Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
A yiZB üli O LM ARS HG 1. A MESTERSÉG KIALAKULÁSA Az emberiség a gabonát táplálékként már nagyon régóta felhasználja. Belőle lisztet különféle módon, főképpen őrlőkövek segítségével készítettek. Később rájöttek, hogy a szél és víz mozgási energiája felhasználható a fárasztó munka megkönnyítésére. Az idők folyamán különböző gabonaőrlő alkalmatosságok fejlődtek ki. A nagyobb folyók mentén a vízimalmok, a kisebbek mellett a patakmalmok, a vízszegény vidékeken a szélmalmok és a szárazmalmok, végül pedig a géppel hajtott malmok (1). Komáromban, a gabonatermő vidék központjában, a több folyó által határolt városban, bizonyára már korán megjelentek a vízimalmok. Talán Budával egyidőben, ahol már egy 1292. évi kérvény szerint malmok álltak a Dunán (2). De nemcsak Budának, hanem Vácnak is jelentős volt a malomipara. Az 1546. évben 9, 1562-ben már 16 malma őröl a Dunán (3). Arról már mi is rendelkezünk adatokkal, hogy az 1500-as években Komárom mellett több vízimalom is működött (amik azonban még nem voltak a legtökéletesebbek, még nem tiszta és durva lisztet őröltek). Itt mindenképpen sok gabona kerülhetett megőrlésre, főképpen azért, mert a 16. század közepétől az erődítménybe nagyszámú idegen katonaság került, másrészt pedig Komárom volt az akkori gabona- és lisztkereskedés egyik központja (1553-ban pl. Véli hatvani bég 1500 mérő búzát küldött az itteni vásárra). A hadi tanács az akkori legjobb malmokat építtette fel a komáromi Dunára. Ezeket a molnárok annyira tökéletesítették, hogy az 1570-es években már általános megelégedésnek örvendenek (4). 2. A KOMAROMI MOLNÁROK CÉHE A mai Szlovákia területén keletkezett legrégibb molnárcéhekről a 16. századtól vannak adataink, így pl. a pozsonyiról, amely 1582-től működött, és foglalkoztatta egyebek között Dévény (Devín), valamint Bazin (Pezinok) molnárait is (5>. A komáromi molnárok vagy ennél hamarább, vagy néhány évtizeddel később tömörülhettek céhbe, mert az 1529— 1598 évek közötti időszak erre aligha lett volna alkalmas. A vár, illetve az erődítmény két nagy török ostromot élt át (az 1594. évi alkalmával a város is romhamazzá vált), a polgárok elköltöztek Nagyszombatba (Trnava), ahonnan csak 1598-ban jöttek vissza, és építették újjá házaikat. A céhalapítás dátumának meghatározásához kitűnő segítséget nyújt a vízimolnárok 1675-ből fennmaradt és a Dunamenti Múzeumban őrzött céhkönyve (6). A magyarul írott könyv első oldalán az 1675. év olvasható, az utolsóként bejegyzett pedig az 1794. esztendő. Ugyancsak az első oldalon látható az 1610. év is, ami azonban nem okvetlenül azt jelenti, hogy akkor alakult volna a molnárcéh Komáromban. Az azonban biztos, hogy az abból az évből való céhrendtartást erősítették meg 1675-ben (de már az előbbi is lehetett egy régebbinek az átirata). A céhkönyvben 28, artikulust (cikkelyt) rögzítettek le a molnármesterek számára, illetve a molnárlegényeken kívül mindazoknak, akiknek a malmokhoz közük volt. A malom tulajdonosairól a „molnos gazdákról” egyebek között az 1. artikulusban olvashatunk: a gazda 8 forintért fogadja fel a molnárt. Ehhez adjon egy pár csizmát, a feleségének pedig egy ,,fedelet” ha valamelyik molnár ezekkel nem elégedne meg, többre kényszerítené gazdáját, 4 forintra büntessék meg). A 12. artikulus szerint a molnárbírónak az a kötelessége, hogy minden hónapban a malmot egyszer végigjárja. Ha valamelyik malom hajói nem tiszták, bennük poshadt búza, vagy gaz található, a felelős molnárnak a bíró egy véka búzáját kimérheti és elhozhatja a malomból. A molnárok munkáját érzékeltető artikulusok közül a 8.