Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 4. szám
30 éves о VIZITERV Д VIZITERV tevékenysége megalakulása óta kiterjed a vízügyi ágazat valamennyi szakterületére. Elsődleges feladata az ágazat beruházásainak műszaki tervdokumentációkkal való ellátása. A beruházások lebonyolítási rendjéről szóló országos rendeletek a beruházások programszintű előkészítését, illetve az előkészítésben történő fokozott részvételt tették a műszaki tervezés egyik fő feladatává. Ez az igény a vízügyi ágazatban mindinkább fennáll, ugyanis leggyakrabban a beruházó, a tervező, a kivitelező és az üzemeltető is ágazaton belüli szerv. Ebben az esetben pedig ágazati érdek, hogy a tervező valóban hatékonyan vegyen részt a beruházás előkészítésének és megvalósításának teljes folyamatában. Az elmondottakból is érzékelhető, hogy a vállalat műszaki kollektívájának igen sokrétű feladatokat kellett és kell megoldania. A mezőgazdasági vízhasznosítás területén a vállalat kidolgozta a mesterséges vízpótlás, a hasznosítható vizek visszatartási és tárolási, valamint a felesleges vizek kártétel nélküli elvezetésének terveit az egész Tiszavölgyre, kiemelve a Kiskörei Vízlépcső hatásterületét A kiskörei öntözőrendszer tervezését követték a dunántúli rendszerek tervezései, mint pl.: a balatonaligai, balatonfői, hartai, zalavári, tordosai, keszegéri, nemesnádudvari rendszerek. Ezeknél a rendszereknél nemcsak az öntözésben, hanem gépészeti, illetve villamos vonatkozásban is új és korszerű megoldások születtek. A mezőgazdasági vízhasznosításhoz kapcsolódóan a korszerű sík vidéki illetve dombvidéki tógazdaságok jelentős részét a VIZITERV tervezte. A bivalyhalmi halastavaktól, a biai dombvidéki tórendszer tervezésétől eljutott a legkorszerűbb százhalombattai temperált vizű halszaporító gazdaság tervezéséig. Korszerűségét bizonyítja, hogy utóbbi az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) anyagi támogatásával épült. A tógazdaság összes vízfelügyelete 25 ha, évente 30 millió halivadékot és 12 millió előnevelt egynyaras halat termel. A közelmúltban a lakossági és ipari vízellátás elérte eddigi legnagyobb ütemű fejlődését. Az ipari fejlődés és az életkörülmények változása növelte a szennyező hulladékanyagok mennyiségét és fokozta a környezeti ártalmakat, így megnőtt a jelentősége a szennyvízelvezetésnek és a szennyvíztisztításnak, és szennyvíziszapok kezelésének. A települési vízellátási, szennyvízelvezetési és szennyvízkezelési berházások területén előtérbe került a regionális rendszerek tervezése. A vízellátás területén mintegy 10 nagytérségi, a szennyvízelvezetés vonalán 3 nagytérségi rendszer tervezésére kerül sor. A VIZITERV tervezte többek között a Borsodi iparvidék, a Tatabánya—Oroszlányi iparvidék, a Mátra, a Balaton, a Velencei-tó, a Duna-kanyar üdülőterületeinek regionális vízellátási rendszereit, valamint a Velence-tavi, a balatoni, a Duna-kanyari térségek regionális szennyvízelvezető rendszereit. A vízellátási rendszerek tervezése során fejlesztették ki a korszerű építéstechnológiával megépíthető vasbeton víztároló medencéket, valamint a VIZITERV új típuscsaládját képező víztoronyterveket. A VIZITERV típusú víztornyok a kisebb tartományokban acélszerkezetűek, a nagyobb tartományokban vegyes (vasbeton törzs és acél tartály), vagy vasbeton szerkezetűek, korszerű stabilitási elvek alapján méretezettek, esztétikailag is kedvező megjelenésűek. Építéstechnológiájuk korszerű és adott esetben különleges funkciókat is ellátnak (pl.: a két magassági zónára dolgozó győri 400 + 2000 m3-es víztorony). A VIZITERV tervezői a szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás területén figyelemmel kisérik: a világ iparilag fejlett országainak korszerű és gazdaságos szennyvíztisztító és vízkezelő technológiáit. Tovább fejlesztve és a hazai viszonyokhoz igazítva alkalmazták az oxidációs árkos és csatorna medencés teljes oxidációs eleveniszápos szennyvíztisztítási berendezéseket. A települési szennyvíztisztítás területén a vállalat mintegy 200 000 m3/d összkapacitású szennyvíztisztító telepeket tervezett, amelyek a hazai szennyvíztisztító kapacitásnak mintegy 25%-át teszik ki. Ezek között szerepelnek: