Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
lomba dolgozni?, majd először kézzel, azután a nála levő bottal agyba-főbe vert." Az orvosi kivizsgálás után az ügy kölcsönös megbékéléssel ért véget <9). Az 1886. évben a molnár ipartársulatban az alábbi megegyezés született: ,,Mi, akik őrölni való gabonáinkat az újszőnyi (Komárom magyarországi része, Dél-Komárom) félről kapjuk, elnézéssel leszünk a másikok, az un. moltéros (eladásra őrlő) molnárok irányában. Ha nekik őrölni valójuk érkezik az újszőnyi félről, azt malmaikba bármikor bevihetik. Megjegyezzük azonban, hogy a parasztőrlést, aminek az eredménye a durvább, korpás liszt volt semmi szín alatt nem vihetik be a hídfő alatt levő malmokba. Mi, akik moltérőrléssel vagyunk elfoglalva, igen méltányosnak találjuk ezt az egyezményt. . . Megjegyezzük azonban, hogy ha esetleg a moltéros molnárnak is szüksége lesz lisztjét az újszőnyi partra kivinni, azt bármikor megtehesse" (10). A M. Kir. Államvasutak győri osztálymérnöksége 1887-ben az újszőnyi rakodó helyért negyedévenként 12 forint (a szövegben mindenütt a régi értékű forint értendő) 50 krajczárt számlázott Erber Józsefnek, illetve a molnár ipartársulatnak (11). Az 1891 .évben Erber József eladta malmának felét nejének Csillag Annának, 1000 forintért. A fél malmot 1908-ban az ószőnyi Fekete János és neje megvásárolta, de már jóval nagyobb összegért, 3600 koronáért (ez 1892, a korona bevezetése előtt 1800 forintnak felelt meg). Az adásvételi szerződés és a véghatározat elkészítése után Fekete János (miután az 1884. évi XVII. t. c. által előírt kellékekkel igazolta, hogy az ipar űzésére jogosult) iparigazoványt kapott és bevezették az iparlajstromba (12). b) Biztosítás Erber József molnár és lisztkereskedő tűz- és villámcsapás által okozott károk elleni bizosítása (az Adriai Biztosító Társulatnál) az 1896—1902, illetve az 1902— 1908. évekből fennmaradt számunkra. Ezek azért érdekesek, mert a hajómalomra vonatkozó összes érték fel van bennük részletesen sorolva. Lássunk belőle néhány példát! A házhajó (20 1/2 méter hosszú, 5 m széles) 2000 korona; a malomház 1320 korona (az előbbi 1892 előtt 1000, a másik 660 forint értéket jelentett). 1902—1908 között a malomban egy dupla stróthenger fa garattal és szíjjal 1480, a kiőrlő hengerszék fagarattal és szíjjal 2200 koronát ért (13). c) Rendelet a hajómalmok tárgyában A rendeletet (amely 1888. november 1-én lett érvényes, ezzel hatályon kívül helyezték az 1867. évi 4916. sz. alatt kiadott ideiglenes hajómalmi rendszabályt, valamint az 1868. évi március 5-i 2226. sz. rendeletet a minden molnár számára kötelezővé tett „Malomkönyvecské"-ben is olvasható. Hét fejezete von (Általános határozatok; Régi jogosítványok megvizsgálása és új engedélyek kiadása; A hajómalmok elhelyezése; A hajómalmok nyilvántartása; A hajómalom-tulajdonosok kötelességei; Büntető határozatok; Záróhatározatok), melyek közül lássuk legalább a következőket: a malmokat csak úgy helyezhették el (III. 24. §), ha: a vízi járművek közlekedését nem zavarta; a folyamszakaszon, ahol hidak vagy kötéllel ellátott kompjáratok voltak azokon alul és felül kihagyták a szabad helyet (400, illetve 500 méter); betartották a hajómalom legkisebb oldaltávolságát a vízi építményektől, a 16 métert; az őröltető kapcsolata a molnárral, illetve a hajómalommal mások jogait nem sértette. d) Áruajánlatok, számlák, szállítólevelek A gépi berendezéseket a Ganz és Társa vasöntő- és gépgyár R. T. szállította, amely azok főbb javítását is vállalta. 