Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 7. szám
Vízügyi történelem Áranymosás a Felső-Tisza vidékén Míg a másik három aranymosó centrum területén „bőven találtattak aranyásztelepülések", a Felső-Tisza vidékén kimondott aranyásztelepülések nem voltak. A környék férfilakosságának egy része jövedelmező mellékfoglalkozásként űzte itt az aranymosást, viszont ez így nem biztosította az évente kétszer „érkező aranyszállítmány’’ rendszeres kitermelését. Általában ugyanis árvizek alkalmával „terítette meg” a partokat aranyfövennyel a folyó: hóolvadás után és a zöldár alkalmával. Fridvaldszky János természettudós erről így ír: „Az aranyszedők tavasszal vagy őszszel, előző áradások után, mossák a fövenyt s ezen módon aranyat szemelnek ki . . . és az aranytartalmú fövenyt, mely több-kevesebb kavicssal van keverve, elkülönítik . . Hogy az arany kárba ne vesszen, s a rendszertelen aranykitermelés , ne csonkítsa a királyi jövedelmeket", Erdélyben és a Felső-Tisza vidékén — nemegyszer erőszakos — telepítésre került sor. Az ország területén szerteszét kóborló cigányokat, „residentiátlan embereket” telepítették le ezekre a helyekre, hogy a hordalék teljes(l) aranykészletének rendszeres kitermelése így biztosítva legyen. Részlet egy 1769-es ilyen rendeletből: „ ... A hova telelni Arannyáz Czigányok mennek jó passusokkal azok(na)k kell engedni a Possessorok(nak) és Laillendő taxára bordély vagy kaliba hellyet katosok(na)k, praejudiciumok nélkül, és méltatlanul húzni vonni őket nem kell....’’ De nemegyszer nem csupán a kóbor cigányokat, hanem egész falvak lakosságát fogta aranymosásra szigorú királyi rendelet. Egy 1757-es dokumentumban történik említés az aranymosó cigányok mosási eljárásáról is: „ . . .tsak annyival különbőz ennek keresése s mosása, hogy az Aranyász Czigányok nem tésznek fotókat (posztóanyagokat, NLE) deszkájukra, hanem azokat sűrűn megrovádzollyák, és az ollyan rovádzatokban megülepedik s megmarad az Arany ...’’ Schmidt László bányafőnök írja 1899- ben: .... A máramarosi aranymosás... a múlt század eleje óta legmagasabb helyről kiváló figyelem tárgyát képezte, a mennyiben az 1712. és 1724. évi legmagasabb határozatokban amikor tudniillik VI. Károly királyunk uralkodása idejében Magyarországon az aranymosások üzembe vétele elrendeltetett a máramarosi már fennálló aranymosás fejlesztése az állami bevételek gyarapítása szempontjából kimondatott. . .” 1727—28-ban — Aranyász Sándor által betanított — sóvágók és jobbágyok foglalkoztak itt crranymosással. 1730-ban két aranymosó 188 pizeta (940 gramm) mosott aranyat váltott be a rónaszéki sóbányahivatalnál, pedig az aranyászok már akkoriban is a feketepiacon értékesítették mosott aranyuk iegnagyobb részét! De ennyi is elég volt, hogy felpiszkálja az akkori illetékeseket, és 1731-ben már huszonhat aranymosót küldtek Máramarosba. Ezek azonban nem ismerték az aranymosás ottani módját, nem boldogultak, s ezért hazaküldték őket. Egészen 1776-ig csak a helybéli lakosok foglalkoztak aranymosással, mégpedig csak Tiszaújlakig, ahol a hivatalosan értékesített máramarosi aranynak az egyharmadát váltották be. 1776-ban huszonhárom cigánycsaládot telepítettek ide, hogy itt — az 1749. és 1776. évi legmagasabb pátensek szerint — kizárólag csak aranymosással foglalkozzanak. Mivel azonban jobbágyi kötelességeket is róttak ki rájuk, aranymosással csak mellékesen foglalkoztak. Ezért a kincstár még huszonhárom — csupán aranymosással foglalkozó — aranymosó cigányt szerződtetett ide. 1784- ben harmincnégy telepített aranyász dolgozott itt. 1785- ben a telepítvényeseket különféle kedvezésekkel próbálta helyhez kötni a kincstár és a megye. Ekkor a következő helyeken mostak itt aranyat: Bocskó, Lonka, Farkasréve, Felsővisó, Körtvélyes, Técső, Visk, Huszt, Tiszaújlak. A környék őslakói természetesen másutt is, például Szarvaszón. Az oláhpolyánai aranybeváltó, Szigeti János szerint még 1812-ben aranyat mosnak Kabola-Polyánán, Kaszó-Polyánán és a Szevnitzky patakban. 1842-ben — Vesmás szerint — jó eredményei mosható arany Bocskón, Lonkán, Tekeházán, Szklencén, Szaploncán és más helyeken. S ha ezek a bányász szakemberek az aranymosásnak is szakemberei lettek volna, sokkal többet mondanak !... Az eredmények azonban — a kezdet kezdetén még Így is — biztatóak voltak, túlszárnyaltak minden várakozást. Azután a beváltába vitt arany menynyisége évről évre csökkent. Az aranymosó cigányok ezt azzal magyarázták, hogy a gyakori árvizek akadályozzák őket munkájuk végzésében . . . Minden igazi aranyász tudja, hogy minden árvíz frissen hozott aranyat jelent, tehát ez a kifogás csak laikusok előtt állhatta meg a helyét. Az aranybeváltó vezetője is gyanút fogott. A megtartott vizsgálatok, házkutatások során az derült ki, hogy az arany lassú „elapadásának" oka az, hogy az aranyászok vérszemet kaptak, s kimosott aranyuknak egyre nagyobb részét adták el a csempészeknek — a hivatalosnál lényegesen magasabb áron. Az illetékesek így a saját kárukon jöttek rá, ha nagyobb kihozatalt akarnak elérni, tökéletesíteni kell az aranymosó eljárást és alkalmatosságot, az aranymosók mellé felügyelőt kell kinevezni, aki ellenőrzi az aranymosókat és kötelezi őket aranyuk gyakori és rendszeres beváltására. Ha a telepített cigányok minden aranyukat az aranybeváltóban adták volna le, az eredményeik akkor sem közelíthették volna meg a helybéli aranyászok kihozatalát. Ezt a feltevést támasztja alá egy múlt századbeli leírás is, mely ezeknek a cigányoknak egyik aranymosó eljárását ismerteti, igencsak szűkszavúan, de a lényeg ebből is nyilvánvaló : 19
