Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 2. szám
Répássy Miklós emlékének* „A természetes vizek halállományáért...” I. Napjaink vívmányaként üdvözölhető, hogy a gyakorlat szakemberei ismét kezdik becsülni a történelmet. A vízügy terén: adatait, tanulságait az egyéni lehetőségeken túllépő generációs tapasztalatként értékelik. Klasszikusaink a vízügyben, halgazdálkodásban (Kvassay, Sajó Elemér, Répássy Miklós) régen a gyakorlat problémáinak vizsgálatát maguk is az elődök tapasztalataiban, a múlt tanulságaiban való tájékozódással kezdték. A kialakuló munkamegosztás fokozatosan csökkentette az ilyen „közvetlen visszacsatolás” lehetőségeit; ezért lényeges, hogy a történeti kutatások elmélyülésével — és talán a szakma presztízsének növekedésével? — a gyakorlat ma ismét igényli az ilyen generációs tapasztalatok számabvételét. És mindez talán feljogosítja a vízügyi történészt is, hogy az ilyen vitákhoz — a saját adatait, szempontjait is hozzáfűzze : A Halászat szerkesztősége a közelmúlt néhány számában Gönczy János: „A természetes vizek halállományáért ..." c. probléma felvető cikkével érdekes vitát indított a fent megjelölt kérdés körül. A szerző Répássy Miklóstól kölcsönzött alapgondolata, hogy biztosítani keld a vizek halállományának megmaradását s gyarapodását is. (Vagyis: az adminisztratív jogi intézkedésekből aktív termelő tevékenységgé kell válnia.) „Az erre irányuló intézkedések fontosabbak, mint maga a halfogás, mert ha a halállományt fenn nem tartjuk s gyarapítjuk, nem is lesz mit kifognunk.” örömmel láttuk, hogy a vita hullámai, még azok nyomtalan elcsendesedése előtt, más folyóiratokra is átterjedtek, s így idő és alkalom adódik rá, hogy a témára viszatérjünk és a vitába saját információnkat, szempontjainkat is bekapcsoljuk: A vitaindító és a hozzászólók mondanivalójukat halászatunk-halgazdái kodásunk klasszikusainak (Hermann, Répássy) információival támasztották alá: így írásaikban évtizedek tapasztalata, generációk látóköre tükröződik. Gondolataik ezért érdemesek figyelemre, továbbépítésre és arra, hogy írásaikat kimentsük a vitákat megölő szabvány formalizmusból, a hozzá nem értő értetlenségből és a felelőtlen érdektelenségből . . . Igaz, e tapasztalatok jó részét már a hozzászólók sem ismerhetik közvetlenül, * Répássy Miklós (1864—1955) halászati felügyelő, a mai magyar halászat műszaki megalapozója, Kvassay halála után a vízügyi szolgálat vezetője. ,,Az édesvízi halászat és halgazdálkodás” c. munkája, ma 75 év múltán is hasznosítható kézikönyv. A néprajz területére is kiterjedő történeti kutatásaival, a múlt századi halhozamok statisztikai elemzésével — példát mutatott a történeti tapasztalatok hasznosítására a vízügyi-vízgazdálkodási tervezésben — az Országos Halászati Felügyelőség megszervezése során. (Ennek vezetéséből került 1921-ben a vízügyi szolgálat élére.) azok az irodalom esetleg többszörös közvetítésével juthattak csak e'l hozzájuk, ami olykor megkoptatta őket, sőt a köztudatban még eredeti valójukból is kiforgathatta . . . Ezért indokolt a múltban tájékozottabb történész vállalkozása e múlt információinak közvetítésére: esetleg újabb fogalmazására, korszerű interpretálására is. A nyitott szemű történész már rég várhatott egy ilyen kérdésfelvetésre, arra hogy akadjon végre felelősségtudó és lelkiismeretes szakember, aki vállalkozik a törvényhozás tabuként kezelt, a végrehajtásban megmerevedésre hajlamos, bürokrata formalizmusba fúló, munkájának felülvizsgálatára, megkérdőjelezésére, vagy bírálatára. És a természetes vizek halászatát-halgazdálkodását valóságos társadalmi és történeti összefüggéseibe állítva, azt „világszinten” képes vizsgálni: a 20. század színvonalának és követelményeinek (= a demográfiai robbanás világélelmezési problémáinak !) szintjén . . . Határozottan leszögezhetjük: minden más megközelítés ma már korszerűtlen és elavult, mint ahogy azzá vált az egész elmúlt évszázad történeti és ökológiai szemlélete is (leginkább éppen a történetiség és az ökológiai rendszerszemlélet hiányai és következetlenségei miatt!) Nem volt képes hivatása magaslatára emelkedni és méltatlanná vált