Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
DUNA MENTI VÁZLATOK EKSZER П К fi ül VAR В A Hl Béla király kancelláriájában a pergamenjei fölé hajló fej Anonymusé? Első írónké, aki Gesta Hungarorumában művészi színvonalon örökítette meg a magyarok cselekedeteit? Találgatjuk még most is. Itt alkotott? Névtelenségét felválthatjuk valamilyen névvel? Nemcsak Esztergom rejtélye ez: a magyar irodalomtörténeté is. Vitéz János fényesen vitt palotájában már nincsenek ilyen rejtélyek. A reneszánsz, a magyar humanizmus latinját nagyon is tudatosan zengetik az érseki udvarban — ki bújna itt névtelenség mögé, amikor nincs annál nagyobb dicsőség, mint a poéta címet elnyerni! Ennek az udvarnak kedves vendége az antik dal első nagy hazai énekese, Csezmiczei János, akit Janus Pannoniusként ismer a humanista Európa. Vállalván a hosszú, gyötrelmes utazást, felfelkerekedik Pécsről, s meglátogatja pártfogóját, érsek nagybátyját Esztergomban. Mindenik látogatás egy-egy dal ihletője. A nagybáty III. Béla szellemét ébresztgeti, aranyba vonja újra Esztergomot: János, az érsek e rég pusztító tűzben elomlott házsorokat földből már felemelte, megint Janus minden látogatása egy-egy dal ihletője. S a dalban már ott a Duna is... Mátyás király ifjú pécsi püspöke érez rá először a magyar írástudók közül, hogy a táj sajátos emberi leikületet formál, hogy a Duna és a Dunatájon élők sorsa elválaszthatatlan: Verset küldök fagyos Pannoniábul, Duna vidékén írtam északon, Tudom, hogy rajtuk Marziom elbámul s nem is hinné, hogy mind az én dalom. Mert lám, a táj áthatja ám a lelket, hol kelt a vers, milyen csillagzat mellett. Ő nevezi először miénknek, Dunánknak a folyót. Ű fogalmazza meg a hazaszeretetet. A nagy víz társaiként a Napot és a Holdat emlegeti. Mint aki rádöbbent, hogy a Duna ezt a két égitestet, az életet jelenti a magyar földnek. Az ország jó vagy rossz csillagzatát. Az esztergomi látogatásoknak nem kis szerepük lehet abban, hogy Janus a Duna-táj költőjének vallja magát. Neki köszönhető, hogy már a tizenötödik században jelkép és jelszó lett a Dunából. Amikor Közép-Európa humanista írói megalakítják társaságukat, ezt a nevet váasztják: „Sodalitas Litteraria Danubia." Ismertségben igen, tehetségben alig marad Janus Pannonius mögött egy valódi esztergomi: Temesvári Pelbárt, a ferences rendi főnök. Lant helyett a szószéket választja. Latinul eldörgött prédikációiban egy kálvinista hitvitázó haragjával ostorozza az önkényt, a nagyúri gőgöt, a főpapi mulatozást. A gazdagokat szolgáló törvényekről gúnyosan prédikálja: ,,A törvény pókháló, amelyben a kicsi legyek fennakadnak, de a nagyobbak keresztül rontanak rajta." Mire a következő írástudó, Esztergomi Farkas András megszólal — méghozzá anyanyelvén — István és Béla fővárosa már töröknek hódol. Másfél századon át, de ismerős Farkas András panasza az elvesztített hazáról! Egyféle verete pogán törökkel, Másfelől némettel és az sok pártolókkal ... Még ötven esztendő, 1594-ben a falak alá érkezik egy fekete hajú, fekete bajszú negyven esztendős végvári katona. Balassi Bálintnak hívják. A jelek azt mutatják: végre a császár sem nézi tétlenül az ország pusztulását. Esztergomnál megtörik a pogány hatalmát. Hiányozhat-e innen a végek annyit próbált katonája? Akinek egyéni kudarcai után már csak egyetlen reménysége marad: a magyar szabadság. Látván szép hazámnak, hogy kiki oltalmára, Fegyvert készít, s megyen megszabadulására, Szivem repös, vidul, s csak nem lábra indul, oly víg minden javára Már útnak indulok Duna mellett le menvén, Vég Esztergom alá, kinek most kőfala Römeg Algyúkkal töretvén — emlékezik Rimay János Balassi boldog készülődésére. Ott tolong Esztergom alatt a császári had, ott vannak a keresztény segédcsapatok, ötvennégyezer ember. Valahányszor rohamot fújnak, egy talpig feketébe öltözött magyar főtisztet látni a rohamozok élén. Cselebi török krónikaíró szerint az esztergomi bég felfigyel erre a vitézre, aki talizmánhoz hasonló aranyláncot visel, s mindig ott tűnik fel, ahol legádázabb a harc. A bég magas jutalmat kinál annak, aki végez vele. „Ekkor a Budáról érkezett Oszmán nevű vitéz azt a hitetlent célba vette, s mellébe egy golyót lőtt. . ." Magyar szemtanúk szerint a golyó a combján érte Balassi Bálintot, sebe nem volt súlyos. Ispotályba viszik, egy német felcser kezére kerül. Sebláz gyötri, utolsó óráiban is zsoltárt fordít. Fejénél tanítványa, költő utódja Rimay János áll. Haldokló mestere utolsó szavait — a Balassi ciklusba építve — ő veti majd pdpírra: Imhol Édes Hálám Ei a jele, hogy szán Életem igen téged Hogy vérem hullását Az kit két szemed lát Nem kimélettem tőled S jobb immár meghalnom Hogy sem búdot látnom Vagy elszökném mellőled Az esztergomi Balassi Bálint Múzeum egyik kincse a kéziratos Balassi-biblia. Ennek előzék-lapján a következő bejegyzés található: „Anno 1594. die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek a vízvárnak, lőtték meg Balassi Bálint Uramot az ostromon. Vesztette az borbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar borbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem." A német „borbély” listát vezet az elhunytakról. Balassi Bálint nevéhez ezt írja oda: „Istentelen. Hungarus," Hitetlen magyar. Ennyit ért magyar földön 1594-ben a század legnagyobb magyar poétája. Balassit a sorsa hozta Esztergomba. Babitsot vajon mi? Kapaszkodom fel a hegyoldalra, sűrűbben szedem a levegőt. Jó kis séta feljutni a nyári lakig. Babits csaknem két évtizedig járta ezt az ösvényt. A kertben őszi kellékek. Megfakult fű, zöldjüket vesztett fák. Szinte nesz nélkül dió hull a fűbe. Az esztergomi Várhegy és a belváros a Kálvária dombról 16
