Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 1. szám
Rakaca-tórozó Volt nálunk egy fiatal mérnök, az igazgatóm évente el akarta csapni. Valóban, a mérnök nem tartott rendet a szobájában, az íróasztala csatatérhez hasonlított. Az igazgatónk pedig szerette a rendet. Szerencsére meg lehetett győzni. „Hát mire van szükséged? — fordultam hozzá. — Arra, hogy vigyázzban álljanak a ceruzák az íróasztalon? Vagy arra, hogy nálad dolgozzon egy zseniális ember, aki alkotni tud?" Szerettem a fiatalokat. Évente pályázatot hirdettünk a számukra, a pályaműveket én rangsoroltam, örömmel emlékszem rá ma is, milyen szépen szerepeltek, milyen hasznos pályaműveket vehettem kézbe. — Botár Imre int is. A Vízügyi Történeti Füzeteiket lapozgatva találtam rá a nevére. Mint szerzőére . .. — Nos, ónnak idején én is pályáztam. A Magyar Tudományos Akadémia műszaki pályázatára adtam be munkát 1S54-ben. Harmadik díjat nyertem vele. A pályamű Vásárhelyi Pál második Tisza-szabályozási tervével foglalkozott. Itt kell elmondanom, hogy 1943-bain az FM Vízügyi Főosztályán irattári kutatások során fedeztem fel Vásárhelyi második szabályozási tervét. Az eredeti kézirat néhány lapját fénymásoltattam. A Vásárhelyi kézirat a második világháborúban elveszett —a másolatom szerencsére megmaradt. Pályaművemet sokáig nem publikálhattam. 1970-ben — társszerzőként Károlyi Zsigmonddal — megjelentem a Vízügyi Történeti Füzetek sorozatában. A könyv címe: Vásárhelyi Pál a Tisza-szabályozás tervezője. 1971- ben a Tisza szabályozása című kötetem látott napvilágot. Ugyancsak társszerzővel. Egyébként nem ezek voltak első könyveim. 1955-ben a Műszaki Könyvkiadó kiadta Vízszigetelés a mélyépítésben tárgyú kézikönyvemet. Szakcikkeket, jegyzeteket is publikáltam. 1964- ben a VIZITERV tízesztendős fennállása alkalmából tanú Ilmán у kötetet szerkesztettem. — Néhány szót a nyugdíjas napokról... és jelentőségét. Arról viszont alig látott valami napvilágot: műszakilag mit jelentett e reform végrehajtása. 650 ezer jogos igényt kellett kielégíteni, nincstelenek tömegének kellett igazságot szolgáltatni a történelem szellemében. A magyar mérnököket mozgósítani kellett a nagy műszaki munkára. Világossá tenni előttük, hogy az addig kialakult, szakmailag helyes, de bonyolult földmérés helyett forradalmi módon kell cselekedni. Igazságosan és mindenekelőtt gyorsan! A mérnökök számára tanfolyamokat szervezték az új módszerek elsajátítására, de a földigénylő bizottság tagjait is meg kellett tanítani az egyszerű munkaeszközök — a fakörző, a mérőlánc — használatára, arra, hogy a területfelmérések után hogyan számítsák ki pontosan egy-egy földdarab területét. A magyar mérnökök megértették: a telekkönyvezési is gyorsan kell végrehajtani, s így a kiosztott hárommillió hold föld hivatalosan is az új birtokosok gondozásába került. Nem utolsó sorban a műszakiaknak köszönhető, hogy az első végleges birtokleveleket már 1946 elején kiosztották az új gazdáknak. — öt esztendeig a földreform kötött le engemet is. Az első elképzelések szerint a földreform műszaki munkáit mérnöki közreműködés nélkül bonyolították volna le. De gyorsan kiderült, hogy ez lehetetlen. 