Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 4. szám
Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Hígtrágyakezelés és elhelyezés Д szakemberek többsége már korábban felismerte, hogy a szakosított sertéstelepeken keletkezett hígtrágyát nem szabad szennyvíznek tekinteni, hanem olyan hasznosítható trágyaanyagnak, amelynek a mezőgazdaságban, a növénytermesztési ágazatban kell hasznosulnia. A hígtrágya értékelése szakemberek részéről különböző. Más az állattenyésztési, növénytermesztési, a környezetvédelmi és a vízminőség-védelmi szakemberek véleménye. Az állattenyésztők szerint olyan melléktermék, amelytől gyorsan és olcsón meg kell szabadulni. A növénytermesztők a hagyományos istállótrágyát felhasználták, és felhasználják ma is, a hígtrágyától viszont vonakodnak. Ez utóbbi helyett szívesebben használnak műtrágyát. A környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek véleménye szerint kezeletlenül, koncentráltan tárolva veszélyes anyag, viszont tápláló anyagként felhasználva javítja a talaj tápanyagtartalmát és nem okoz környezeti károsodást. A vízminőség-védelmi szakember szerint a hígtrágya olyan folyékony szenynyező anyag, amelyet a mezőgazdaságban rendezetten kell elhelyezni oly módon, hogy a befogadót — felszíni víz, talajvíz — ne szennyezze és ne fertőzze. A hígtrágya összetételénél és jellegénél fogva nagy veszélyt jelent vízminőségi szempontból a befogadókra: Felszíni befogadóba kerülve ugrásszerűen csökkenti a víz oldott oxigén tartalmát. Növeli a víz oldott és lebegőanyagtartalmát. Jelentős nitrogén-, foszfor- és káliumtartalma miatt növeli a víz algatermeiő képességét, ezzel elősegíti a víz eutrofizálódását. A hígtrágya bakteriális szennyezettsége veszélyes a vizek faunájára, ugyanis a benne levő mikroszervezetek hoszszabb-rövidebb ideig megtartják fertőző voltukat. Csökkenti a víz felhasználási értékét és lehetőségeit, növeli a víz újrahasználó tisztítási költségeit. Burkolatlan földmedencékben vagy mély fekvésű területeken való tárolása, pangása veszélyezteti a felszín alatti vizet, sőt hosszabb időt — éveket figyelembe véve, veszélyezteti a rétegvizek minőségét is. A területünkön levő sertéstelepekről elfolyó hígtrágya KOID-a 1800—15 000 mg/l között, ammóniatartalma 500— 1400 mg/l oldott anyag tartalma 1600— 6500 mg/l között változott. Az eredmények szórását több tényező befolyásolja, pl. milyen a takarmányetetés technológiája, milyen gyakran használják dz öblítővizet és mennyit használnak belőle, van-e kezelő berendezés és milyen stb. * Alapvető gond, hogy a megépített trágyakezelő berendezéseket nem használják, mert azok egy része valóban nem alkalmas a hígtrágya megfelelő kezelésére. Átalakításra viszont az üzemeltetők nem szánják rá magukat, mert nem bíznak az átalakítása után sem az eredményes megoldásban. Pl. korábban a győri fázisbontó toronyhoz föld alatti szikkasztómezőt és szikkasztóárkot terveztek. Napi 70—110 m3 hígfázist valóban nem tudnak elszikkasztani ezek a berendezések. A tervezők ma már ilyet vagy ehhez való elgondolást nem alkalmaznak. A Kovács—Kellermann-féle korábban tervezett, szalmaszűrős fázisbontók szalmarétege vékony volt, a belevezetett trágyát egy ideig megfogta, szűrte, majd ha egy helyen elrohadt a szalma, ott a hígtrágya utat tört magának s a már leülepedett sűrű fázisból is tovasodort jelentős mennyiséget. A területi adottságok nem voltak összhangban a hígtrágya-kezelési módszerekkel. Vannak olyan telepek, amelyeket mély fekvésű, magas talajvízállású területre — egyik helyen annak a legmélyebb pontjára — építettek, s a hígtrágyát árasztásos módszerrel kívánták elhelyezni. A terület drénezése már nem fért bele a beruházási keretbe. Több sertéstelepen az öntöző terület meg sem épült, a hígtrágyát földmedencékben tárolták, kiöntözése rendszertelenül vagy egyáltalán nem történt meg. A kezelő telepnek nincs kijelölt felelős vezetője. Ez összefügg azzal az előzőekben említett szemlélettel és érdekeltségi gyakorlattal, mely szerint a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett nincs gazdája a hígtrágya-kezelésnek és elhelyezésnek. A sertéstelep vezetője és munkatársai azért kapják a fizetésüket és a prémiumot, hogy minél kevesebb legyen a malacelhullás, az 1 kg élő tömegre vonatkoztatott abrakfelhasználás, minél több legyen a hízókibocsátás, az egy kocára jutó fajlagos hízóértékesítési hozam. Személy szerint ezért őket elmarasztalás nem érheti. A hígtrágya-kezelésre és elhelyezésre jelenleg nincs ösztönző erő. Ennek következtében a hígtrágyakezelést perifériális feladatnak tekintik, több helyen a kezelő telep gépészének a hozzáértésén és lelkiismeretes munkáján múlik az üzemelés színvonala. A vízügyi felügyeleti ellenőrzések alkalmával hol a telepvezető, hol a hízlalási szakágazatvezető, hol a kezelő gépész vagy más személy vett részt a sertéstelep képviseletében. Mindezeket évekkel ezelőtt kifogásoltuk, de a helyzet lényegesen nem változott. * A trágyaöblító víz lényegesen több a tervezettnél. Oka lehet: a tápot a betonra szórják le, nem az önetetőből kapja az állat, öblítésnél nemcsak a bélsárt, a vizeletet és az almot, hanem az el nem fogyasztott összetaposott tápot is le kell mosatni a csatornába. A trágyacsatorna esése kicsi, több víz kell a lerakodott trágya továbbszállítására. A saját mély fúrású kútból kitermelt vízért nem kell vízkészlet-használati у *-> • Л ' , -JM . J „ “fi N ■ <\_*'**-1983. május 13. Nagykálló, Zöldmező Tsz sertéstelepe. A gátszakadás helye a hígtrágyatárolónál 10
