Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 4. szám
Vízügyi históriák ,,Ó, de nehéz tréfát űzni, ha búsul a szív!" így tartották a rómaiak. Keresték hát az alkalmat a vidámságra, a nevetésre — mert tudták azt is, hogy a jókedv életet hosszabbít. Ez a legkülönb orvos és orvosság. Többet ennél azóta sem mondhatunk. A tréfára, a humorra szükségünk van, mint az éltető levegőre vagy a betevő falatra. Nem véletlenül járják körbe a magyar közmondások ezt a témakört: „Amit örömmel cselekszünk, nem esik nehezünkre I" És: „Ha tréfa nem volna, az ég is pokol lenne.” Aztá n: „örömmel minden könnyebben megy." Könnyebben megy a munka is. A tréfa, a humor a vízügyesek táborában is élt és él. Tréfagyártók, színes kedvű mesélők a vizek partján, a gátakon, a tervező irodákban is voltak és vannak — és jó, hogy mindig akadtak és akadnak ilyen emberek. Ahol nincs humor — vélekedett Karinthy Frigyes — ritkul a bölcsesség is. Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy a nevetést, a nevettetést, a jókedvet a Magyar Vízgazdálkodás hasábjairól sem kell száműznünk. Annál is kevésbé, mert a tréfák, a csattanós történetek, az anekdoták is hozzátartoznak a vízügy múltjához, a vízügyi történelemhez. Hiszen vízügyesekrőf — gátőrökről, mérnökökről, vízmesterekrőí stb. — szólunk, és ezek a történetek a maguk módján a vízügyesek életét, küzdelmét, szolgálatát vetítik elénk. De minek szaporítsuk tovább a szót? Adjuk át a teret a Vízügyi Históriáknak ! (Kása) „EJH, RÁÉRÜNK ARRA MÉG!” A monda szerint volt egyszer a két világháború között egy kultúrmérnök, aki a hozzá irányított (szignált) ügyiratokat átfutotta, és gyűjtőbe helyezte a következők szerint: Még ma. Sürgős. Fontos. Sürgős, de nem fontos. Fontos, de nem sürgős. Nem is sürgős, nem is fontos. A rossznyelvek szerint az előre sorolt „Még ma” gyűjtőben hevertek legtovább az iratok, mert egy holnapi, vagy egy holnaputáni napon is még ma volt. SÁRI ÉS JÓZSEF Sári Pest megyei község volt 1951-ben (Gyónnál együtt később csatolták Dobáshoz), itt szolgált akkoriban Engelmayer József csatornaőr, egy jóvágású, ősz hajú, ősz szakáit és bajuszt viselő 50 év körüli férfi. Helyszíni bejárásra szólítaná főnöke, Lupkovits Brúnó főmérnök az Árvíz- és Belvízvédelmi Kirendeltségtől. ,A telefonon közölt szöveg: „Engelmayer Sári Szerdán 10 órakor a XXIV-es csatorna hídjánál Bugyiban várjon. Lupkovits” A postás kisasszony — hivatkozva a Posta ügyviteli Szabályzatának megfelelő §-ára — a felvételt megtagadta, mert nyílt táviraton a szöveg (a találka szervezésére tekintettel) nem továbbítható. A két község „körülírása” után a távirat elment, az érdekeltek időben találkoztak. KI KICSODA? A 60-as évek vége felé Benkei András belügyminiszter tíz munkatársával Dégen Imre államtitkár meghívására OVH vezetőkkel együtt megnézte a Tiszalöki Vízlépcsőt és onnan Szolnokig tanyahajón utazott. Az árvíz- belvíz- és jégvédelemről a vízi- és légi szállításokról és a BM—OVH együttműködés számos kérdéséről tárgyaltak szakértők bevonásával. A kellemes időben eltelt utazás után a szolnoki Tiszaligetben B. A., pohárköszöntőben üdvözölte a vízügyi szolgálat dolgozóit, jó kívánságaival további eredményes munkát és hatékony BM— OVH együttműködést kívánt. Beszédéből kiemelésre kívánkozik a következő: „ ... és tudják önök, én annak örülök a legjobban — bár már évek óta miniszter vagyok — hogy ma 100 ember közül talán csak öt tudja, hogy ki Magyarországon a belügyminiszter. Mert soha nem volt jó, ha az emberek többsége tudta, hogy ki a belügyminiszter ...” BOGYÓ KÁLMÁN NEM LÉP ELŐ... Az 1920-as évek vége felé Bogyó Kálmán a szombathelyi Kultúrmérnöki Hivatal fiatal mérnöke kiviteli munkát ellenőrizve megismeri egy falu bíróját, elbeszélgetnek, rokonszenvesnek találják egymást. Illik tudni, hogy a vízmesterek (ma technikusnak mondanánk) a mérnök jobbkezei voltak, felmérési és építési munkát végezve találkoztak a falu vezetőivel, a közmunkát igen-igen váró helybeli, földmunkát is jól végző lakossággal. Ök juttatták a munkát, a keresetet, ezért született akkoriban a mondás: A VÍZMESTER ÚR EGY EGY NAGY ÚR! Néhány év múlva újra egy-két hónapos vízimunka (patakszabályozás) van a kis faluban, В. K. és a bíró újra találkozik. A beszélgetés végén a bíró ezt mondia: „. .. már ne haragudjon a mérnök úr, de maga olyan értelmesnek, ügyesnek látszik és még mindig csak mérnök, hát maga sosem lép elő, maga soha sem lesz vízmester?!” (A vízmesterek megbecsülésére példa, hogy az 1940—41-es nagy belvizek után Solton is beindult lecsapolásokat vezető Horváth Ignácz vízmester a Teleki-kastélyban kapott szállást, teljes ellátást, reggel-este grófi fogat vittehozta és ebédet is fogaton küldtek neki a terepre. Az 1925—35 időszakra jellemző volt, hogy az élelem falun „fillérekbe került", egy vízmester napidíja 1/5-éből kiváló ellátást kapott, tehát „urason élt”. (Törőcsik Gyula gyűjtéséből) Magyar—lengyel vízügyi tárgyalások Jegyzőkönyv aláírásával Budapesten befejeződtek a magyar—lengyel vízügyi tárgyalások. A lengyel küldöttség, amelyet Stefan Jarzebski lengyel környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter vezetett június 16—21. között Kovács Antal államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének meghívására tartózkodott hazánkban. A tárgyalások során aláírták a két ország közötti vízügyi együttműködési megállapodást és az 1986—1990-ig szóló műszaki tudományos együttműködési munkatervet. Egyebek között vízkészletgazdálkodásban — ezen belül is elsősorban a vízminőség-védelemben —, vízépítésben, vízellátásban és az árvízvédekezésben működnek együtt a két ország vízügyi szakemberei és intézetei. A lengyel küldöttség magyarországi tartózkodása során ellátogatott a Balatonhoz, ahol megismerkedett a tó vízvédelmi létesítményeivel, egyebek között a Kis-Balatonnal. Budapesten látogatást tett a Vízgazdálkodási Tudományos Központban és megtekintette az Észak-pesti szennyvíztisztító telepet. Stefan Jarzebskit fogadta Czinege Lajos miniszterelnökhelyettes és megbeszéléseket folytatott Ábrahám Kálmán államtitkárral, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökével is. 26