-at választottuk ki bemutatásra: ,,A malomház levonásáért és felvonásáért, valamint a vízre való bocsátásáért 2 forint jár, hozzá 3 pint (3x1,4147 liter) bor és 2 kenyér. Egy pár malomkő faragásától (a felső kő után másfél, az alsóért 1) 2 és fél forint fizetendő. Nagy korong készítése az orsózással együtt 2, a kiskorong 50 pénz. Egy kis gerendely csinálásától szintén 50 pénz jár. Egy nagy kerékbe való szaka elkészítéséért 1 forintot lehet elkérni. A nagy kerékbe való színfót elkészítése 50 pénz, a kiskerékbe való szaka 75 pénz. Kiskerékbe való színfót elkészítéséért 25 pénz jár... Egy bokor kalácsfa, ha a molnár maga vágja meg, 50 pénz fizetendő ... A malomszeg faragásától egy pint bor, a leütésétől 2 és fél forint, három pint bor, két kenyér és két tál étek jár.” A céhkönyvbe az inasok és molnárlegények számára elhatározott rendtartás is belekerült az 1692. évtől kezdődően. Számukra 25 cikkelyt jegyeztek be. Ezek közül nézzük a 2., 3. és a negyediket: amelyik molnárlegény egy kis korongot orsóival együtt nem tudja elkészíteni és beállítani, a nagy- és kiskerékbe való fogakat annak módja szerint megcsinálni, a kövekeket megvágni és megigazítani, valamint jó minőségű lisztre ereszteni, az a legény negyedes legyen a molnárrészből. Aki mindezt tudja harmados, aki pedig mindent elő tud készíteni, és az őrléssel kapcsolatos minden munkát ismer, feles legyen a molnárrészből. A 19. cikkely előírta a legényeknek, hogy járjanak az inasok előtt jó példával, tanítsák őket, és parancsoljanak nekik a malomra vonatkozó dolgokban. Az inasok kötelesek nekik szót fogadni. Aki pedig nem így cselekszik, „agyák Molnár Bíró kezében és csapassák meg három páczával massoknak példájára”. Arról is tudomást szerezhetünk a komáromi molnárok céhkönyvéből, hogy 1713. február 8-án megújították céhrendtartást, 1768. augusztus 24-én pedig újakat Pozsonyból (Bratislava). Azt, hogy az egyes időszakokban hány molnármester dolgozott Komáromban, megtudhatjuk a céhkönyvben levő, „az Molnár Mesterek eránt való Cathalógus" alapján 1740—1949: 52; 1750— 1755: 41; 1756—1761: 45; 1762—1770: 50; 1771—1773: 63; 1774—1776: 51; 1777—1778: 51 és 1779-ben 65. Ezeket a számokat nem tartjuk magasnak, különösen, ha meggondoljuk, hogy akkor még ide tartoztak a vidék molnárai is. Az 1675—1794. évek között vezetett jegyzőkönyv annak ellenére, hogy felbecsülhetetlenül értékes adatokat tartalmaz a komáromi vízimolnárok céhére vonatkozólag, mégis aránylag kevés betekintést nyújt annak belső életébe. Benne van pl. az inasfelszabadítás és a tanuló levél kiállításának díja (1 tallér, illetve 1 forint), de azt már nem tudhatjuk meg belőle, mennyibe került a mesterré avatás, milyen jellegzetes szokások voltak divatban, vagy miből állt a mesterré avatás elengedhetetlen feltétele a remekelés (7). A molnárcéh 1872-ig (a céheket végleg eltörlő ipartörvény érvénybe lépéséig állt fenn. A molnárok céhládája az összes irattal együtt 1919-ben a déli városrészben (Dél-Komáromban) lakó Szenczy Mihály testületi elnök őrizetében volt — írja Kecskés László. Az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a molnárok kérésére a láda és az iratok Nagy Sándor molnármesterhez kerültek, akinél 1945-ig épségben megvoltak. Akkor azonban a háborús események következtében nyomuk veszett. 3. A MOLNÁR IPARTÄRSULAT A molnárcéh felbomlása után alakuló molnár ipartársulat működéséről eddig még egyetlen jegyzőkönyvet, vagy más feljegyzést sem sikerült megszereznünk. Szerencsére azonban Stark Lívia komáromi lakosnál rátaláltunk Erber József volt komáromi vízimolnár és liszkereskedő irataira, amelyek némi fényt vethetnek az ipartársulat működésére. a) Személyi jellegű ügyek Erber József molnármester az önálló iparűzés (az 1872. évi ipartörvény 4. §-a élteimében (a komáromi kapitányi hivatalnál kérte A hivatal mint iparhatóság (az említett törvény 99., illetve 4. §-a alapján) kiadja számára az iparjegyet, és az iparosjegyzékbe a 23. sorszám alatt iktatja be (8). Az 1883. október 13-án felvett jegyzőkönyv szerint Erber József a segédét, Nagy Dánielt, munkamulasztás miatt durván bántamazta. Az esetet a károsult így adta elő: „Harmadmagammal a „Jelenik" kávéházban mulattam. Amikor kimentem az utcára a mester durván rámrivallt, mégsem mentek a ma22
