Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 2. szám
EMBER, VÍZ, TÖRTÉNELEM__________________________________________________ VÍZ A BUDAI VARBAN Várak, erődítmények helyének kiválasztásakor, telepítésekor nem csupán a stratégiai szempontokat veszik figyelembe, hanem azt is, el tudják-e látni a védőrséget ivóvízzel. Szomjazó katonákkal nem lehet csatát nyerni. Ezért már az ókorban is forrásfoglalással, kutak ásásával, vízvezető alagutak építésével gondoskodtak a várak, városok vízellátásáról. Ki gondolná például, hogy a múlt század közepén épült gellérthegyi Citadella alatt, barlangüregből kialakított nagy ciszterna rejlik, amelyben az esővizet tudták összegyűjteni. Ezen a tavon csónakázni lehetett. Mi is történt 1848-ban? A magyar honvédek körülzárták a budai Várhegyet, ahová a lakosság, a katonaság számára a Lánchíd budai hídfője közelében levő — Clark Adám által épített — vízfelnyomó mű szállította a vizet. Görgey elrendelte a vízmű lövetését, hogy ezzel a Vár vízszolgáltatását elvágja. A honvédütegek a Gellérthegyen levő Uránia Csillagvizsgáló előtt mentek tüzelőállásba. Az osztrák tüzérek a honvéd ütegeket úgy akarták elhallgattatni, hogy összelőtték az Uránia épületét. A saját korában világhírű csillagdában csupán az igazgató — Albert Ferenc — tartózkodott és kétségbeesetten próbálta a kényes műszereket menteni. Néhányat Jedlik Ányos az egyetem pincéjében rejtett el, de az eszközök, könyvek túlnyomó részét a fosztogatók széthordták. Görgey szigorú parancsára a széthordott holmi egy része — sérülten — viszszakerült. A műszerek egy része ma a Műszaki Múzeum raktárában gondos kezelés alatt várja méltó múzeumi elhelyezését. Ciszternák vize ivásra nem alkalmas, főzni, mosni lehet vele. Olyan nagy városokban, amilyen Győr, Komárom, Krakkó, Ivangorod voltak, részben kutakból, vagy folyókból — szűrés után — vették a vizet. Az Alpok lejtőin épült záróerdőkbe gyakran távolabbról, föld alatti csővezetéken vitték a vizet és a kémek egyik legfőbb feladata éppen az volt, hogy a vízvezeték nyomvonalát felderítsék, hogy körülzárás esetén a vízszolgáltatást az ostromlók megszüntethessék. Komárom régi erődítményeiben ma is meg vannak a kutak, ezért veszélyes a sötét föld alatti helyiségekben erős lámpa nélkül járkálni. De lássuk, hogyan kaptak vizet azok, akik a budai Várban laktak? A Vár ősidők óta lakott terület, a talaját képező márga és mészkő vízben oldódik, ezért barlangok, üregek keletkeznek. Tartós esőzéskor, tócsák, kis tavak képződnek a mélyben. Barlangkutatók és régészek évszázada kutatják a budai Várhegy barlangjait. A II. világháború alatt a bombázások elől és Budapest ostromakor sok ezer ember húzta meg magát a mélyben. Akárcsak a tatárjárás esztendejében, vagy a török idők megismétlődő ostromai idején. Lent a barlangüregekben levő kutak látták el a várbéli lakosságot az ostromok idején vízzel, de megtörtént, hogy a vizet keresők — kannával a kézben — az utcán lelték halálukat. Még a középkorban, a víz által kialakított ún. gömbfülkékben a lakosok kutakat ástak; a fülkéket később összekötötték és hosszú, napjainkig se, teljesen feltárt folyosórendszer alakult ki, melyben veszély esetén meg lehetett húzódni. Ez történt például 1723-ban, amikor a Várban tűzvész pusztított, és a lakosság a mély üregekben keresett menedéket. Horusitzky Henrik hidrogeológus 1920 körül felmérte és feltérképezte a föld alatti járatokat. Tizenhárom olyan kutat talált, amelyet még a középkorban falaztak. A víz szintje ezekben a kutakban aszerint ingadozott, ahogy a Duna áradt, vagy apadt. Ma is az utca szintjében több szellőzőakna nyílása található, amelyeken át a mélyben levő kutakból kötélen lógó vödörrel vizet lehetett merni. Régi török írók is említik, hogy a budai Várhegy „belül üres”, és minden ház saját kútjából meríti a vizet. A középkor végén mintegy 300 polgári lakóház volt a Várban, minden bizonnyal ugyanennyi kút is. Vannak nagy pinceüregek, amelyek nem csatlakoznak a folyosórendszerhez, de ezekben is van kút. A régészek olyan kútaknákat is találtak, amelyek nem az egykori házak alatt, hanem azok mellett, sőt az úttesten nyíltak. Ezek akkor keletkeztek, amikor még csak tervezték a budai Vár építését. Amikor az építkezések megkezdődtek, az út vonalába eső kutakat betömték, azokat pedig, amelyek a házak vonulatába estek, pincévé alakították. A „budai márgából" való Várhegy tetejét tömör, kemény mészkőpad fedi, ami alatt a puhább kőzetben számtalan barlang szoglált lakóhelyül. A várfalak felhúzásakor a barlangnyílások a fal mögé kerültek. A középkorban felismerték azt is, ha a felső 6—12 méter vastagságú mészkőréteget áttörik, olyan barlangrendszerbe jutnak, amelyben víz is található. Evlia Cselebi török világutazó könyvét Karácsony Imre turkulógus fordította magyarra. Tőle tudjuk, hogy a budai Vár területén 75 közkutat használtak, 40 háznak saját pincekútja volt, azonkívül még 170 barlangi ciszterna szolgált a víz gyűjtésére. Ezek feltárásában könynyű- és nehézbúvárok is részt vettek. A vár első nagyszabású vízvezetéke Zsigmond korában (1368—1437 között) épült. A király 2000 rajnai forintot fizetett Hartmann Stainpeck nürnbergi rézművesnek olyan csőrendszer felszereléséért, amelyen át a víz a csörgőkhöz eljutott. A budai Vár középkori vizfelnyomó müvének elrendezése, Magyar Vízügyi Múzeum. Jakab Árpád modellje 26
