Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 5. szám

fl VEflB Környezetvédelmi és Koordinációs Tanácsa napirendjén:

A vízügyi műszaki tervezés

és a Balaton vízminőség-védelme

Az utóbbi időben igen sok szó esik a Balatonról és a legkülönbözőbb fórumok tűzik napirendjükre — profiljuknak megfelelően — nagy nemzeti kincsünk megmentésével kapcsolatos teendők megvitatását. Az elmúlt években ui. egyre több jel mutatott arra, hogy a Balaton vize veszélybe került. Ennek oka egyrészt az üdülőkörzet megnövekedett igénybevétele, másrészt a tó vízgyűjtőjén folyó termelés hatására felgyorsult eutrofizáció. Az így kialakult helyzet tett indokolttá egy sor olyan intézkedést, amelyek a tó vízminőség-védelmét célozzák.

A tó megfelelő vízminőségi állapotának elérése szempontjából rendkívül nagy jelentősége van a vízügyi műszaki tervezésnek és ezért nem véletlenül tűzte a közelmúltban (1984. június 6-án) napirendjére a VIZITERV bevonásával ezt a témát a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottságának Környezetvédelmi és Tájhasznosítási Koordinációs Tanácsa. A téma fontosságára való tekintettel a rendezvényen elhangzott előadások közül néhányat lapunk hasábjain kivonatosan ismertetünk.

Az együttes előadóülésen dr. Kárpáti István egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora mondott bevezetőt, majd ezt követően az előadóülés elnöke Varga Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese tartott megnyitót.

Az OVH elnökhelyettese elöljáróban hangsúlyozta, hogy a Balaton hazánk egyik legértékesebb természeti adottsága, amely milliók pihenését, vízparti üdülését teszi lehetővé. így a tó jelene és jövője az egész országot érdeklő kérdés. Ez a tény különös felelősséget ró ránk, akik a Balaton védelméért, szépítéséért dolgozunk, modta Varga Miklós, majd így folytatta: Mindez megadja mostani Konferenciánk jelentőségét, de megadja a Balatonnal kapcsolatos mindennapi munkánk súlyát is. A Balaton ugyanis — ami a nyaralóknak mindenkelőtt fürdést és vízi sportot jelent — nekünk vízépítőknek, biológusoknak, vegyészeknek elsősorban

— a vízháztartási viszonyok vizsgálatát,

— a tó vízszintjének, medrének, partvonalának szabályozását,

— a kikötők fejlesztését,

— a vízellátási, csatornázási, szennyvíztisztítási feladatok ellátását,

— a vízminőség-szabályozási munkákat jelenti.

A Balaton hasznosítása, vízi környezetének megóvása már több száz éve foglalkoztatja a szakembereket. Vannak már a római korig visszanyúló emlékeink is. Például: a vízszintszabályozás kezdete Galerius császár nevéhez fűződik. De komoly hagyományai vannak a hajózási feltételek biztosításának is. A fából készült ideiglenes építmények után már az 1880-as években megkezdődött a kőből készített kikötők építése: Fonyódon, Bogláron, majd Tihanyban, Révfülöpön és még több helyen.

Ha nem is többszáz éves, de szintén jelentős hagyományai vannak a Balatonnal foglalkozó vízkészlet-gazdálkodási és vízminőség-védelmi kutatásoknak is. Jellemző erre, hogy a Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program megalapozásához pl. mintegy 200 tanulmánytervet, tudományos dolgozatot lehetett és kellett felhasználni.

A vízgazdálkodási kutatások néhány évtizede elsősorban a tó vízkészletével foglalkoztak. Ez az igény azért keletkezett, mert egyre nőtt a vízhasználók száma. A tómenti urbanizáció fokozódása, a vízgyűjtőn fejlődő ipar és mezőgazdaság egyaránt folyamatosan növekvő vízigényei lépett fel. Ugyanakkor természetesen kívánság volt, hogy a nyár végi időszakban is megfelelő mélységű víz álljon az üdülők rendelkezésére. Ezt célozták a 70-es évek vizsgálatai, amelyek a vízszintszabályozásra irányultak, és utólag bebizonyosodott, hogy sikeresek voltak.

