Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 5. szám
gus szemmel kell vigyázni a dolgozó testi épségére, különösen éjszaka, (gy munkába állás előtt mindig kiképezzük az „olajos” dolgozót. Mentésre fölszerelten (úszómellénnyel, rohamcsónakkal stb.) vetjük be a védbrigádot. A másik fél jelzését — gondolom — várták. — Jelzést nem kaptunk. — S így? — Minthogy reménytelenül, megszűnni nem akaró eréllyel folyt még 10-én is az olaj a határon túlról, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság részéről táviratot menesztettünk a Nagyváradi Vízgazdálkodási Intézet címére. Kértük, hogy vizsgálják ki a szennyezés okát, intézkedjenek a megszüntetéséről. Választ 11-én kaptunk a táviratra, de már akkor alább hagyott a veszély, úgyhogy a nagyváradiak értesítése, miszerint az olajszennyezés szűnőben van, helytálló volt. — Végülis minek hívhatjuk, mi az, aminek nevezhetjük ezt a szennyet? — Nyers kőolaj volt. Megállapítottuk. Nem a laboratóriumban nálunk, de a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalatnál. 3 Tóth József külön is megkér, hogy az olaj helyszíni ártalmatlanításának nehézkes, bonyolult, aprólékos munkáját szerbe-számba vehesse. Teheti. Munkaleírása a Berettyó fölött időszerű. A maga részéről nagyon fontosnak tartja a megsemmisítés gondját. — Az 56/1981-es minisztertanácsi rendelet kimondja, az olajszennyeződés veszélyes hulladéknak számít, amit nem lehet elásni, csak megfelelő körülmények közt elégetni, vagy a „Veszélyes hulladékok" feliratú telepre kell beszállítani. Tekintettel arra, hogy a mi anyagunkból több köbméternyi gyűlt össze s a környéken nincs sehol begyűjtő telep, magunk igyekeztünk a tetthely közelében a megsemmisítést végrehajtani, de úgy, hogy annak nyoma ne maradjon. Ide tartozik, hogy a könnyű párlat eltávozik az olajból mire ideér s nekünk csak a nehezebb része marad, ráadásul még emulgeálódik; gyötrelmesen ég el. A tökéletes égést csak nagy tűz idézheti elő, nagy tűz, amit földgáttal veszünk körül. A lángokra cserpákkal locsoljuk a már lemert olajat. Hibátlanul megsemmisül, szerves maradék nem marad vissza, csak fahamu. Elég a kivillázott, olajiszapos növényi tömeg is. A lángszóró volna persze az igazán modern megoldás, pillanatnyilag nincs, majd beszerezzük. Váltunk egyet a szakmai értekezés kerekén. — Az olaj minden vízi élőlényt elpusztít? — Csak azokat, amelyekre rárakódik. A bőrlégzésűeket főleg. A békát, a csigákat, a teknősöket. Ezek tulajdonképpen megbénulva, a vízi növényekkel együtt kikerülnek a partra. Fontos, hogy kiszedjük őket, másnap elbomlanának s így egy másodlagos szennyeződést idéznénk elő. (Saját adattáramból egy hidrobiológiái adat. 1, tehát egy liter kőolaj 1 millió köbméter víz beszennyezésére alkalmas!) — Kiket értesítettek a folyó katasztrófájáról? — Ez a másik teendőnk. Értesítettük a vízhasználókat, a vízügyi igazgatóságot, az OVH-t, a rendőrséget, egyéb szerveket. Még a határőrséget is föltelefonálhattuk volna, mert ők nagy segítségünkre lehetnek, minthogy a határ környékén mozognak, s látják a folyót, látják, hogyan érkezik az olaj. No, de van nekünk szolgálatos vízügyi figyelőnk is! A mentés hevében megfeledkeztünk a katonaságról, mulasztottunk. A sajtót is tájékoztattuk, de ilyenkor a nyilatkozatok mindig hevenyészett formájúak. 4 Nem árt a szomorú alkalmat megragadni, hogy különbséget tegyünk árvíz- és vízminőségvédelem között. — Az árvízvédelemnek megvan az az előnye, hogy támogatja a hidrometeorológia. Külföldről is. Adatok jelzik, hogy az illető folyón milyen áradásra lehet számítani. Ugyanez a segítség, adatjelzés a vízminőségvédelem esetében nálunk nem áll fenn, csak a konkrét szenny megérkezése után. Mi csak akkor tudnánk a folyó felső szakaszán védelemre berendezkedni, ha erről előre jelzést hallhatnánk, olvashatnánk. Onnét, ahonnan a szenny elindult. így szinte készenlétben várnánk az olajat már a határnál. 5 Dr. Pádár Istvánnak, a munkatársnak, a helyettes vezetőnek is akad megjegyezni valója. Előbb kíváncsiságomat elégíti ki, tömören. — Magyar kőolajkutató fúrások rondították-e már el a vizeket? — Soha. — Az utóbbi évek rendkívüli szenynyezéseinek van-e itt őrzött statisztikája? — Területünkön 1983-ban hét, 84-ben tizennégy, 85-ben kilenc „alkalommal” szennyeződött el rendkívüli módon a víz. 1983-ban ebből a hét esetből négy, 84-ben ebből a tizennégy esetből tíz, s 1985-ben a kilenc szennyezésből hét romániai területről származik. — Honnan származhatna még? — Tőlünk, az egyéb magyar szennyvízkibocsátóktól is. Dr. Pádár folytatja: — Riasztóan megszaporodott a kárelhárító napok száma, ebből adódóan a ráfordított összeg nagysága is. Közbeékelés: „A szennyezés okozta kárt és az eltávolítás költségeit még nem számították ki, az igazgatóságnak erről három héten belül elkészítendő zárójelentésben kell elszámolnia. Előzetes becslések szerint az eltávolítás több százezer forintba került. Mint megtudtuk, a magyar—román államközi vízügyi egyezmény nem tartalmaz olyan passzust, amely lehetővé tenné, hogy az OVH ilyen esetekben a román féllel szemben kártérítési igénnyel léphessen fel." (Heti Világgazdaság. Román pakura a Berettyón. 1985. VI. 22.) Ismét dr. Pádár: — 85-ben már 11 napot fordítottunk vízkárelhárításra, 84-ben tizenhatot, 83- ban tizennyolcat. Megjegyzem: — S ma még csak az év derekán vagyunk ... Van-e fékje a vízkárgondok felgyorsulásának? — Feltétlenül. Szükség van arra, hogy ne csak közös vízvizsgálatokkal ellenőrizzük a határmetszett folyókat, hanem az árvédelemhez hasonlóan a figyelőszolgálatban is összhangot kell teremteni a két ország között. 6 A TIVIZIG-nél Tóth József nem rejti véka alá a tanulságot. Igaz, hogy az csak résztanulság az ismétlődő olajos históriákból. — Akadt néhány saját hibánk is. Lassan vonultunk fel, lentebb álltunk fel, a nagyobb vízmennyiséget szűrtük. Nekünk már a határ mentén fel kell készülnünk az olajfogásra. Intézkedtünk! A határtól mintegy nyolc kilométerre, a pocsaji védelmi központunkban helyeztük el a összeszerelhető merülőfalat. így rögtön bevethetjük. Szalai Csaba Tájkép a Berettyóval 17