korunkhoz — mint ahogy azzá vált történetírásunk, egész közéleti-politikai szemléletünk partikuláris fe'ldaraboltságokba, bürokrata és szakbarbárkorlátoltságokba merevedett, (és leragadt) szemlélete is: mindez ma már rég idejét múlta és napjainkban teljes revízióra szorul! Félő, hogy a Rátió sínjeiből kizökkent korunkban, napjaink általános gyakorlatának megfelelően: e jól induló és jobb sorsra érdemes vita is, annyi máshoz hasonlóan — zátonyra fut. Ha csak egy valóságos történeti szemlélet jegyében nem tudjuk megmenteni (tanulságaival együtt) egy jobb jövő számára . . . A kialakult vita során két igen jelentős, sőt alapvető, felismerés fogalmazódott meg, amelyet a történelmi tanulságok legtalálóbb összefoglalásaként kell aláhúznunk. Mondandómat (adalékaimat) e két tétel köré kívánom csoportosítani a következőnkben: 1. Halhústermelésünk korszerűsítése (történeti megközelítésben és a fentiek értelmében is — rekonstrukciója) példát mutathat a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás (és tegyük hozzá- a vadgazdálkodás) vagy általános környezetvédelem érdekeinek ökológiai szempontú (rendszerszemléletű) egyeztetésére: a környezet komplex kezelésére és fejlesztésére (Gönczy János). 2. Az ártéri holtágak átalakítása természetes halbölcsőkké gyakorlatilag azok (ősi) eredeti rendeltetésének viszszaállítását jelenti (Pintér Károly). Az újabb nemzetközi szakirodalomban „akvakultúrának" hagyományosan patinás, bár a gyakorlatból kikopott, magyar szóval „vízművelésnek” is nevezhető: haltenyésztés (vagy halhústermelés) nemzetközi fejlődésének menetébe ily módon kapcsolhatnánk be és hasznosíthatnánk — az újabbkori magyar halászaton—tógazdálkodáson keresztül — halászati régmúltunk újra feltámasztott történelmi tapasztalatait és eredményeit. Feltámasztva a magyar halászat régmúltjának egész, legendába id lő színvonalát. (Ami ugyan már szinte teljesen feledésbe süllyedt, vagy éppen — olykor — süllyesztették!) „Régi dicsőségünk" annyi más mozzanatával együtt. A Halászat 1981. 5. számától folyamatosan közölt cikksorozaton keresztül az olvasónak már volt alkalma bepillantást nyerni a magyar halászat (halgazdálkodás) e „legendás" múltjába. E múltban az egyes korok, olykor már a valószerűtlenség határait súroló információinak realitását — gyakran éppen az bizonyította, hogy az előző még korábbi időkből talán valószerűtlenebbnek tűnő információk maradtak ránk: A törökkor halászatát és munkaigényes, bár nehezen fenntartható fok-gazdálkodását meglőzte a késő középkor fejlett halgazdálkodása, (amikor is pl. a haltenyésztő Nádasdy család mesterséges halasait a piacról biztosítható ivadékkal népesítette be. A Mátyás és Anjou-kori mesterséges halastavak (pl. Tata) korát megelőzte a korai középvagy Arpád-kor Tisza menti halászatának és halastavainak múltja, mely a honfoglalás idejébe nyúlik ... Mert a haló sz-vadász-ál lattenyésztő magyarság (még nem egységes nép, hanem az északi obi-ugoroktól a kaukázusi kazár eredetű népekig terjedő különböző törzsek szövetsége) sokrétű élelmiszer termelése, eltérően minden korábbi alföldi nomád-állattenyésztő néptől, halászattal-tógazdálkodással az elégtelenül feltöltődött medence (egykori tófenék) időszakos és állandó alföldi síkvizeit is a gazdasági hasznosítás körébe vonta. És, amikor István király kezdeményezésére a magyarság, a kereszténység felvétele után, a megtelepedett gazdálkodásra tért át, ennek kialakulásában, sőt megszilárdulásában fontos szerepet játszott a helyhez kötött halgazdáJkodás. Sajnálatos, hogy ez a régi felismerés, múlt századi jeles történészeink (pl. Pesty Frigyes) minden erőfeszítései ellenére az idők folyamán elsikkadt. A kiegyezés utáni hazai tudományos élet egy Habsburg-legitimista ideológia teremtés-lázában és egy német majmoló kultúrszemlélettel: eredményeinek igazolását az osztrák—német eredményekkel való megfelelésben kereste. Mivel a vízgazdálkodás a német múltban csak csökevényes volt, nem lehetett helye a magyar történelemben sem . . . (így sikkadt el a történeti tudatunkból mindaz, ami bármilyen vonatkozásban is egy sajátosan magyar, egyéni: nemzeti fejlődési útra váltott.) 12
