Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 6. szám

— Dehogyis akartam én vízügyi mérnök lenni, sőt, gépészmérnök se, hiszen valójában ez a foglalkozásom itt az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóságon, ahol a gépészeti-, anyag- és szállítási osztály vezetője vagyok — kezdi bemutatkozását Lőrincz Károly, a Szemere utcai öreg épületben, Miskolcon. — Én mindig vegyész szerettem volna lenni, semmi más. De hát az egyetemi felvételkor két helyre is jelentkezni lehet, jelentkeztem Veszprémbe, hogy vegyészmérnök leszek, a másodiknak beírtam Miskolcot. És aztán mit ad a sors, vagy a véletlen. Jaj, nagyon mélyen belenéztem jövendő feleségem szemébe, és úgy gondoltam, mégiscsak jobb lesz nekem, nekünk, ha Miskolcon tanulok majd. Mert mind a két helyre felvettek. De én a gépészmérnöki szakot választottam és sosem bántam meg a választásomat. Két lányunk van, a nagyobbik bányamérnök, a kisebbik másodikos gimnazista.

— Végig Miskolcon maradt?

—1956-ban végeztem el az egyetemet, azután az Óbudai Hajógyárba kerültem, az akkor még önálló volt. De mindenképpen haza akartam kerülni. Csakhogy akkor Miskolcon, Diósgyőrben felvételi zárlat volt a gépgyárakban. Hiába szereztem volna bármelyikbe is bekerülni, reménytelennek látszott. Valaki a vízügyi igazgatóságot ajánlotta. Gondoltam, ugródeszkának megfelel. Nahát, arra a várt ugrásra sosem került sor, mert ilyen az élet, azt a munkahelyet találtam meg magamnak, amelyet mindig is szerettem volna, és. ezt kevesen mondhatják el magukról.

— Mi várta itt 1957-ben?

—• Mármint a gépparkban, ugye? Hát kérem, volt két kotrógépünk, két vontatóhajónk, két DT 54-es dózerünk, és nyolc szivattyútelepünk.

— És ma?

— Meg sem tudom mondani mennyi a gépeink száma, úgy kb. ezer. Fantasztikus változás történt itt 1957-től kezdve, s közben persze még annyi történt, hogy a lelkes fiatalemberből maholnap teljesen ősz férfi lettem.

— Szereti a munkáját?

Tudom, hogy nem is jó ez a kérdés, de egyszerűen kiváncsi vagyok a válaszra. Persze, tudom erre egyszavas választ is lehet adni. De hát egy életút derekán túlhaladva, megkapva a Munka Érdemrend bronz fokozatát április negyediké alkalmából, mégiscsak mást várok beszélgető partneremtől.

— Először is élek-halok a gépekért. Itt mindenben benne vagyok. Amikor magamnak meg akartam magyarázni, hogy miért is tüntettek ki, azt mondtam: biztosan a gépészeti vonal fejlesztéséért, a tiszalöki hajóparkért, a tiszalöki üzemért. Tehát sok mindenért. Vagyis mindazért, amit eddig csináltam. Képzelje el, amikor vége van a televízió adásának, én akkor vonulok a papírjaim mögé. Letehetném magam, pihenhetnék és nem tudok. Tervezgetek, számolgatok, hogyan lehetne még jobban csinálni a dolgokat. És soha nem az elismeréséért. Hanem a munkáért, a tervezésért, a lobogásért. Odahaza van kiskörei emlékérmem, többször kitüntettek a kiváló munkámért, de az ember mindig magáért a munkáért dolgozik. Meg a társakért. Hogy jobban menjenek a dolgok. És én mindenkiben megbízok, addig, amíg valaki be nem csap. De volt, hogy csalódnom kellett.

Papírokért fut, elém teszi. Mert ez is a munkája. Az éjszakai fentiétek eredménye. Olvasom az egyiket: „Igazgatói utasítás a közúti gépjárművek üzemeltetésére”. Ezt is ki más készítette volna el, mint az azért felelős osztályvezető.

