Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 4. szám

VÍZÜCVI LAPOKBAN OLVASTUK A vállalat elmúlt évi exportmunkáiról tudósít Dóka Gábor. A VIZÉP a Szabadság Szálloda betonozásánál az aljzat, illetve az alaplemez betonozását biztosította, s a munkát több mint 2 millió forint értékben ez év januárjában elvégez­te. Több mint félmillió forint volt tavaly a ferihegyi repülő­tér új forgalmi épületén végzett munka. Egyébként 1978 őszétől az elmúlt év végéig, mint alvállalkozó, 205 millió forint értékű munkát végzett el a főépítésvezetőség. (Ebben az évben további 30—40 millió forint értékű munka kivite­lezése várható.) A vállalat közreműködött a BAH csomó­ponti NOVOTEL kongresszusi termének építésében is. и. ■ Щ ÉVFOLYAM Щ m Szemle 1 SZÁM Щ 197*. Щ JÉIIUS Aia: 1,— Fi A .VÍZGAZPAT, KOPÁSI TUDOMÁNYOS KUTATÓ KÖZPONT HÍRADÓJA Több kulturális rendezvényt, műszaki tudományos progra­mot rendezett az idén tavasszal a VITUKI KISZ Fiatal Mű­szakiak Tudományos Klubja. Ezekről nyilatkozik a lapban Csongrádi Katalin klubtitkár. Hagyomány — mondja egye­bek között —, hogy a pályakezdő és tapasztaltabb kutatók önképzés és továbbképzés céljából előadásokat tartanak a klubban. Ennek immár két évtizedes hagyománya van. A tavasszal dr. Schneider Jolán a vízanalitikában alkalmazott szabványokról, László Ferenc a partiszűrésű víz minőségi jellemzőiről, dr. Rábai Ödön kubai tapasztalatairól, dr. Pintér János optimalizálási módszerekról tartott előadást. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT PÁRT ÉS GAZDASÁGI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA Oláh Lajos karosszérialakatos a gépüzem autójavító mű­helyének dolgozója mutatkozik be a lapban. Tizennyolc évvel ezelőtt került a vízügyi igazgatósághoz mint lakatos, s ami­kor az autójavító műhely létrejött, a karosszéria munka lett a feladata. „Szép munka ez . . . Nem is tudnám elképzelni, hogy mást csináljak, annyira megszerettem az évek során, pedig sokan jöttek-mentek, én itt akarok dolgozni, örömem telik ebben a munkában. VÍZKUTATÁS A VÍZKUTATÓ ÉS FÚRÓ VÁLLALAT HÍRADÓJA Két fotóval illusztrált írásból a lajosmizsei Salvador Allende szocialista brigáddal ismerkedhetünk meg, amely 1974-ben alakult. Ma 14-en dolgoznak a brigádban és az átlagéletkor 38 év. Az aranykoszorús szocialista brigád a megalakulása óta rendszeresen patronálja a helybeli szociális otthont. El­végzik a különböző javításokat, a büfét is ők alakították ki a gondozottak részére. Berente Tibor mozgássérült részére motoros tolókocsit készített a brigád. Eddig 2300 óra társa­dalmi munkával segítettek a szociális otthon gondjain. A tavaly rendezett gyakorlati forduló után az idén tavasz­­szal az elméleti döntővel befejeződött a földmunkagép­kezelő szakmában rendezett Szakma ifjú mestere vetélkedő. A döntő eredménye: 1. Fodor Sándor, 2. Fazekas István, 3. Szabó János. Az első két helyezett a vállalatnál rendezett if­júsági napon vehette át a kitüntetést. A verseny szervezését a KISZ-bizottság kezdeményezte, s a lebonyolításhoz nagy segítséget nyújtott a gépüzem, az l-es KISZ alapszervezet és a személyzeti és oktatási osztály. Közzétették — a zsűri kihirdette — a vállalati minőség­­védelmi verseny eredményét. Az első helyet a keszthelyi épí­tésvezetőség (építésvezető: Nagy Ferenc, minőségi ellenőr: Harsányi Zsuzsa), a második helyet a veszprémi építésveze­tőség (építésvezető: Vörösházi Endre, minőségi ellenőr: Né­meth Éva), míg a harmadik helyet a soproni építésvezetőség (építésvezető: Kovácsics Jószef, minőségi ellenőr: Kóczán Zoltán) érdemelte ki. A vállalat elmúlt évi eredményeiről és az idei esztendő főbb feladatairól írt cikket a lapban Neményi István. Az 1984. évben az exportvállalkozási munkákat a tavalyi év szintjén kívánjuk tartani. Belföldi tevékenységünket összességében nö­velni kell. Az ez évi feladatok teljesítésének alapvető feltétele a további munkák beszerzése. A feladatok nehezek, ezért fo­kozott jelentősége van a jó mukahelyi légkörnek és a kol­lektív szellem megőrzésének — olvashatjuk a lapban. 28

Next

/
Thumbnails
Contents