Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1985 / 6. szám

Á Kis-Balaton védőrendszer

I. ütemének építése

A Balaton, ezen belül a Keszthelyi öböl vízminőségének a század elején kezdődött romlása a hetvenes évek közepére aggasztóvá vált. A szennyezések mintegy 1/3-a a Zala vízgyűjtőjéről kerül a tóba. Ennek pontos meghatározására a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság) 1975 óta Fenékpusztánál, 1977 óta Zalaapátinál napi gyakorisággal méri a Zala vízhozamát, lebegőanyag-, nitrogén- és foszforszállítását. E mérések szerint átlagos vízjárási évben a Zala 10 000 t lebegőanyagot, 1000 t nitrogént és 100 t foszfort szállít a Keszthelyi öbölbe. Ennek visszatartására az Országos Vízügyi Hivatal megbízása alapján az Igazgatóság 1976-ban elkészítette a Kis-Balaton védőrendszer koncepciótervét. Ugyanebben az évben a Magyar Hidrológiai Társaság keszthelyi ,.Balatoni ankét"-ján a legtöbb előadó a Kis- Balaton védőrendszer megépítése mellett foglalt állást. A Balatoni Fejlesztési Program (BVFP) — melyet a Minisztertanács 1979-ben határozattal fogadott el —• is kiemelkedő feladatként kezelte a védőrendszer megvalósítását.

Alapos vízügyi-történeti és tudományos kutatás mellett — a VÍZIG 1976- ban készült koncepcióterve alapján — 1979-ben kezdődött a védőrendszer tervezése a VIZITERV generáltervezésében. Ennek során több mint 20 megalapozó tanulmány készült kutató intézetek, egyetemi tanszékek és tervező irodák közreműködésével. A VIZITERV által kidolgozott változatokat széles körben vitára bocsátották. Ennek eredményeként a további terveket az Igazgatóság koncepciója alapján készítették el. A BVFP a Zala torkolata előtt Kis-Balaton néven védőrendszer megépítését elsőként sorolt vízminőségvédelmi beruházásként fogadta el. Lényege, hogy — megkísérelve a kb. 200 évvel ezelőtti természeti viszonyok helyreállítását — a vízzel borított területen a mocsári növényzet a Zala vízgyűjtőjéről érkező növényi tápanyagokat felveszi és a gyökérzónájában, illetve zöldtömegében akkumulálja-A nád rendszeres vágásával és a hínár eltávolításával a tápanyagok egy része kivonható a rendszerből. További része az üledékbe temetődik, részben bekerül a táplálékláncba, részben pedig oldhatatlan állapotban mineralizálódik. A duzzasztott víz nagy térfogatú és az előálló kis sebességű vízmozgás lehetővé teszi a lebegtetett hordalék leülepítését.

A topográfiai adottságok lehetővé tették, hogy a védőrendszer két ütemben épüljön meg. Ez a pénzügyi lebonyolítás szempontjából is kedvezőbb. A Minisztertanács 1983-ban hozott határozatával az I. ütemhez tartozó víztározónak a VI. ötéves tervben történő üzembehelyezését írta elő.

A Kis-Balaton I. víztározót úgy hozzuk létre, hogy a Zala medrét a Zalavár—zalaszabari út alatt kb. 1 km-rel keresztgáttal lezárjuk. E fölött elbontjuk a Zala jobbparti töltését. A mederelzárás hatására a víz felduzzad és kilép a jobbparti ártérre. Az elöntött területet a Zala balatonhídvégi szűkülete felett völgyzáró földgáttal lezárjuk és abba vízszintszabályozó zsilipet építünk. így mintegy 16 km2 nagyságú vízfelületet hozunk létre, melyet a Zala megerősített bal-, illetve jobbparti töltései valamint a természetes terep határolják. A víz kívánt irányba történő lassú, minél hosszabb utat megtevő áramlását terelőtöltéssel segítjük elő. Az áramlási holttérben

3,4 km2 területű, körtöltéssel körülkerített „kazetta" épül külön betápláló és a Zalába torkolló kivezető zsilippel. A kazettában a víz tartózkodási ideje szabályozható, így erősen szennyezett víz levonulása esetén lehetőség van annak hosszabb kezelésére. A Zala középhozama (8 m3/s) levonulásakor a víz átlagosan 28 napot tartózkodhat a tározóban. ahol a 106,50 m B. f. üzemvízszint esetén mintegy 20 millió m3 víz tárolható. Az így kialakított és berendezett tározótérben az előálló kb. 1,4 m átlagos vízmélységgel olyan mocsárjellegű nádas tavat hozunk létre, amely alkalmas lesz a tápanyag és a lebegtetett hordalék jelentős részének visz-8