pl.: Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Dorog, Tata, Kőszeg, Siófok, Balatonakarattya, Balatonfüred, Boglárlelle, Szekszárd és nem utolsósorban Észak- Budapest szennyvíztisztító telepei. Az üdülőterületek szennyvízelvezetését a VIZITERV-nél kiemelt feladatként kezelték. így elsőként készült el a Velencetavi szennyvízelvezető rendszer, majd ezt követték a Duna-kanyari és balatoni rendszerek. A balatoni rendszerekben a tó vízminősége szempontjából legkritikusabb Keszthely város térsége. Itt került először megvalósításra a víztelenített fölösiszap és a városi házi szemét közös kezelése, gyorskomposztálási eljárással. A VIZITERV honosította a külföldön is elfogadott MUT—DANO eljárás berendezéseinek terveit. A települési szennyvíztisztítási feladatokon kívül jelentős munkát végzett a vállalat az ipari szennyvizek tisztítása területén is. Kiemelkedő feladat volt a Borsodi Vegyi Kombinát PVC gyár 50 000 m3/d kapacitású szennyvíztisztító telepének tervezése. A VIZITERV szakértői nagy szerepet vállaltak a szennyvíziszapkezelés technológiai berendezéseinek hazai fejlesztésében, a különböző terheléshez rendelt tisztítási technológiák egységes rendszerben történő kialakításában is. Említést érdemelnek a szennyvízöntözés, a szennyvíziszap mezőgazdasági hasznosítása, a hígtrágyával való öntözés területén elért VIZITERV eredmények is. Az eddig készített tervek közül a siófoki, fonyódi, zalakarosi térségre készülő szennyvízelhelyezési tervek a legjelentősebbek. Igen komoly munkát végzett a vállalat az árvízvédelem és folyószabályozás terén is. Ezek közül kiemelkedő a Sió árvízkapu tervezése, ahol egy nagyobb vízfolyásnak a befogadó hullámteréből való kirekesztése jelentett újszerű megoldást. Nagy jelentőségű volt a Dráva szabályozási terveinek elkészítése, a Ráckevei Duna szabályozási, a Szamos árvédelmi töltésépítési munkái, a körösladányi vízlépcső, a tassi zsilip, a békési duzzasztómű, a nicki gát terveinek kidolgozása. Több éven át folyt és jelenleg is folyik a Gabcikovo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer tervezése. A vállalatnál széles körű fejlesztési tevékenység folyik, amely a vízügyi ágazat érdekeit, céljait és a közvetlen műszaki tervezési munkát egyaránt szolgálja. Feladatai: a korszerű, gazdaságos vízügyi létesítmények tervezésének előkészítése. A VIZITERV eddig mintegy 500 házi tervet, 160 célszerű tervet és 80 házi segédletet készített. Az eddig bejelentett 28 szabadalom közül 16 megadott szabadalom, amelyet a különféle vízügyi létesítményeknél alkalmaznak. Az elmúlt években az ugrásszerűen megnövekedett export tervezés miatt a vállalat szervezeti korszerűsítéseket vezetett be, amelyek célja az export tervezések műszaki színvonalának, koordinálásának és gazdaságosságának növelése. 1983. évben 41 ajánlati tervet dolgozott ki és adott be a vállalat, melynek realizálása az 1984—85. évekre várható Említést érdemel az a tudományos tevékenység is, amit a vállalat szakemberei különböző fórumokon fejtenek ki. Részt vesznek: — az MTA különböző bizottságainak munkájában, — a kutatóintézetek és egyetemi tanszékek tevékenységében, — a hazai tudományos egyesületek munkáiban, — a nemzetközi tudományos szervezetek (ICID, IAHR, ICOLD, IWSA, IAWPRC) munkáiban. A vállalat kitüntetései is bizonyítják munkájának eredményességét. A VÍZITERV 30 év alatt ötször kapott eredményeiért oklevelet, háromszor a SZOT és MT Vörös Vándorzászlója kitüntetést, tizenháromszor nyerte el a Kiváló Vállalat kitüntetést. 1978- ban a Vállalat három mérnöke részesült Állami Díj kitüntetésben, 23 dolgozója részesült a Munka Érdemrend arany, ezüst és bronz fokozatában. A vállalat eredményes exporttevékenységéről már többször írtunk. Az Afrikában, elsősorban az Algériában végzett eredményes munkáért 1981-ben a VIZITERV — a magyar tervező vállalatok közül elsőnek — elnyerte a Nemzetközi Afrika Díjat. Visszatekintve a VIZITERV 30 éves fejlődésére, elmondhatjuk, hogy nagy erőfeszítéseket kellett tennie a vállalatvezetésnek, az egész kollektívának, hogy az időnként jelentkező gazdasági változások miatti nehézségeket legyőzze és 30 éven át biztosítani tudja a töretlen fejlődést. A 30 éves jubileumon a Szerkesztőség, olvasóink nevében gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk a VIZITERV kollektívájának. 27