Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
vontatták, és ha kellett partra is húzatták) legsűrűbben ősz felé keresték fel az őrletők, amikor már az új termást is betakarították. Ekkor volt igen sok dolga a molnároknak. Ezért terjedt el az a szólásmondás, hogy „nagyot hall, mint a molnár ősszel" (ezt a „betegséget” a vidékről járó őröltetők finom ételekkel és borocskákkal igyekeztek gyógyítani). A víz folyása által állandóan és ingyen szolgáltatott energiát a lapátkerék, illetve annak tengelye jutatta be a malomház belsejébe. Mivel a vízimalmok belsejéről nemigen olvashatunk, lássuk azt részletesebben, először egy általános leírás segítségével (19) A malomba benyúló vízikerék előbb a fő transzmissziót, majd a mellék-transzmissziót forgatta. A kőpad a malomépület hoszszában végighaladt, s azon voltak elhelyezve a sima őrléshez és daráláshoz való 4 db kőjárat, és ugyancsak a sima őrléshez való 2 db hengerszék. A kőpad előtt 4 db szitahengert állítottak fel, amelyek közül kettő töretrázó szitával is fel van szerelve. Az emeleten van 1 db kombinált gabonatisztító- és koptatógép a hozzávaló porkamrával, s egy darab daratisztító gép. A gabona-elevátor a földszinten levő garatjába öntött búzát felszállította a tisztító és koptatógépbe. A 4 db elevátor közül az egyik a tisztított és koptatott búzát a kőjáratokba, s a hengerszékekbe, a többi pedig az őrleményeket a szitahengerbe emelte. Ha a malomban a fehérebb liszt készítése céljából a búzát részben darálták akkor a darát a dara-elevátorba öntötték, amely azt a dara-tisztító gépbe emelte. A fő transzmisszió közvetlenül a kőjáratokat, a hengerszékeket és a melléktranszmissziót, ez utóbbi pedig a tisztító- és koptatógépet, a szitahengereket, a daratisztító gépet és az elevátorokat hajtotta. A malomberendezés, néhány fontosabb részéről is érdemes lesz szólnunk. A malomkövek közül, legalábbis a 19. század vége felé a francia La-Ferté volt a legkeresettebb, amelyekkel azonban a sárospataki kövek eredményesen versenyezhettek (20). A malomkövek őrlő felületén kőbarázdák (derékszögű háromszög keresztmetszetek, köríves barázdák) és ún. csákányvágások voltak kiképezve. A kövek a kőjáratban voltak elhelyezve. A felső, forgó kövön nagyobb nyílást alkalmaztak, amelyen át a gabonát a kövek közé vezették. E kő alulról történő meghajtása céljából az alsó kövön szintén központos nyílást alkalmaztak, s azon keresztül illesztették azt a tengelyt, mely a felső kő nyílásába erősített keresztvágással a követ forgatta, amely tengely alsó részét megfelelő transzmissziószerkezet kötötte össze a vízi erővel. A kőjárat felső részébe, a garatba öntötték fel a gabonát, amely a kövek között megőrlődve, az ún. lisztlyukon keresztül egy facsövön át az elevátorba, onnan pedig a szitálógépbe került. A kőjáratok évszázadokon át egyedüli munkagépei voltak a malomnak. A 19. század közepétől majdnem teljesen kiszorították őket a hengerszékek. Ezek a székek rendszerint vasállványból voltak, s beléjük a hengereket különböző számban és módon ágyazták bele. (A lisztgyártásban a hengereket először Helfenberger alkalmazta 1820 körül, majd 1834-ben Sulzberger, s ennek alapján pedig 1839-ben Széchenyi István a pesti József-hengermalomban) (21). Ganz és Társa 1874-ben kezdte meg a hengerszékek gyártását, s hamar élretört, mert a híres kéregöntvényét alkalmazta hengeranyagul. A hengerszékeket rendeltetésük szerint a következőképpen osztályozhatták: daráló rovátkolt hengerekkel), feloldó (sima hengerekkel), kiőrlő (sima hengerekkel a dercét lisztté őrölte), s végül simára őrlő (rovátkolt hengerekkel a gabonát egyszerre őrölte lisztté). A hengereken való őrlés előnye a kőjáratokkal szemben a rövid őrlési folyamatban nyilvánult meg. Majdnem kiszorították a malmokból a köveket, de azok a legjobban berendezett malmokban is megmaradhattak. Az ún. finom őrlendő dercének az őrölésére és a búzának a hegyezésére ugyanis nélkülözhetetlennek mutatkoztak. A malom belsejére és az őrlés folyamataira Suhai Lajos, volt dunaradványi vízimolnár a következőképpen emlékezett vissza: „A malomház magasságban hajó-, malom- és padlásszintre oszlott. A legalsóban (elölről), az első és második tartó gerenda alatt volt a daratranszport, középen hajtótranszport, illetve