— Az anyag- és szállítási osztály csak januártól tartozik hozzánk, vagyis a gépészethez. Most aztán sokan vagyunk. 17 szellemi és 38 technikai fizikai dolgozó tartozik az osztályhoz. És 130 ember dolgozik Tiszalökön. Egyszer menjünk le és nézzük meg az ott folyó munkát. Szép lesz... — mondja úgy, hogy tudom a munka szépségére gondol, az alkotás gyönyörűségére.

Nemrégiben jött vissza egy csakugyan szép útról. És hogy ne csak a levegőbe beszéljen, már hozza is a dokumentációt, a fényképeket:

— Tizenkettedmagammal vittünk le két, Tiszalökön készített hajót Siófokra. Az ottani kirendeltség rendelte meg őket tőlünk. Az egyik jégtörő hajó, ez a nagyobb, 94 tonnás, a másik meg egy laborhajó, ez a kisebb, de tud bójákat is lerakni, vontatni, szóval sok mindenre képes. Az egyiknek a neve Margit, a másiké: Vízvédelem. Kurusa Sándor, a hajók tervező mérnöke is velünk jött természetesen. És a hosszú, majdnem 600 km-es út jól sikerült. Végighajóztuk lefelé a Tiszát, Titelnél fordultunk a Dunába, s hajóztunk felfelé a Dunát a Sióig. Közben megálltunk, kikötöttünk Szegeden, Zentán, Újvidéken, Vukováron, Baján. Április 9-én indultunk és a következő hétfőn, vagyis 16-án érkeztünk meg.

Nézzük a felvételeket. Mind maga csinálta, mert ez az egyik szenvedélye. Amatőr fotós. Készített diákat, feketefehér képeket, színes papírképeket. És végigmagyarázza az utat. Jól fényképez Lőrincz Károly. Még így is ragyognak a felvételek, hogy nem sütött a nap.

— Másik szenvedélye?

Úgy vallja be, mint más a fiatalkori bűnt.

— A sakk. Mesterjelölt vagyok, még mindig — teszi hozzá. — A múltkor is megjátszom az egyik versenyen — mert a Miskolci MEDICOR-ban sakkozom — a szicíliai védelmet, hát a partnerem, aki sokkal fiatalabb, éppen úgy tudja, mint én. És a változatokat is. Ha lett volna igazán időm a sakkra. De azért szeretem, ma is. Jó szórakozás. — És egyetértünk, hogy a hamarosan létrejövő

Karpov—Kaszparov párosmérkőzés győztesét mindketten az ifjú Kaszparovban látjuk.

— S ha még mindig marad idő?

— Van egy kertünk, 400 négyszögöl, de valójában három családé, vagyis a rokonságé és mindenkinek megvan benne a maga feladata. Nekem nem sok jut. De szeretek kint lenni. S akkor is a hétköznapi feladatokra gondolok. Hogyan és miként tovább. Új igazgatónk van, új elképzelések, dinamizmus, megmutatjuk, hogy tudjuk csinálni. És párttitkár is vagyok. Ez is sokféle feladatot ró rám. De a legfontosabb: szeretem a munkámat, a munkatársaimat. Mindent közösen csinálunk, a sikerek is közösen illetnek meg minket.

Takács Tibor

Számítógép vezérli az öntözést

Szovjet Üzbegisztánban a Ferganaimedence százezer hektárnyi földterületének vízellátását biztosító kiterjedt öntözési rendszer számítógépes irányítás alá került. A számítógép automatikai és távvezérlési eszközök segítségével vezérli a szivattyúállomásokat, a csatornarendszereket és a vízelosztó-központokat.

A földterületekről és a vízkészletekről a memóriájában tárolt információk, valamint a külső diszpécserközpontokból érkező adatok alapján a gép választja ki az optimális öntözési rendszert. Minden egyes földterület annyi vizet kap, amennyire szüksége van. A számítógép néhány másodperc alatt képes kiértékelni az üzemzavarokat és dönteni az automatikus irányítási rendszer egyes egységeinek be- illetve kikapcsolásáról.

A köztársaságban a vízgazdálkodás elősegítésére egységes irányítási rendszert hoznak létre. Üzbegisztán különböző területein már negyvenöt automatizált öntözési rendszert kapcsoltak be ebbe a hálózatba. (APNI)

9

„ÉLEK-HALOK A GÉPEKÉRT...”