Az utóbbi évtizedben igen nagy mértékben megnövekedett azoknak a kutatásoknak a száma, amelyek a tó vízminőségi körülményeivel foglalkoznak. Az elmúlt két évtizedben ugyanis romlottak a Balaton vízminőségi viszonyai és mindannyiunk előtt nyilvánvalóvá vált, hogy átgondolt, komplex, de gyors beavatkozásokra van szükség. A sürgősségre jellemző, hogy a múlt év augusztusában a Minisztertanács a 2018/ 1983-as határozatával módosította és átütemezte a Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Programot. Eszerint már 1987-ig végre kell hajtani azokat az intézkedéseket, amelyek révén megakadályozható a vízminőségi állapot további romlása, és 1995-ig biztosítani kell a fokozatos javulás feltételeit. Az átfogó intézkedési terv a következő 25 évre több mint 40 milliárd Ft-ot irányoz elő és ez a tény megvilágítja a teendők volumenét is, de megvilágítja a tervezési munkák mértékét is.

Ezt követően Varga Miklós ismételten utalt a komplexitás szükségességére és ennek kapcsán hangsúlyozta: a soksok kutatás, vizsgálat bebizonyította, hogy nem elég a kérdést egy oldalról megközelíteni. Beavatkozások, intézkedések sorozata szükséges. Ezek közül a fontosabbak:

— További szennyvíztisztító telepeket kell létesíteni.

— Csaknem valamennyi meglevő telepen szükséges valamilyen bővítés. Vagy intenzifikálás, vagy a foszfortalanítás és a fertőtlenítés megoldása.

— Meg kell valósítani a tisztított szennyvíz nagy részének más vízgyűjtőre való kivezetését.

— Meliorációs beavatkozások szükségesek annak érdekében, hogy a talajlepusztulásból származó szennyezőhatás csökkenjen.

— Meg kell valósítani a Kis-Balaton — mintegy 75 km2-es védőrendszerét.

— A Balatonba torkolló kisvízfolyásokon ún. torkolati vízvédelmi rendszereket kell létesíteni.

— A tó belső szennyezettségének csökkentése érdekében medertisztító és vízvédelmi rétegkotrásokat kell végezni.

A vízminőség-védelmi teendőket még lehetne sorolni, de az említettek is reprezentálják, hogy a térség vízháztartási viszonyai csak milyen sokrétű, komplex módon óvhatok meg, hangsúlyozta az OVH elnökhelyettese, majd így folytatta: ha jelentős javulást akarunk elérni, akkor még olyan apróságokra is oda kell figyelnünk, hogy milyen mosószereket árulnak a vízparti településeken.

Mindebből a tervezés számára három alapvető következtetést kell levonnunk:

— Az egyik: a kutatásnak, műszaki fejlesztésnek talán egyetlen más vízügyi probléma megoldásánál sincs olyan jelentősége, mint a Balaton vízminőségvédelménél. A kutatások eredményei be kell, hogy olvadjanak a gyakorlat, a tervezés mindennapi munkájába.

— A másik következtetés: bármilyen beavatkozást is teszünk a vízgyűjtőn, bármit is tervezünk, kivitelezünk, azt térségi- és rendszerszemlélettel kell tennünk. Egységes vízminőség-védelmi rendszert kell, hogy alkossanak a partvédő művek, a Kis-Balaton, a szennyvíztisztítók és az összes többi létesítmény. A tervezéssel kapcsolatban tehát fontos követelmény, hogy figyelembe vegye: ez az egész rendszer évtizedek alatt, hosszú távon valósul meg, ezért egyrészt az egyes elemek funkcióinak összhangját, másrészt korszerűsítési illeszkedésüket is biztosítani kell.

— A harmadik következtetés amit a műszaki tervezés során mindig szem előtt kell tartani: a közvélemény minden vízügyi létesítményünkkel közvetlen kapcsolatban van, munkánk, beavatkozásaink hatását közvetlenül érzékeli. A fürdés során Ítéletet mond vízminőségvédelmi beavatkozásainkról, szennyvíztisztítóink hatásfokáról; partvédő műveinken napozik, arról megy a vízbe; kikötőink jelentik az üdülők kirándulásainak bázisát. A közvetlen használatból adódóan a kritikák száma is nagyobb és hangvételük is élesebb. Oda kell figyelni tehát az esztétikai megjelenésre és minden olyan apróságra is, ami a lakosságot közvetlenül érinti.

Az említett gondolkodási mód, tervezői szemlélet már kialakulóban van, ennek több jelét tapasztalhattuk az elmúlt években. Az a hozzáállás jellemző a nemrég módosított Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Programra is.

Mindez feljogosít minket arra, hogy a Balatonnal kapcsolatban bizakodjunk és az ország érdeklődő, aggódó közvé-6