1976-ban megjelent egy könyv: A földosztás a történelem mérlegén. E könyv egyik fejezetét én írtam. Az 1945-ös földreform műszaki munkálatait tekintettem át és foglaltam össze. Hozzátartozik ez is a történelemhez. írtam itt a hivatali szervezetről, a mezőgazdasági ingatlanok kiosztásáról, a földmérők kiképzéséről, a házhelyosztásokról, az egész műszaki lebonyolításról. A hatékony működés céljából a földművelésügyi miniszter az Országos Földhivatal műszaki osztályát az Országos Földbirtokrendező Tanács mellé rendelt Országos Műszaki Hivatallá szervezte át. E hivatalban mérnöki, gépészeti és építési osztály működött. Létszámát 1946 februárjában 42 mérnöki, 21 műszaki tiszti és 26 műszaki segédtiszti állásban állapították meg. Ezzel a létszámmal a 28 megyei földhivatalt is el kellett látni műszaki személyzettel. Azt hiszem szólnom kell a telepítések műszaki munkálatairól is, mert erről tudjuk talán a legkevesebbet — s ez is szerves része a történelemnek. Tény, hogy az elkobzott és megváltott ingatlanok területéből minden jogos igényt nem lehetett kielégíteni. Növelte a ki nem elégíthető igényt a második világháború után a szomszédos államokból áttelepített 350 ezer főnyi magyar, akiket csak részben egyenlített (ki a Magyarországról ki- és áttelepült 170 ezer német és 70 ezer szlovák. A földreform lebonyolítása során többféle telepítési igény merült fel. Mivel új telepes község létesítése rendkívül sok műszaki munkát igényelt, külön telepítési tanácsot kellett létrehozni. A tanács gondoskodott olyan földterületekről, amelyeket külön telepítési célra tartottak fenn. — Megpróbáló munka után próbára tevő esztendők következtek ... — Az ország életében is. Ami a saját életemet illeti, 1950-ben befejeztük a földreform műszaki munkáit. Köszönetét nem kaptunk, ám közölték velünk: mehetünk, amerre látunk. Állás nélkül maradtam. Illetve maradtam volna, ha a barátaim nem sietnek a segítségemre. Az UVATERV adott nekem kenyeret, előbb vízgazdálkodási tervellenőriként, majd később osztályvezetőként. Az ütés vasúti beruházások vízépítési terveit készítettem. — Ezek vízügyes feladatok voltok ... — Szerencsére. Mégis vizes diplomával rendelkeztem . .. Igazából azonban csak 1958-ban térhettem vissza a vízügyi szolgálatba. György István, a VÍZITERV igazgatója üzent értem: „Gyere át hozzánk!” Ismertük egymást régebbről, dolgoztunk is együtt, György emlékezett rá, hogy egyben s másban ellentmondtam neki. „Gyere át — üzente —, olyan emberre van szükségem, aki mer ellent mondani!" A műszaki fejlesztési osztály vezetésével bízott meg. Itt vívtam meg első csatámat. Csupa gyakorlott, kitűnő vízügyes mérnök került a kezem alá. Korban idősebbek nálam. Én akkor negyvennyolc esztendős voltam. Győzelemként könyveltem el, hogy ezek a kiváló 'Szakemberek nem ellenségnek, hanem barátnak tekintettek: együtt, vállvetve oldottuk meg a feladatokat. — Főmérnökként voltak-e ellenségei? — 1964-ben neveztek ki igazgató-helyettes főmérnöknek. Nyugdíjba vonulásomig nyolc esztendőt töltöttem ezen a poszton. Ellenségemről nem tudok. — Mit jelentett vezetőnek lenni? — A vezetési elveimet tekintve? Először is aranyszabálynak tartottam: mindenhová megfelelő embert! Megkeresni az adott munkakörre, feladatra legalkalmasabb embert! És szabad kezet adni mindenkinek. Az agyonellenőrzés, az agyonirányítás bénítja az agyakat, a szíveket. Bízni kell az emberekben, az alkotó kedvükben, a tehetségükben, a felelősségtudatukban. Nem titkolom: voltak háborúim az igazgatómmal is abban a tekintetben: melyik posztra ki való. Akiben lehetőséget, jó megoldást láttam, azért körömszakadtáig kiálltam. Nem egyéni szimpátia miatt, hanem az elv miatt. Megvallom, én az abszolút rendnél többre tartottam a tehetséget. A tehetséges embereket védtem még akkor is, ha netán rossz volt a modoruk.., — Pihengetek. Hetven esztendős már jócskán elmúltam. Van egy kis telkem Budaörsön, szőlőt gondozok, saját borom van. Úgy érzem, amit tennem kellett, megtettem pályám során. (kása) 17
