Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 6. szám
A Péti-tónál, Varászlón A varászlói vízimolnár, Peti Antal a kilencvennegyedik esztendejébe lépett. Mint mindig, minden januárban, ezidén is jött tőle az újévi köszöntőlap, öreges, hosszúkás, de szép olvasható betűkkel. Még mindig nem reszket a keze, mert ha reszketne, azon mód elárulná az írása. Bukdácsolnának, imbolyognának a betűi, mint a kocsmából hazatántorgó, estéli részegek. A Somogy megyei Varászló nem éppen a világ vége, de közel sincs éppenséggel a főútvonalakhoz. Még Marcalitól is jó kis nyargalás gépkocsival. Kaposvárra menet nem esik útba, Nagykanizsára menet ugyanúgy nem. Az ember nem teheti meg, hogyjártában-keltében, csak úgy felüdülésképpen bekukkantson az öreg molnárhoz — az ember egyre sebesebben robog, száguldozik, egyre zihálóbb tüdővel verekszik az idővel. Az ember az óráját lesi, a kilométereket számolja. Valaha nem rohantunk így — nem hagytuk magunk mögött az emberi szót, az áradó csöndet, a tücsökzenét. Azelőtt többet kerestük, s mintha jobban is éntettük volna egymást. ígérgettem én is esztendőről-esztendőre a látogatást, készülődtem fél évtizede Varászlóra. Nyolcvannyolcadik esztendejét taposta Peti Antal, amikor utoljára a malomkő-asztalnál ültem, s immár a derekáig ért a kilencvenes éveinek, midőn újra reá nyitottam az ajtót. Restellni való akad hát — szerencsére Peti Antal házában nem várják el a mentegetődzést. Itt még úgy fogadják a vendéget, mint valamikor a múlt században: az a fő, hogy megjött, s azért sürgölődnek-forgalódnak, hogy minél tovább tartóztassák. Odakinn, a falu szélén A varászlói Peti-tó A vendéget itt terített asztalhoz ültetik, az óriás vén hársfa alá, arany színű tyúkhúslevessel, rántott csirkével és tejfölös paprikás uborkával kínálják. No meg koccintásra emelt pohárral, jófajta olaszrizlinggel. — Mit iszik mostanság Toncsi bácsi? Az öreg molnár elérti a kérdést, hat esztendeje is elértette, amikor erről kérdeztem. A vízi molnárra vonatkozó szólást — ,,ha vize van bort iszik, ha vize nincs, vizet iszik" — jómagam könyvből vettem, a régi mesterségek könyvéből, de Peti Antal nem sétált bele ilyen csalafinta csapdákba. ,,Ha bort iszom, hát mértékkel" — biccentett a fejével. Ebből már sok mindent érthettem. Azt is megérthettem, hogy nem tartozik a nagyivók közé, s azt is, hogy vízből sem szenved hiányt. A varászlói molnárnak ugyanis sosem kellett elfelednie a bor izét. Folyók, nagy patakok megtréfálták a híres molnárokat, az aszályok megkötötték a kezüket, 18
