Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 3. szám
Gyula engedelmével szeretném ide másolni. Íme a levél: „Kedves Barátom! Mély sajnálkozással vettük tudomásul, hogy f. hó 17-ével négy évtizednyi fárasztó szolgálat után nyugalomba vonulsz. Bennünket, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozóit, különösen nehezen érint ez az esemény, hisz beosztásodnál, megbizatásodnál fogva, mint igazgatósági Felügyelő, a Főhatóság dolgozói közül a legközvetlenebb kapcsolatban álltái velünk. A hosszú együttműködés alatt számtalanszor hasznosíthattuk kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségekre alapozott tanácsaidat, a „jó szemű” mérnök értékes útmutatásait. Kritikai megjegyzéseid mindig helyesen világítottak rá az igazgatóság életének egy-egy nehézségére, vagy hibájára. Fogadd mindezekért magam és valamennyi dolgozó társam őszinte köszönetét. Kérlek, ha az együttműködésben netán nehézségekkel, súrlódásokkal, vagy emberi gyöngeségeinkből fakadó meg nem értéssel találkoztál volna, feledd azokat el, bocsáss meg értük és őrizd meg Igazgatóságunkat, Igazgatóságunk valamennyi dolgozóját jó emlékezetedben. Tudjuk, hogy nyugalomba vonulásod után is tovább fogsz a Főhatóságnál tevékenykedni. Kérünk ezért, hogy ezután is láss el bennünket jó tanácsaiddal, és tartsd velünk azt az általunk rendkívül hasznosnak és kellemesnek ítélt kapcsolatot, amelyet eddig is tartottál. Engedd meg végül, hogy valamennyi munkatársam nevében is, ismételten hálás köszönetünket fejezzem ki tevékenységedért és Számodra, Hozzátartozóid számára, jó egészséget, hosszú boldog életet kívánjak. Székesfehérvár, 1968. július 19. Tisztelő híved: Karászi Kálmán" SZÁZMILLIÓS ÉRTÉKEK — De ne ugorjunk ennyire előre! Hiszen a nyugdíj előtti évtizedek gazdag emlékezés-anyagot kínálnak . . . Fóris Gyula pályáján például kulcsszerepet töltött be ez a két szó: rizs és halastó. — Említettem, hogy Nagyszalontán is foglalkoztam már ezzel a kérdéssel. Duzzasztózsilip a Szeged—Fehértói főcsatornán 1,0 m3/sec szivattyúteleppel Magyarországon a török hódoltság idején terjedt el a rizs. A hazai rizstermesztés századunk első felében jelentősnek nevezhető. A 30-as években például egészen kitűnő rizsfajtákat sikerült kikísérletezni. A felszabadulás után az élelmezésben is fontos szerepet töltött be ez a növény. Jelenleg hazánkban mintegy 12—13 ezer hektáron termelik a rizst, ötvenezer hektárról estünk vissza. Az okokra most nem térek ki. Ezúttal arról szeretnék szólni, amit mind szélesebb körben igyekszem tudatosítani. Nevezetesen arról: miként hasznosíthatók a kikapcsolt rizstelepek. Mintegy 25 ezer hektárra tehető az a terület, amelyen egykor rizst termesztettünk — ez a terület a rizstelepek végleges kikapcsolása miatt pusztulásra ítélt. Nyomasztó érzés ilyen elhagyott telepen megfordulni: gaz, bozót, valóságos dzsungel fogadja az embert. Számomra különösen fájdalmas a pusztulás látványa. A rizstelepek pályámon betöltött szerepe szerint is, de különösen azért, mert tudom, hogy mit veszíthet országunk a nemtörődömséggel. Éppen mai nehéz gazdasági helyzetünkben. Ezekből az elvadult rizstelepekből — nem is nagy ráfordítással — gyönyörű halastavakat lehetne varázsolni! Ott vannak c súlyos százmilliós értékek, a kihasználatlan főművek. Ezeket nem kellene megépíteni! A rizstelep és a halastó vízigénye megközelítőleg azonos! Kiszámítottam: az elheverő főművek félmilliárd köbméternyi vizet tudnának adni. A halastavak létesítésével hektáronként 20 mázsa halat nyernénk. Amit ezekre a halastavakra áldoznánk, búsásan megtérülne. A külpiacon most nagyon kapós az édesvízi hal! Mindezt a Hidrológiai Társaság egyik ülésén is elmondtam. — Mekkora rizsterületet lehetne halastavakká alakítani? — Egészen pontos számokkal szolgálhatok. Nemrég