Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 4. szám
Gondolatok tennivalóinkról A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Amióta az ENSZ 27. közgyűlése június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította, azóta ezen az évfordulón Földünk csaknem valamennyi országában fokozottabban ráirányítják a közvélemény figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek természeti környezetünk pusztulása következményeként jelentkeznek. Ez rendkívül indokolt, mivel a jelenlegi helyzet ismeretében megállapíthatjuk, hogy a természetes környezet károsodása, illetve pusztulása kisebb-nagyobb mértékben Földünk csaknem egész területén tapasztalható. Valójában a civilizációtól teljesen elzárt őserdőkben, magas hegységekben, sivatagokban és a sarkkörök vidékén sem találunk ma már érintetlen környezetet. Igen káros hatások érik az óceánokat is, amelyekben egyes élőlények kipusztulása az eredeti biológiai egyensúly megváltozását idézte elő. Mindez azzal magyarázható, hogy az életkörülmények javulásának feltételeit megteremtő gazdasági és műszaki fejlődés révén az emberiség mind nagyobb mértékben avatkozik be az őt körülvevő természet rendjébe, és ezzel céljai elérése mellett környezetében sokféle károsodást is okoz. A tudományos-technikai forradalom korának kibontakozása rendkívül meggyorsította az emberiség természetátalakító tevékenységét, ami sajnos súlyosabb környezetkárosító következményekkel járt, mint amilyeneket a hagyományos iparágak idéztek elő. Az ipar mellett a mezőgazdaság ugrásszerű technikai fejlődése is jelentősen hozzájárult a környezeti ártalmak fokozásához. Az élővilágot ért károsodások a Föld egyes térségeiben már olyan méretűvé váltak, hogy súlyosan veszélyeztetik a környezet életfenntartó rendszereit és annak létfontosságú elemeit. Természeti kincseink, felbecsülhetetlen értékű erőforrásaink sorában rendkívül nagy jelentősége van a víznek. Sokan azok közül, akik megnyitják a vízcsapot és élvezik az életet adó víz áldását, nem is gondolnak arra, hogy ma még földünk számos országában tíz- és tízmilliók nélkülözik az egészséges ivóvizet és a harmadik világban évente több mint tíz millió gyermek hal meg a fertőzött víz által okozott megbetegedésekben. A víz a társa dailmi-gazda sági fejlődés alakulásában meghatározó tényező, hiszen az ember és környezete sokoldalú kapcsolatának jóformán minden vonatkozása összefügg a vízviszonyokkal. Az ember küzdelme a vízért és a víz ellen sok ezer éves folyamat, melynek első időszakában a mesterséges beavatkozás még nem szennyezte el a vízfolyásokat. Azok az idők még a jó víz bőségével kérkedhettek, s aligha tekinthető véletlennek, hogy Anakreon talán egyetlen dalából sem hiányzik a tisztán csobogó csermely, a nyugalom, az érintetlenség, a felüdülést nyújtó természet egyértelmű jelképeként. A hidrológiai folyamatokba való emberi beavatkozás intenzitása fokozódik. Az ezzel kapcsolatos létesítmények száma rohamosan növekszik, s így vízkészleteinket, valamint a hidrológiai jelenségeket módosító emberi tevékenységek térbeli kiterjedése is növekvő irányzatot mutat. A víz sajátos akkumuláló munkája a természeti környezetet annyira veszélyezteti mérgező anyagok felvételével és továbbszállításával, hogy súlyos egészségügyi károsodás, anyagi veszteség, végül a természetes létfeltételek nagyarányú pusztulása lehet a következmény. Ennek hangsúlyozásakor utalnunk kell arra, hogy a víz a hidrológiai ciklus folyamán és hasznosításakor számottevő hatást tesz a többi környezeti elemre, ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy ez a hatás milyen jellegű — pozitív vagy negatív. A víz körforgásának anyagi és biológiai sajátosságai, ökológiai szerepe, az iránta támasztott társadalmi, műszaki, gazdasági igények növekedése, az édesvizek viszonylag kis mennyisége, a víz egészségügyi szerepe, minőségének sokoldalú veszélyeztetettsége megköveteli, hogy a vízkészletek használatában, kezelésében és gondozásában messzemenően érvényesüljenek a korszerű ökológiai alapelvek. A vízgazdálkodás egyike az első olyan