1883. május 21-én pl. ezeket írta a cég Erber Józsefnek: „Tudatjuk önnel, hogy ha a tőlünk vett hengerszéket (melynek 4 hengere van és 158 mm vastag, 316 mm hosszú) akarja átalakíttatni, nem fog sikerülni, mert nem lehet ugyanazon állványban vastagabb hengereket alkalmazni. A csapágyak középvonalainak távolsága nem elegendő, hogy 230 mm-nyi hengereket be lehessen fektetni. A hengerek nagyságán pedig változtatni nem lehet . . . .". A malmok hengereinek élesítését is a R. T. végezte. 1888. június 18-án pl. gőzhajóval, mint gyors szállítmányt küldték Erber Józsefnek a megrovátkolt 4 hengert, 400 rovátkával ellátva (14). A selyemszitákat a pesti „Geittner és Rausch", a bécsi „Ant. Wiesenburg és Fiai", a „Hornberger Testvérek", valamint egyebek közt a kremsi „Ludwig Oser és Társa” szállította. Az utóbbi árukínálatán, illetve szállítólevelén ez is szerepelt: Homberger-féle selyemsziták (1x1 m, osztrák értékű aranyban + ágió) 0000, 000, 00, 0, 1—15 számúnk és 2,10; 2,10; 2,20; 2,25; 2 35— 4,90 forint értékben (15). A kötelet és a zsákkötő spagátot a bécsi „Singer Testvérek", valamint a „Birkner és Büchele, a papírárut pozsonyi (.Duckes Testvérek", „G. Duschinsky") és bécsi cégek („M. Eliss", „Löwy és Faltin", „Zilsel és Reich”) szállították (16). Malomköveket többek között a „Ludwig Oser és Társai" cég szállított. Az 1886. május 17. kelt ajánlatában ezeket olvashatjuk: „rendelkezésére bocsátjuk a francia La-Ferté malomköveket (melyek francia kovakő darabokból vannak gondosan összeállítva. A legkisebb 95 cm átmérővel 225, a legnagyobb 125 cm átmgérővel 300. o. é. forintért kel) és a koptatásra legjobban ajánlott pergi és walseei kovahomok malomköveket (a 35-os 2,50; a 48-as 6 Ft volt) (17). Az Erber-iratok között igen sok számla található. Ezek leginkább a különböző szolgáltatások díjazásait, és a gabona, valamint lisztkereskedésben kiadott összegeket tüntetik fel. Ezekből is látható milyen élénk volt a helyi és más Duna melléki várossal folytatott kereskedelem. Erber a gabonát és lisztet nemcsak eladta, hanem a szükségleteknek megfelelően, illetve a nyereség reményében meg is vásárolta egyebek között Brandstein János, Brüll Ignác, Kohn Mór, Nyitray József és Weiss Zsigmond kereskedőktől. Az áruk között leginkább a búza (mázsája 1882-ben 9 forint 10 krajcár volt), a liszt (1883-ban a 7-es 14 Ft, a 8-as 12,90; 8 1/2-es 11,50 volt), a finom korpa (1883—1885- ben 3,70—5,20 között ingadozott) és az árpadara szerepelt, amelynek 1882-ben 8 forintért adták mázsáját (18). 4. A VÍZIMALMOK KÖZELEBBRŐL A vízimalmok nagyobb folyókon, tehát a Dunán is használt formája a hajómalom volt, amely két fő részből az ún. házhajóból és a völgyhajóból állt. A kettőt gerendákkal erősítették egymáshoz, s közöttük helyezkedett el a lapátos hajtókerék. A parthoz közelebb álló és nagyobb házhajóban volt a malommű. A kisebb, fedetlen völgyhajó a hajtókerék tengelyének, a gerendelynek megtartására szolgált. A hajómalom a mederbe levert karókhoz, az ún. malomszeghez, vagy pedig vasmacskához lánccal, néha közvetlenül a parthoz volt kötve, lehetőleg úgy, hogy megfelelő vízsodrásban legyen, de a hajóforgalmat se akadályozza. A kora tavasztői késő őszig üzemelő malmokat (télre megfelelő, jégtől védett helyre Tárnok Dezső vízimalma századunk első évtizedében 23