az OVH vízellátási főosztálya a következő kimutatást küldte meg a MÉM Vadászati és Halászati főosztályának: „Huszonhárom helyen 4055 hektár rizsterület volna elsősorban alkalmas halastavi átalakításra. Szóba jöhetne még újabb 11 helyen 3326 hektár. Vagyis végeredményben körülbelül 7400 hektár egykori rizsterületet lehetne halastavakká átalakítani.” A hasznosítható területek az Alföldön találhatók, Szolnok, a Közép-Tisza térségében, a Körösök vidékén, Debrecen környékén, valamint Szabolcsban. Reméljük, az ésszerű terv megvalósul. Ó-DÖRÖGD, SZALAJKA ... — Térjünk azonban ismét vissza az elmúlt évtizedekhez. A halastavakhoz. — Nagyszalontán már terveztem egynéhányat... Alaposan utána kellene számolni: azóta hány halastavat terveztem még az országban. És hogy hány tervet bíráltam felül. 1954 tavaszán, amikor főleg a Dunántúlon jó befektetésnek látszott a halastó-létesítés, 500 ilyen igényt bíráltunk felül. Jelenleg mintegy 25 ezer hektár halastó található hazánkban. Szinte mindegyiket ismerem. — Ha feltehetem így a kérdést: melyik a legkedvesebb közülük? — Nos, van kedves halastavam. Kettő is. Szépek, modernek, remek alkotások — ezért szeretem őket. S azért is, mert sokat, nagyon sokat verekedtem azért, hogy megépüljenek. Az ódörögdi pisztrángos világszínvonalat jelent, bárki meggyőződhet róla. Naponta 36- szor cserélik a vizét, és jó minőségű víz hagyja el a halastavakat. Ha csak tehetem, ma is eljárok ebbe a másfél hektáros paradicsomba, ahol a pisztrángok úgy nyüzsögnek, hogy öröm nézni őket. A másik: a Szalajka-völgyi pisztrángos. Nehéz csatákat vívtam itt is. Le akarták záratni ezeket a halastavakat 1964-ben, azzal, hogy fertőzik az ivóvizet. Bebizonyítottuk, hogy a pisztrángosból az ivóvívíz-vezetékbe nem került fertőzés. De amíg ezt bebizonyítottuk — fehéren-feketén — akadt egy-két nehéz éjszakám. NÖVÉNYIRTÁS, HALASÍTAS — Több mint másfél évtizede nyugdíjas. Mégis szinte naponta látni az OVH épületében . . . — Harminchét esztendei szolgálatom alatt nem volt egyetlen táppénzes napom sem. Szerencsére a nyugdíj óta sem betegeskedtem, így nincs akadálya, hogy bejárjak egykori munkahelyemre. Szaktanácsadó vagyok az OVH vízrendezési és vízhasznosítási főosztályán, továbbá a Halászati Termelőszövetkezetek Szövetségében. Szaktanácsadói minőségemben foglalkozom a halastavakkal, a víztározókkal, a holtágakkal, a vízminőségi szabványokkal, a biológiai növényirtással, illetve fenntartási halasítással. — No és szorgalmas külső munkatársa a Magyar Vízgazdálkodásnak . . . — Szerettem és szeretek írni, publikálni. Tizenöt önálló vagy társszerzői kiadványra írhattam rá a nevemet. Kilencven cikket közöltem szaklapokban, többek között a Vízgazdálkodásban. Két évvel ezelőtt Pálhidy Csaba kollégám bevonásával tanulmányt készítettem a véglegesen kikapcsolt rizstelepek halastavi átalakításának kérdéséről. Ezt a tanulmányt az ICID 1982-ben Lisszabonban megtartott európai konferenciájának programjába is felvették. — Úgy érzi, elismerték pályáját, szolgálatát? — Kétszer lettem a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója, árvízvédelmi emlékérmek tulajdonosa vagyok. Megkaptam a Szocialista Munkáért Emlékérmet, a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát — ez utóbbit főleg a balatonaligai és a dunaújvárosi öntözőfürt központi irányításáért. 1980-ban a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választottak. — Néhány szót a mindennapokról .. . — Feleségemmel kettesben éldegélünk, itt Budán a Kis-Svábhegy oldalában, ebben a kicsiny, antik bútorokkal otthonosan berendezett szoba-hallos lakásban. Szenvedélyem a könyv, az éremgyűjtés, de legfőképp a balatongyöröki Bece-hegyi présház, s körötte néhány tőke szőlő. Nyáron, hétvégeken szőlősgazda vagyok . . . Kósa Csaba 16