hazai szakágazatoknak, amelyek már a múltban is tettek bizonyos intézkedéseket a környezetvédelem érdekében. A korábbi évtizedekben hozott átfogó vízügyi, egészségügyi stb. törvények, rendeletek csaknem kivétel nélkül tartalmaztak vízvédelmi passzusokat. így pl. az 1840. évi X. törvénycikk 14. §-a a következőket mondja ki: „... a vizek vagy csatornák ágyaiba földet vagy trágyát hordani, kendert áztatni 100,— Ft vagy egyhónapi áristom büntetés alatt tiltatik . . ." De a magyar vízimérnökök nagy felelősséggel és eredményesen szálltak szembe a talajpusztulás, az erózió káros hatásaival is, vízmosásmegkötési, kopárfásítási stb. munkálatok végrehajtásával, vagy a török megszállást követően az egészségtelen mocsarak lecsapolásával. Ami a közelmúltat és napjainkat illeti, elmondhatjuk, hogy a korábbihoz képest erősen megszaporodott azoknak az intézkedéseknek a száma, amelyek a vizek védelmét célozzák. Ez érthető is, hiszen a civilizáció, az iparfejlesztés, a mezőgazdaság és a nagyüzemi állattenyésztés fejlődése és nem uto'lsósorban az emberi települések koncentrációja, az urbanizáció, a vizek minőségét erősen veszélyezteti. A vizek mennyiségi és minőségi védelmét szolgáló intézkedések sorában igen jelentős a kormánynak a vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelmének programjáról 1983-ban hozott határozata. A program célja, hogy a vízszükséglet-kielégítést szolgáló fejlesztéssel együtt a vízfelhasználásban megteremtse az ésszerűbb gazdálkodás feltételeit, s ezzel elősegítse, hogy a felhasználási célnak megfelelő minőségű vízkészlet rendelkezésre álljon. A vízzel való takarékosabb gazdálkodást és a víz tisztaságának fokozottabb védelmét gazdaságszervező tevékenységgel és ösztönző közgazdasági eszközökkel egyaránt elő kell segíteni. Ennek keretében megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a vízfelhasználással és vízvédelemmel összefüggő műszaki, gazdasági és jogi szabályozásra, gazdasági és műszaki tervezésre, valamint a kutatás, a műszaki fejlesztés és az ipari háttér összehangolt tevékenységére. A vízzel való takarékos gazdálkodás és a vizek tisztasága fokozottabb védelme érdekében kijelölhető fő célok: — minden tevékenység során törekedni kell a friss víz felhasználási arányának ésszerű gazdálkodással elérhető legkisebb mértékére; — hosszú távon biztosítani kell, hogy mind az emberi tevékenységek, mind pedig az élővilág számára a felhasználási célnak megfelelő minőségű vízkészlet mindenkor rendelkezésre álljon ; — az ivóvíz minőségű felszín alatti vizet csak az ivóvíz, a háztartási, az élelmiszer- és gyógyszeripari, valamint az üzemi szociális célú vízszükségletek kielégítése után szabad más célra felhasználni, a készletek újratermelődésének határáig; — népgazdasági szinten el kell érni, hogy a vízfelhasználótok kielégítése érdekében eszközölt ráfordítások gazdaságosak legyenek; — a vízkészlet területi eloszlása és a szennyeződési veszélyeztetettsége alapján, differenciáltan meg kell valósítani a vizek védelmét; — a tudományos-műszaki fejlődést olyan irányba kelt befolyásolni, hogy oz alkalmazásra kerülő anyagok, eszközök, módszerek és létesítmények a vízkészletek kímélését, a környezeti megterhelés csökkentését eredményezzék. A gazdasági-társadalmi fejlődés várható üteme mellett a lakossági ivóvízszükséglet 2000-ig a jelenlegi 440 millió m3 év-ről 800 millió m3/év mennyiségre nő és az 1 főre jutó napi fogyasztás 140 literről 200—220 literre emelkedik. Az ivóvíz minőségű vízkészletekkel való takarékos gazdálkodás érdekében a vízhasználatok műszaki feltételeinek korszerűsítésével és a fogyasztói magatartás megváltoztatásával a 'lakossági vízhasználat növekedési ütemét mérsékelni kell. A víztakarékosságot a műszaki színvonal komplex fejlesztésével és a takarékos vízhasználatra törekvő lakossági magatartással kell megvalósítani. A közületek, intézmények ivóvízhasználatának növekedési ütemét a vezetékek jobb és folyamatos karbantartásával, víztakarékos szerelvények alkalmazásával és a takarékos vízhasználatra törekvő ösztönzéssel kell mérsékelni. 4
