Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 4. szám
A vízügyi ágazat újítási-találmányi versenye Az OVH-ban május 21-én került sor a MEDOSZ-szal és a HVDSZ-szel közösen az 1984. évre meghirdetett ágazati újítási-találmányi verseny eredményhirdető ünnepségére. Az ünnepségen részt vett Iványi István az Országos Találmányi Hivatal elnökhelyettese, dr. Varga Miklós az OVH elnökhelyettese, dr. Varga György a MEDOSZ titkára, és dr. Pék Zsolt a HVDSZ főosztályvezetője. Dr. Varga Miklós köszöntötte az újítási-találmányi tevékenységben kiemelkedő eredményt elért gazdálkodó szervek vezetőit és újító kollektíváit. ünnepi beszédében kiemelte, hogy a gazdaságpolitkai célkitűzések sikeres megvalósításában egyre nagyobb jelentősége van az újítások és találmányok hasznosításának, amelyet az MSZMP XIII. Kongresszusának határozata és a VII. ötéves tervi célkitűzés is megfogalmazott. Ezután ismertette az 1984. évben az ágazatban elért fontosabb eredményeket. Az ágazat újítási tevékenysége az 1983. évhez viszonyítva a benyújtott és hasznosított újítások vonatkozásában 4%-kal csökkent. Az utókalkulált gazdasági eredmény mintegy 176 millió Ft, 16%-kal kevesebb, mint 1983-ban, de még így is jelentős. A 176 millió Ft gazdasági eredményből anyagmegtakarítás 69, bérmegtakarítás 13 és az energiamegtakarítás 11 millió Ft volt. A hasznosított újítások száma 1444 db, melyből 1110 db került eszmei alapon díjazásra. Még mindig magas az eszmeileg díjazott újítások aránya, ezért arra kell törekedni, hogy a kalkulálható eredmények kimutatásra kerüljenek és a díjazásnak ez legyen az alapja. A találmányok alkalmazásával elért eredmény viszont 3,5-szerese az 1983. évinek, 133 millió Ft. Ez arra enged következtetni, hogy a műszaki értelmiség fokozott bekapcsolódása révén műszakilag-gazdaságilag hatékony, magasabb műszaki színvonalú alkotások születnek, amelyet gazdálkodó szerveink — talán az import korlátozás miatt — nagyobb mértékben hasznosítanak, öszszességében a kalkulált újítási és találmányi tevékenység gazdasági eredménye 25%-kal magasabb az 1983. évinél. Az 1985-ös év a VI. ötéves terv befejezése és a VII. ötéves terv előkészítésének éve is. A sikeres befejezés és előkészítés érdekében felhívta a figyelmet a vízgazdálkodás idei ágazati célkitűzéseire, amelyek megvalósításában nagy segítséget nyújthatnak az újító-feltaláló kollektívák. Első helyen szerepel a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víz tisztaságának fokozott védelme; A beruházás, fenntartás, üzemelés összehangolása és az e területen jelentkező feladatok célszerű megoldása; A tőkés importból beszerezhető berendezések, alkatrészek korlátozása miatt, azok hazaival történő helyettesítése; A termelő-szolgáltató kapacitásaink gazdaságos kihasználása, feltárva a gazdálkodás még meglevő tartalékait; A további fejlődés érdekében a gazdaságos anyag-, energia felhasználás és technológia korszerűsítés kormányprogramját továbbfejlesztve törekedni kell a fajlagos anyag- és energiafelhasználások csökkentésére; Továbbra is fontos az egészségre és testi épségre veszélyes és ártalmas termelési tényezők felszámolása, a munka- és környezetvédelem fejlesztése. Szükséges, hogy vízügyi szerveink még szorosabb együttműködést alakítsanak ki ágazaton belül és kívül, csökkentve ezzel a párhuzamos fejlesztő munkát. Az ünnepség további részében dr. Varga Miklós átadta a helyezést elért gazdálkodó szerveknek, azok újítási előadóinak, szakszervezeti újítási felelőseinek és a szocialista brigádoknak az elismerés jeléül szolgáló okleveleket és jutalmakat, amelyek a következők: I. helyezett a Szekszárd-Paksi Vízitársulat (Hernádi Tibor a társulat újítási felelőse, Éreth Attila a társulat szakszervezeti újítási felelőse); II. helyezett a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, (dr. Fekete Gábor a vállalat iparjogvédelmi önálló csoportvezetője, Sulyokné Varga Márta a vállalat szakszervezeti újítási felelőse); III. helyezett a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat (Kiss Józsefné a vállalat újítási előadója, Olaj Imre a vállalat szakszervezeti újítási felelőse); IV. helyezett a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság (Budai Béláné az igazgatóság újítási előadója, Schenk Gábor az igazgatóság szakszervezeti újítási felelőse) ; V. helyezett a Fővárosi Vízművek (Söphen László, a vízművek újítási csoportvezetője, Járói János a vízművek szakszervezeti újítási felelőse); VI. helyezett a Veszprém megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, (Rehus Lászlóné a vállalat újítási előadója, Csépi László a vállalat szakszervezeti újítási felelőse) Elismerésben részesült a Körös—Berettyói Vízgazdálkodási Társulat és az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság. A szocialista brigádok közötti versenyben I. helyezést ért el a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság „Vásárhelyi Pál" szocialista brigádja. A brigád vezetője Kovács Zoltán. II. helyezésben részesült a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat „Pattantyús Ábrahám Géza" szocialista brigádja. A brigád vezetője Gáspár Jánosné. III. helyezett a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat „Jóbarát" szocialista brigádja. A brigád vezetője Darvas József. IV. helyezett a Vízügyi Építő Vállalat „Jáki József” szocialista brigádja. A brigád vezetője Sipos József. V. helyezést ért el a Déldunántúli Vízügyi Építő Vállalat „Sentab" szocialista brigádja. A brigád vezetője Bakos Károly. Az elismerések átadása után dr. Pék Zsolt és Iványi István méltatta az újítómozgalom fontosságát és szükségszerűségét. Az ágazat az elkövető időszakban is számít az újító-feltaláló kollektívák aktív munkájára és erkölcsileg támogatja a műszakilag-gazdaságilag hasznos megoldásokat, az innováció széles körű kibontakoztatását. Lovas Mihályné Együttműködési megállapodás A Vízépítőipari Tröszt és az osztrák UNIVERSALE BAU Rt. valamint a HIDROEXPORT vállalkozói betéti társulás megállapodást kötött Magyarországon, Ausztriában és harmadik országokban végzendő mélyépítési és vízépítőipari munkákban való együttműködésre, ha e kapcsolatokból mindkét fél számára előny származik. Az együttműködés célja az exportpiacokon a versenyképesség fokozása. A megállapodás szerint a közös fellépésre alkalmasnak ítélt piackutatási eredményekről a felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, szükség esetén azt közösen végzik, s az adott esetekben a feladat jellegének megfelelő szerződéses kapcsolatot létesítenek. Osztrák vízügyi vezető magyar kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Emil Wurzernek, az Osztrák Köztársaság Mező- és Erdőgazdasági Minisztériuma osztályfőnökének, a magyar—osztrák vízügyi bizottság osztrák első meghatalmazottjának a két ország vízügyi együttműködésében végzett csaknem három évtizedes eredményes munkásságának elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést május 30-án a Parlamentben Czinege Lajos miniszterelnökhelyettes adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke és Arthur Agstner az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete is. 24