében születtem, Felsőnyéken, paraszti családból. Az állatok, az erdő-mező, a vizek a mindennapjaimhoz tartoztak. Kecskeméten, a jogakadémián ösztöndíjjal tanultam, s az Alföldről igyekeztem vissza a szülőföldemre. Még az 1930-as esztendőkben alkalmam nyílott rá, hogy megismerjem a Duna tolnai oldalán fekvő községek — Báta, Alsónyék, Sárpilis, Decs, öcsény és Sióagárd — belvízszabályozását, illetve vízelvezetési rendszerét. Aztán megismertem egy igen érdekes térképet is, amely ezt a címet viselte: „Tolnamegye Sárköz vidéke 1818-ban. Schemann József egykorú felvétele." Beletanultam így kicsit a vízi világba, s ennek pályám során nem kis hasznát vettem. Ugyanis 1937-ben Bogyiszlóra kerültem, miután a község képviselőtestülete megválasztott a jegyzői tisztségre. Ez a település a régi időkben is szenvedett az árvizektől, belvizektől és 1945 februárjában megpróbáló idők köszöntek rá. Jött a jegesár... Hivatalba lépésem után én azonnal bekapcsolódtam a Paks—Bogyiszlói Ármentesítő Társulat életébe, sőt hamarosan választmányi tag is lettem. A Társulat vezetését egyébként Fittler Béla igazgató-főmérnök látta el — demokratikusan, nagy tudással, lelkiismeretesen. A zsiliphíd megmentésére így emlékezik Gyöke József: — A háború utolsó hónapjaiban, 1944 telén a szovjet hadsereg átkelt a Dunán, s megkezdte az előnyomulást Pécs és Szekszárd irányában. Bogyiszló egyszerre vízijárművek nélkül maradt. A magyar utászok ugyanis elvitték a község kompjait, ladikjait, csónakjait. A külvilággal a kapcsolatot egyedül a bogyiszló—tolnai úton épült zsiliphíd jelen-Gyöke József, az unokájával tette. A hidat ekkor már katonai őrség vigyázta, és tudtuk azt is, hogy — felkészülve a visszavonulásra — aláaknázták azt. A karácsony és újév közötti napokban katonai gépkocsi állt meg a községháza előtt. Egy magas rangú törzstiszt lépett be az irodába. Bemutatkozott: „Békésy ezredes vagyok, a 14. vadászhadosztály parancsnoka.” Aztán: „közlöm önnel, hogy holnap kiürítjük Tolnát és Szekszárdot. ..” „Lenne egy kérésem!” — mondtam. „Kérem, hogy tekintsenek el a Tolna alatti zsiliphíd felrobbantásától. Kompok nélkül mozdulni sem tudunk!" „Sajnálom, a kérést nem teljesíthetem!” Az ezredes köszönt és távozott. Én meg szaladtam az Armentesítő Társulat községházán levő telefonjához. Felcsöngettem Budai Józsefet, a karaszifoki gátőrt, s kértem rá, hogy hozza magával a gógai gátőrt is. üzentem a gógai er-A zsiliphíd megmentése idején í:j * J V fii S I .'■■■* I Az ország legmodernebb paprikamalma működött Bogyiszlón, a háború előtt. A kép a malom avatásán készült 20