a szíjtárcsa, hátul a kőszíjtárcsa. A malomszintben voltak a hengerszékek, a daratisztító és a rázó sziták (szajberek) majd a kiskerék a koronggal, a középső gerendánál a koptató garat, utána a nagykerék és a kőgarat következett. Felül helyezkedett el a cilinderszita (köztük a srótkamrával), a felvonó, vagyis elevátor legfelső része, a padlástranszport, a triős- és rögszita, végül pedig a gyűrűs koptató." (22). A malomba ladikkal behozott gabonát a mérés után a koptató garatba öntöttük. Innen a felvonó vitte a padláson levő rögtisztító szitára (rázós szita, szajber). Ez kiválasztotta a kődarabkákat és a port. A gabona ezután ráfolyt a triőrre, ami kiválasztotta a konkolyt és egyéb magot, innen került a csigába, ami beletolta a koptatóba (ami a dunai malmoknál gyűrűs koptató volt, mit állás koptatónak is neveztünk). A gabona következő állomása a malomsarok volt. Ha száraz volt megnedvesítettük, karapoltuk, annyira, hogy őrlés közben a héja leváljon, és a daratisztításnál már ne kerüljön a korpa a dara közé. Amikor az őrölnivaló megszikkadt, a sróthengerre öntöttük fel, ha kellett hatszor is. Ettől a felvonó vitte a cilinder-szitára. Itt már készült a liszt, amit a cilinderben csiga tolt egy helyre, illetve zacskókba, végül a zsákokba. A darákat sima henger őrölte. Volt 1., 2., 3., 4. számú dara, az 1. a nagyobb szeműt jelentette. Addig öntögettük fel a garatra, amíg nem értük el a kívánt finomságot... A kenyérsütéshez nélkülözhetetlen volt az ún. búza-nagykorpa is. Ebből készítették az asszonyok a korpás élesztőt, az adta a kenyérnek a különösen jó ízeket. A Dunán és a Vág-Dunán Komárom közelében egykor számos vízimalom kerepelt és kis anyagi ráfordítással kiváló minőségű lisztet produkált. A folyam abban az időben még a helyi lakosság nagy részének biztosítani tudta a megélhetést és a boldogulást. Az egyik legmagyarabb és legjobban elterjedt vízimesterséget, a molnárságot először a molnárcéh (a komáromiból a dunaradványiak és a dunamocsiak kiváltak és külön céhet alapítottak), majd a molnár ipartársulat fogta össze. A nagy múltú mesterség írott és egyéb emlékeinek csak egy kis része maradt fenn számunkra. Megtisztelő kötelességünknek érezzük azonban, hogy ezt az örökséget megőrizzük és az egyetemes magyar művelődés szolgálatába állítsuk. Tok Béla Jegyzetek 1. Mindegyik őrlőalkalmatosságot ismerteti szakirodalom. A vízimalmokról pl. Kecskés László: Komáromi mesterségek, Bratislava, 1978. 56—71. о. Kollányi Ödön: A dunaradványi molnárcéh, Komáromi Újság, 1908. 2—4. szám, Takáts Sándor: A magyar molnár és a magyar malom, Századok, 1907. 52—56. 143—160, 236—249. o. írt. A kézimalmokról a Gazdasági Lapok-ban (1857. 36—37. o.) a szárazmalmokról a Falusi Gazda 1860. évi 5. számában és a Vasárnapi Újság 1868. évi 589—590. oldalán olvashatunk. 2. Pongrácz Pál: Régi malomépítészet, Bp. 1967. 7—9. o. 3. Jakus Lajos: Váci hajómalmok és molnárok, STUDIA COMITATENSIA 7. 1979. 213. o. 4. Takáts Sándor: A magyar molnár és a magyar malom, Századok 1907. 146. o. ua.: A magyar faragómolnárok, Művelődéstörténeti Tanulmányok a XVI—XVII, századból, Bp. 1971. 48. 5. Antal Spiesz: Remeslo na Slovensku v období existencie cechov, Bratislava 1972. 284. о. 6. A komáromi Dunamenti Múzeum történelmi osztályán (alább csak KDMTO), lelt. szám: III. 790. 7. Kecskés László közöl sokkal későbbi remekelési módot, főképpen adatszolgáltatás alapján. 8. Komárom sz. kir. város kapitányi hivatala, 1879. május 24., KDMTO, III. 5603. 9—14. uo. III. 5613—5615.; 5616— 5617.; 5621—5624.; 5627. 5629—30.; 5734.; 5653. 15. Uo. GEITTNER és Rausch, Ant. Wiesenburg et Söhne, a Gebrüder Hornberger és a Ludwig Oser et Comp. 1886—1887. évi szállító levelei, III. 5655., III. 5631., III. 5654., III. 5682—5689. 16. KDMTO, a Brüder Singer, a Birkner et Buchele a Brüder Duckes, a G. Duschinsky, az M. Elias, a Löwy et Faltin és a Zilsel et Reich 1883—1886. évi levelezése, III. 5640., 5636., 5639., 5647., 5648., 5672. és 5711. 17. KDMTO, Oser et Comp. III. 5686. 18. KDMTO, III. 5720—5727. 19. Malmok, Pallas Nagy Lexikona, Bp. 1896. XII. k. 246—251. o. 20. Malomkő-iparunk, Vasárnapi Újság, 1866. 483. о. 21. A hengerszék, Pallas N. L. Bp. 1895. IX. к. 54—58. о. 22. Feljegyzéseit e sorok írójának ajándékozta. 24
